Vágólapra másolva!
A torinói Európa-bajnokságra készülő Póth Diana kompromittálóbb kérdésekre számított ugyan, rajongói azért nem csak a sportpályafutásáról faggatták a Társalgóban. A mutatós műkorcsolyázó szeret flörtölni, könnyen barátkozik, és több problémája is adódott már abból, hogy a fiúk félreértették a közvetlenségét. Úgy véli, nem valószínű, hogy valaha is megelőzi Sebestyén Júliát, hiszen sportágában a mutatott produkció mellett a név is sokat számít a pontozóbíróknál.
Vágólapra másolva!

Mikor láthatjuk legközelebb címlapon?:) (fefens)
- Mostanában nem jött ilyen jellegű felkérés.

Hová valósi vagy? (lovless)
- Tősgyökeres pesti vagyok.

Ha nem jött volna össze a korcsolyázás, mit csináltál volna? (Navarroo)
- Nem tudom, lehet, hogy teniszeznék, vagy már a jogi egyetemre járnék :)

Van-e arra esély, hogy Magyarországon legalább minden nagyvárosra jusson egy európai szintű fedett jégcsarnok? (Rio)
- Igen, erre most látok esélyt, mert egyre több magánbefektető jelentkezik, és épít a jégpályákat. Ha jól tudom, már 8-10 nagyobb vidéki városban van jégpálya.

Mikor lehet téged megcsodálni valamelyik férfimagazinban? (lovless)
- A Playboyban valószínűleg soha - már felkértek, de se ott, se hasonló jellegű újságban nem szeretnék megjelenni. Az FHM pedig nem valószínű, mert már szerepeltem a CKM-ben. És itt nagyjából be is zárult a férfimagazinok köre.

Szeretsz flörtölni? (Armanii)
- Igen. :)

Hol kaphatnék autogramot tőled?:) (fefens)
- A Műkorcsolya Szövetségbe szokták küldeni a leveleket, mi onnan megkapjuk ezeket, s általában válaszolunk is.

Ha most ébredtél volna, és rettentő éhes lennel, akkor mit reggeliznél? (maxharlem)
- Nagyon nagy adag tojásrántottát friss kiflivel és kakaóval. És persze jólesne egy szál vörös rózsa hozzá. Mindezt az ágyban. :)

Mész a hétvégén bulizni? (ArwenGirl)
- Igen, ma is és holnap is. Az Eb előtt kell egy kis kikapcsolódás.

Köszönöm szépen a kérdéseket! Ennél kompromittálóbbakra számítottam egyébként, de beértem ezzel a "mi a kedvenc zenéd?"-dologgal is. :) Az e-mail címemre írhattok nekem: fsbaby@freemail.hu

Viszontlátásra!