Vágólapra másolva!
Első alkalommal a portugál Cristiano Ronaldo nyerte az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi gáláján adtak át. A Real Madrid aranylabdás futballistája április 15-én - még a Manchester United színeiben -, a Porto elleni BL-negyeddöntő visszavágóján lőtt több mint 30 méterről bombagólt, amivel csapata 1-0-ra diadalmaskodott. Az év játékosának Lionel Messit választották. Iker Casillas Real-kapus az [origo]-nak azt mondta, Puskás már régen megérdemelte volna, hogy díjat nevezzenek el róla.

Bajnai Gordon szombat óta Zürichben tartózkodik hozzá hasonlóan ugyancsak aktív futballista fiával, valamint lányával, Orbán Viktor - a felcsúti Puskás Ferenc Akadémia alapító elnöke - pedig hétfőn délben érkezett meg a FIFA főhadiszállásának otthont adó svájci városba.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség székhelyén - FIFA-Strasse 20 az épület címe - először Bajnai jelent meg gyermekeivel, illetve Magyarország svájci nagykövetével, Nagy Erzsébettel. A miniszterelnök tíz percig beszélgetett Joseph Blatterrel, a FIFA elnökével, aki a "FIFA száz éve" című könyvvel ajándékozta meg vendégét, a két Bajnai gyereknek pedig egy-egy futball-labdát adott abból a sorozatból, amelynek darabjait majd a jövő évi, dél-afrikai világbajnokságon használják.

Bajnai Gordon szerint Magyarország is képes világszínvonalú teljesítményre, illetve maga a sport szeretete a két legfontosabb üzenete a Puskás -díjnak. "Nemcsak a magyar emberek, de Magyarország is képes lehet világszínvonalú teljesítményre hittel, szorgalommal, kitartással és jó értelemben vett vagánysággal. És nemcsak futballban, vagy sportban, hanem az élet más területein is" - mondta Bajnai, aki úgy vélte, ez a legfontosabb üzenete a Puskás-díjnak, hiszen az Aranycsapat három éve elhunyt legendás futballistája ezekkel az erényekkel érte el, hogy róla egyedülálló módon díjat nevezett el a FIFA.

"Puskás mai napig példaként szolgál a fiataloknak" - mondta Bajnai az MTI-nek, hozzátéve, hogy Puskást sportszerűsége és jelleme emelte ilyen magasra, az élete a futballról és a sport szeretetéről szólt, s talán ez ismét ráirányítja a fiatalok figyelmét a sport fontosságára.

Forrás: MTI

Kisteleki István, Bajnai Gordon, Sepp Blatter

A miniszterelnök beszámolt arról, hogy a Blatterrel folytatott beszélgetése során szóba került a 6+5-ös szabály, s ez ügyben a magyar kormány támogatásáról biztosította a svájci sportvezetőt. "A nemzeti bajnokságok nemzeti jellege kiveszett, ez a szabály ezt változtatná meg. Túlszaladt a globalizáció, s a terv bevezetésével kiegyenlítődhetne a futball világa, s ez a magyar labdarúgás hasznára is válna" - fogalmazott Bajnai, aki a bundaügyről is szót ejtett, s üdvözölte a magyar szövetség "gyors és kemény" fellépését.

Bajnai arra kérdésre, hogy a Puskás-díj tíz jelöltje közül melyik gól tetszik neki a legjobban, úgy válaszolt, hogy amelyiket Grafite szerzett a Wolfsburg színeiben a Bayern München ellen.

Orbán - akivel együtt érkezett Puskás Ferenc özvegye, Erzsébet és Mezey György, a Videoton, valamint a Puskás Ferenc Akadémia szakmai igazgatója - szerint a Puskás-díj sokat jelent Magyarország számára. "A magyar futball mostani helyzetében mindent meg kell becsülni. Labdarúgásunknak a múltjára kell építenie, amikor a szakadékból történő kilábalás útját keresi. Puskás Ferenc neve még ma is fogalom, s azt hiszem, a kilábalás szempontjából óriási jelentőségű ez a most első alkalommal átadandó díj" - mondta Orbán, majd a továbbiakban arról beszélt, hogy - sajnos - a magyar labdarúgás egyelőre inkább a múltjából, semmint a jelenéből tud építkezni, mivel vészesen csökkent a futballal foglalkozó gyermekek száma. "Nálunk a múlt még mindig nagyobb motivációs erő, mint a jelen. A magyar futball múltjának felemlegetése nem múltba fordulás, hanem a kitörési, elrugaszkodási pont keresése. Nekünk minden más futballnemzetnél nagyobb szükségünk van a múlt megbecsülésére"- nyilatkozta.

A délutáni program a Kongresshausban nemzetközi sajtóértekezlettel kezdődött, amelyen az akkor még jelölteknek számító játékosok - hiszen csak később hozták nyilvánosságra a győztes kilétét - válaszoltak az újságírók kérdéseire. A nők képviseletében a brazil
Cristiane, a német Inka Grings, Birgit Prinz, az angol Kelly Smith, továbbá a 2008-as év FIFA-játékosa, a szintén brazil Marta volt jelen, s természetesen felvonult az esztendő legjobb öt férfi labdarúgója is: Lionel Messi, Xavi és Andrés Iniesta (Barcelona), valamint Cristiano Ronaldo és Kaká (Real Madrid).

Az öt világsztár szinte egyenszerelésben - kopott farmernadrágban, sportcipőben, pólóban és dzsekiben - vonult be a színpadra, s válaszaik is meglehetős hasonlóságot mutattak - már amikor valamennyien ugyanazt a kérdést kapták.

Természetesen mindannyian karrierjük kiemelkedő eseményének éreznék, ha megkapnák a FIFA díját, amelynek legutóbbi két győztese, Ronaldo és Kaká most is jelen volt. Ronaldótól azt is megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy Sir Alex Ferguson azt nyilatkozta, a távozásával nem gyengült a Manchester United - most pedig már öt bajnoki vereségnél tart a gárda, holott a szezon még a felénél sem tart. "Nincs ezzel gond, a United továbbra is remek csapat, jól áll a bajnokságban - második -, a hátránya korántsem behozhatatlan a Chelsea mögött. Igaz, hogy az utolsó két bajnoki meccsét elveszítette, de ez csak átmeneti hullámvölgy. Nekem nagyon hiányzik nekem Manchester, a város, a barátok, a hangulat. Számos barátot hagytam ott, de most már a Real Madrid labdarúgója vagyok, s arra kell fókuszálnom, hogy minél jobban teljesítsek új csapatomban."

Forrás: Ch. Gáll András [origo]

A Real és a Barca sztárjai lezser ruhában válaszoltak a média kérdéseire

"Soha, senkivel szemben nem éreztem irigységet, szívből gratulálni fogok a nyertesnek" - válaszolta arra a kérdésre, hogy miképp reagálna arra, ha nem ő nyerne. S hogy mit szól a Barcelona álomszezonjához? "Nem hinném, hogy a Real Madrid gyengébb csapat lenne. Úgy érzem, a Madrid esélye semmivel sem rosszabb, mint mondjuk a Barcáé a Bajnokok Ligája vagy a Primera División megnyerésére. A világbajnokságon nagy, színvonalas, feledhetetlen viadalra számítok, amelyiken Portugália is komoly szerepet fog játszani, magam pedig tudásom legjavát fogom nyújtani."

Lionel Messitől - többek között - azt kérdezték, hogyan lehetséges, hogy miközben folyamatosan parádézik a Barcelona csapatában, az argentin válogatottban csak szenved. "Nem is tudom" - szabadkozott a 22 éves, szűkszavúnak tetsző argentin. "Való igaz, hogy roppant nehéz selejtező-sorozaton vagyunk túl, kevésen múlt, hogy nem estünk ki, és e közben nem remekeltünk, sem a válogatott, sem én. De azért - bármi is történt - ott vagyunk a dél-afrikai vb-n, s mindenki tiszta lappal indul, az már egy egészen más verseny lesz. Amelyiken Argentina és Lionel Messi is másképpen fog futballozni, mint a selejtezőn."

Messitől azt is megkérdezték, a testmagassága nem jelent-e behozhatatlan hátrányt? "Amennyivel elmaradunk a centik terén a többiektől a Barcelona csapatában, ügyességben, gyorsaságban azt bőven kompenzáljuk. Szerencsére a futball bármennyire is erősporttá vált az utóbbi évtizedekben, azért továbbra is a technikás, ügyes labdarúgók és csapatok dominálnak" - mondta Messi, amire a hasonló termetű Xavi és Iniesta is bólogatott.

Xavitól, a Barca középpályásától az [origo] is kérdezett: hat trófeát nyert a csapat ebben az idényben, tavaly Spanyolország Európa-bajnok lett, képes-e még motiválni magát? "A sportoló sohasem fárad bele a sikerekbe. Bízom benne, hogy a 2010-es év ugyanolyan sikeres lesz nekem és csapataimnak, mint a 2009-es volt" - válaszolta Xavi.