Vágólapra másolva!
Nem lesz előírt minimális limitidő a kerékcserék idejére, ehelyett a csapatok súlyosabb büntetést fognak kapni, ha úgy engedik ki a bokszból az autójukat, hogy nincs megfelelően rögzítve az összes kerék.

Az elmúlt években egyre gyakoribb jelenséggé vált, hogy a csapatok nem megfelelően rögzített kerékkel engedték ki valamelyik az autójukat a bokszkiállás után, csak az idén a Red Bullnál, a McLarennél és a Caterhamnél is előfordult ez, a címvédő istállónál kétszer is. A csapatok eddig aprópénznek számító 5-10 ezer eurós pénzbírságot kaptak a hibákért, de azóta, hogy a Német Nagydíjon az egyik elszabaduló kerék eltalált egy operatőrt, az FIA több biztonsági intézkedést is bevezetett, és úgy tűnik, hogy a büntetéseken is szigorítani fognak.

A csapatmenedzserek csütörtöki hungarorgingi megbeszélésén először az merült fel ötletként, hogy előírjanak egy időtartamot, amelynél gyorsabban nem lehet végezni egy bokszkiállásal, azonban az Autosport úgy értesült, hogy végül más megoldással próbálják rávenni a csapatokat a kerékcserék biztonságos kivitelezésére: ha egy autóról a hétvége folyamán bármikor elgurul valamelyik kerék, az adott versenyző tíz rajthelyes büntetést kap. Amennyiben ez a futamon történik, értelemszerűen a következő versenyen lép hatályba a hátrasorolás.

Még nem hivatalos, de valószínűleg súlyosabban fogják büntetni a kerékcserés hibákat Forrás: AFP

A hétvégi Magyar Nagydíjtól kezdve egyszerre összesen legfeljebb huszonöt újságíró, riporter és fotós tartózkodhat a bokszutcában, akik a bokszutca sávja helyett ezentúl csak a falon mozoghatnak, az autókra vonatkozó sebességkorlátot 100 km/-ó-ról leviszik 80-ra, a szerelőknek pedig sisakot kell viselniük a kerékcseréknél.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!