Vágólapra másolva!
A gumikímélésről szóló versenyek miatt már nem nagyon talál örömet a vezetésben, csupán a győzelmet érzi ugyanolyan élvezetesnek, mint régen.

Mark Webber fanyalog amiatt, hogy a Forma-1 manapság szinte kizárólag a gumikról szól. Korábban olyan kijelentést tett, hogy a látványosság fokozása érdekében a sportág túl messzire ment, és most megint erre panaszkodik - de elmondása szerint nem azzal van a baja, hogy nehéz feladat a gyorsan kopó gumikkal bánni.

"Már találkoztam a legtöbb forgatókönyvvel, ami előfordulhat, és fontos is, hogy egy versenyző megbirkózzon a körülményekkel" - nyilatkozta az Autosportnak. "Rendelkezünk a megfelelő képességekkel, hogy szembenézzünk a legkülönfélébb kihívásokkal. Mindegy, hogy azt a V10-es motorok, a V8-as motorok, a tankolások, az egy mért körös időmérők, vagy a Q1-Q2-Q3-as rendszer jelenti-e."

"Monacóban azonban látható volt, hogy az első garnitúra gumimra már a verseny harmadik kanyarjában elkezdtem vigyázni, és Nico (Rosberg) ugyanezt csinálta" - folytatta. "Nagyjából olyan tempóban mentünk, mint a GP2-esek, és mondhatjuk, hogy ez már elég extrém."

Webber már nem élvezi annyira a versenyzést, mint régen Forrás: AFP

"Nagyon más ez a fajta versenyzés, ez nem kétség. Azért még vannak szép pillanataink a volán mögött, de már alig okoz élvezetet a vezetés. Egyszerűen minden más lett."

"Úgy vélem, mindannyian látjuk, hogy napjaink versenyei más mederben zajlanak, főleg azok, akik száznál már bőven több nagydíjon vettünk részt."

A Red Bull ausztrál versenyzője azt azonban nem gondolja, hogy egy győzelem manapság kevésbé értékes, mint régebben, mivel ugyanúgy meg kell dolgozni érte.

"Ezen a szinten nem osztogatják a sikert csak úgy. Le kell győzni hozzá néhány ügyes pilótát, ahogy az az F1-ben lenni szokott, és persze más csapatokat is. Ez nagyon kielégítő része a munkánknak. Amikor a dobogó legfelső fokára állunk, tudjuk, hogy sikerrel jártunk, és ez büszke pillanat" - mondta Webber.

A szezon első részében sok kerékcserére volt szükség a futamokon, de Monacóban és Kanadában csökkent a számuk, autónként egy-kettőre. A Pirelli viszont figyelmeztetett, hogy a bajnokság későbbi részében valószínűleg ismét lesznek olyan versenyek, amelyeken a versenyzők nem ússzák meg négy bokszkiállásnál kevesebbel.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!