Vágólapra másolva!
Alaposan visszavágott Anglia az Eb-selejtezőkön elszenvedett kettős vereségért a horvátoknak, a triplázó Theo Walcott vezérletével a szigetországiak 4-1-re nyertek Zágrábban világbajnoki selejtezőn. A Finnországban fellépő németeknél Miroslav Klose ért el mesterhármast, de ez is csak a döntetlenhez volt elég az Eb-ezüstérmes Nationalelfnek. A játéknap legnagyobb meglepetését a Svájcban diadalmaskodó Luxemburg aratta, de egy másik lesajnált gárda, Liechtenstein is kitett magáért, amely Azerbajdzsánból hozott el pontot. A franciákat simán verő osztrákok kikaptak a remekül rajtoló litvánoktól, a csehek nem tudnak nyerni Belfastban, a törökök pedig nehezen egyenlítettek otthon a belgák ellen.

Szinte üres stadionban, semleges pályán mérkőzött meg egymással világbajnoki selejtezőn az észak- és dél-koreai labdarúgó-válogatott.

Az 1-1-re végződött találkozót eredetileg az észak-koreai Phenjanban rendezték volna meg, mivel azonban a házigazdák nem voltak hajlandók eljátszani déli szomszédjuk himnuszát és felhúzni lobogóját, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) úgy határozott, a mérkőzést semleges helyszínen, Sanghajban kell lejátszani.

Ez egyébként idén már a második eset, hogy a kínai város adott otthont a két koreai labdarúgó-válogatott csatájának, márciusban is volt ugyanis - hasonló okból - egy sanghaji találkozó, amelynek 0-0 lett a végeredménye. A csapatok most szinte üres lelátók előtt játszottak, mert a Koreai NDK szövetsége a korábbi összeg háromszorosára emelte fel a jegyek árát, hogy ezzel is távol tartsa az ellenfél szurkolóit a mérkőzés megtekintésétől.

Júniusban, Szöulban (szintén 0-0) Dél-Korea felvonta a Koreai NDK nemzeti lobogóját és eljátszotta himnuszát. A két Korea jogi szempontból mindmáig háborúban áll egymással, a több mint félévszázaddal ezelőtti koreai háború ugyanis nem békekötéssel, hanem csak fegyverszüneti megállapodással ért véget.

ázsiai világbajnoki selejtezők, negyedik selejtezőkör:
1. csoport:
Üzbegisztán - Ausztrália 0-1
Katar - Bahrein 1-1
Japán szabadnapos volt

A csoport állása: 1. Katar 4 pont/2 mérkőzés, 2. Japán 3/1 (3-2), 3. Ausztrália 3/1 (1-0), 4. Bahrein 1/2, 5. Üzbegisztán 0/2

2. csoport:
Koreai NDK - Dél-Korea 1-1
Egyesült Arab Emírségek - Szaúd Arábia 1-2
Irán szabadnapos volt

A csoport állása: 1. Szaúd-Arábia 4/2 (3-2) és Koreai NDK 4/2 (3-2), 3. Dél-Korea 1/1 (1-1) és Irán 1/1 (1-1) 5. Egyesült Arab Emírségek 0/2

A két csoport első két helyezettje automatikusan kijut a vébére, míg a két csoportharmadik oda-visszavágós alapon mérkőzik meg egymással, és a párharc győztese az óceániai zónát megnyerő Új-Zélanddal meccsel a vb-részvételért.

afrikai világbajnoki selejtezők, második selejtezőkör:
10. csoport:
Csád - Szudán 1-3

A csoport állása: 1. Mali 9 pont/5 mérkőzés (11-7), 2. Kongó 9/5 (7-6), 3. Szudán 6/5 (7-9), 4.Csád 6/5 (6-9)

11. csoport:
Zambia - Togo 1-0

A csoport állása: 1. Zambia 7 pont/4 mérkőzés, 2. Szváziföld 4/3, 3. Togo 3/3

A tizenkét csoportból az első helyezettek és a nyolc legjobb második jut az utolsó selejtezőkörbe.