Vágólapra másolva!
A háromszoros Forma-1-es világbajnok, Max Verstappen reagált azokra a pletykákra, miszerint a Red Bulltól a Mercedeshez távozna.

A Red Bullnál zajló Horner-botrány kapcsán az elmúlt hetekben többször felmerültek a szezont két futamgyőzelemmel kezdő Verstappen jövőjét illető pletykák. Mivel felmerült korábban, hogy a Red Bull főtanácsadója, Helmut Markónak távoznia kell, kiderült, hogy a holland pilóta szerződésében szerepelhet a Marko-záradék, miszerint ha az osztrák távozik, ő is távozhat. Verstappennek jelenleg a 2028-as szezon végéig van érvényes szerződése az energiaital-gyáros istállóval, ám a csapaton belüli nyugtalanság és állítólagos hatalmi harc miatt felmerült, hogy a vártnál jóval hamarabb távozhat.

A nemzetközi sajtó rögtön összeboronálta a Mercedesszel, amelytől az idén végén távozik a Ferrarihoz igazoló hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton. A Mercedes-csapatfőnöke, Toto Wolff többször elmondta, nagyon szívesen látná csapatánál a hollandot. Verstappen azonban most tiszta vizet öntött a pohárba, és egyértelmű utalást tett arra, hogy maximálisan elkötelezett a Red Bull mellett, azonban leszögezte, hogy jó volt hallani, hogy a Mercedes csapatfőnöke, ilyen elismerően beszélt róla.

Max Verstappen, Christian Horner
Max Verstappen maradni akar a Red Bullnál
Fotó: AFP

"Meg tudom érteni!” — mondta nevetve a holland. "Nem, semmilyen hatással nincs ez rám annak kapcsán, hogy mit fogok tenni. De mindig jó ezt hallani" - fogalmazott Verstappen a RacingNews365 beszámolója szerint.

"Boldog vagyok a csapatnál és természetes, hogy a kulcsszereplőket igyekszik a csapat hosszabb időre megtartani, hiszen így biztosítva van a teljesítmény is” – kezdte Verstappe, aki az esetleges hosszabbításról is beszélt.

Az a szándékom, hogy végig itt legyek. Nagyszerű történet lenne, mert ez alapvetően azt jelentené, hogy egy családhoz tartozom"

Verstappen Szaúd-Arábiában gyakorlatilag hűségét fogadott Helmut Markónak, miután felmerültek pletykák, hogy az osztrák szakembert felfüggesztheti a csapat. Az év eleji botrányok után a Red Bullnál rendeződni látszódnak a dolgok, Verstappen szerint pedig a csapat kizárólag az eredményekre koncentrál. "Én erre koncentrálok. Én a teljesítményre összpontosítok, boldog vagyok, és amikor hazamegyek, nem gondolok másra, mert eléggé fix, hogy itt vagyok. És itt is akarok lenni” – mondta Verstappen a sajtónapon. 

max Vestappen, Sergio Perez, Red Bull
Max Verstappen egyértelmű kijelentést tett a jövőjéről
Fotó: AFP

"Mindannyian ugyanazt akarjuk. Csak jól akarunk teljesíteni a pályán, ezért csapatként erre szeretnénk összpontosítani. 

A probléma az, hogy nem csak a csapaton belül, hanem kívülről is sok találgatás érkezik, és ezt nem tudod kontrollálni. Az egyetlen dolog, amit irányítani tudsz, az az, hogy a csapaton belül ugyanabba az irányra haladsz, és úgy érzem, mi pontosan ezt tesszük"

Verstappent nem érdekli a Red Bull körüli botrány

Verstappen hozzátette, szeretne kimaradni a botrányokból, ám arra a kérdésre, miszerint a Red Bull körüli feszültség elvonja-e a figyelmét a versenyzésről, Verstappen egyértelmű választ adott. 

"Nem, mert könnyen el tudok vonatkoztatni az F1-től. Amúgy sem gondolok túl sokat a Forma-1-re, miután elhagyom a paddockot. Tudom, hogy mit kell tennem, de azt is tudom, hogy a sok verseny miatt nagyon fontos, hogy hazajöjjek és elfoglaljam magam más dolgokkal. Számomra ez így működik. Minden pilóta egy kicsit más, de nekem nagyon könnyű visszaülni az autóba és teljesíteni" – fogalmazott a holland pilóta.

Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.