Vágólapra másolva!
A visszavonulásáról szóló híresztelések ellenére az ausztrál azt állítja, neki van a legnagyobb esélye az új szerződésre. Továbbra is nagyon motivált.

Bár sokan már tényként kezelik, hogy Mark Webber a 2013-as idény végén nem csak a Red Bullt, hanem a Forma-1-et is otthagyja, az ausztrál kitart amellett, hogy még nem döntött a jövőjéről. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei szezonra is egyéves szerződést kötött az osztrákokkal, és Christian Horner korábban elmondta, szokás szerint a nyár későbbi szakaszában tárgyalnak majd a jövő évi lehetőségekről.

Webber a Sky Sports Radiónak elárulta, minden esélye megvan arra, hogy jövőre is az osztrákok alkalmazásában álljon – sőt úgy érzi, nagyrészt rajta múlik majd, hogy maradhat-e.
„A labda egyértelműen az én térfelemen pattog” – nyilatkozta. „Természetesen továbbra is jól kell vezetnem - különben elveszítem ezt a labdát, és mások foglalhatják el a helyemet, akik vonzóbbak egy Red Bullhoz hasonló csapat számára.”

Webber még nem tudja, hogy marad-e a Forma-1-ben Forrás: Red Bull

A 36 éves ausztrál hangsúlyozta, hogy a Red Bull tulajdonosával, Dietrich Mateschitz-cel „nagyon jó” a kapcsolata, ezért folyamatosan kapcsolatban áll vele. Hozzátette, még mindig hatalmas a motivációja, és igyekszik a legjobb formáját nyújtani a nagydíjakon. „Nem veszem félvállról a versenyzést. Rendkívül elszánt vagyok, és tudom, milyen fontos, hogy ezen a szinten teljesítsek.”

Webber a napokban úgy nyilatkozott, a jelenlegi gumik miatt már sokkal kevesebb örömet okoz neki a versenyzés, mint korábban. Noha ebből is a visszavonulására lehetne következtetni, azt állítja, még nem döntött erről. „Fontos döntéseket kell meghoznom, de nem túl rövid időn belül” – mondta. „Még időre van szükségem, és úgy gondolom, viszonylag sokáig halogathatom a döntésemet.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!