Vágólapra másolva!
Max Verstappen másodpercekkel a bokszutca zárása előtt gurult pályára a Spanyol Nagydíj előtt, miután üzemanyaga sokáig nem felelt meg a szabályoknak. A Ferrari csapatfőnöke megkérdőjelezi, hogy a címvédő megfelelt-e a szabályoknak.

Pályafutása egyik legkalandosabb győzelmét aratta Max Verstappen a Spanyol Nagydíjon, hiszen a holland pilótának több problémával is szembe kellett néznie. A verseny elején kicsúszott a kavicságyba, aminek következtében pozíciókat vesztett, majd miután szintén saját hibájából rosszul működött a DRS-e, körökön keresztül beragadt George Russell mögé.

Verstappen kis híján bokszutcai rajttra kényszerült Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Burak Akbulut

Azonban utólag kiderült, nem sok híja volt, hogy a címvédőnek nem kellett a bokszból indulnia, és elrajtolhatott a második rajtkockából. Verstappen ugyanis utolsóként, mindössze 8 másodperccel annak zárása előtt hagyta el a bokszutcát. Christian Horner kijelentette, hogy a már szombaton jelentkező DRS-gondokat kellett orvosolniuk, ezért centizték ki az elindulást.

nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke, majd hozzátette, ez nem segített versenyzője helyzetén. –Nem volt információja az autó egyensúlyáról, és nem tudott próbarajtot csinálni. Végül azonban jól sikerült a rajtja.”

Bár a Red Bull a futamon is küzdött a DRS-sel, így Horner látszólag elfogadhatóan indokolta meg a késlekedést, annak minden bizonnyal nem elsősorban az állítható hátsó szárnyhoz volt köze. Egybehangzó sajtóértesülések szerint ugyanis a Red Bull és az Alpha Tauri is csak az utolsó pillanatban tudta szabályos állapotba hozni az üzemanyagot, és ezt az is alátámasztja, hogy Sergio Pérez és Pierre Gasly is elég későn gördült ki az aszfaltcsíkra.

Mint kiderült, Verstappen kis híján úgy járt, mint a két Aston Martin Miamiban. Akkor Sebastian Vettelnek és Lance Strollnak is túlságosan hideg volt az üzemanyaga, ezért mindketten bokszutcai rajtra kényszerültek. Ehhez most a holland pilóta is rendkívül közel volt.

A technikai szabályzat 6-os cikkelye kimondja, hogy az üzemanyag legfeljebb tíz fokkal lehet hidegebb a levegő hőmérsékleténél,

amelyet az FIA szenzoraival mérnek meg, a futam esetében két órával a kezdés előtt. Az első öt forduló során azonban közös megegyezéssel eltértek ettől, és a kötelezően előírt minimális üzemanyag-hőmérséklet az időjárástól függetlenül végig 18 fok volt.

Binotto kétségeket fogalmazott meg az eljárás szabályosságát illetően Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Barcelonában viszont visszatértek az eredeti szabályhoz, és miután az FIA 35 fokot mért, az üzemanyagnak minimum 25 fokosnak kellett lennie. A Red Bull és az Alpha Tauri azonban ezt sokáig nem érte el, de végül mind a négy versenyző el tudott indulni az időmérőn megszerzett rajtpozíciójából.

A történetnek ugyanakkor itt nem volt vége. A csapatoknak két órával a rajt előtt kell beletölteni az autókba az üzemanyagot, majd várni, hogy az kellően felmelegedjen. A Red Bull azonban rásegített a folyamatra azzal, hogy beindította Verstappen motorját. A vonatkozó szabály nem fogalmaz egyértelműen, hogy az üzemanyagnak mikortól kell szabályosnak lennie,

és a Ferrari csapatfőnöke meg is kérdőjelezte, hogy minden az előírásoknak megfelelően zajlott-e.

Nem tudom pontosan, hogy mi történt akkor, de el tudom képzelni, hogy az üzemanyag hőmérsékletéhez van köze – kezdte Mattia Binotto. – Szerintem a szabályok az egész esemény alatt érvényesek, vagyis nemcsak akkor, amikor az autó kimegy [a bokszból], hanem a garázsban is. Szóval nem hiszem, hogy elegendő megpróbálni felmelegíteni az üzemanyagtartályt, mert az üzemanyagnak végig tíz fokon belül kell lennie. Számomra nehezen értelmezhető, hogy esetleg a motor beindításával melegítették fel az üzemanyagot, mert ez nem [elégséges] magyarázat. Én azonban csak az FIA-ban bízhatok, és biztos vagyok benne, hogy ők nyugodtak ezt illetően, és ellenőrizték. Lehet, hogy nem ez a helyes magyarázat, ezt tőlük kellene megkérdezni, kíváncsi lennék.”

A svájci szakembernek alighanem csupán abban van igaza, hogy az FIA mindent rendben talált, ugyanis nemrég kiadtak egy állásfoglalást, miszerint a szabályok csak onnantól kezdve érvényesek, hogy az autó elhagyta a bokszutcát. Ennek tudatában pedig valóban érdemes minél később felmelegíteni az üzemanyagot, mert az alacsony hőmérséklet magasabb teljesítményt és főleg nagyobb megbízhatóságot jelent.