Forma-1 2003

Magyar a Forma-1-ben, Michael Schumacher és a Ferrari újból nyer. Fernando Alonso átírja a rekordok könyvét, Jacques Villeneuve kiszáll - meg még sok egyéb történés a 2003-as esztendőben.

Sport 2003 - mind megnézem!

Az idei világbajnokságról sok mindent elmondhatunk, egyvalamit azonban nem: hogy unalmas lett volna. 1982 óta nem volt olyan kiegyensúlyozott küzdelem, mint most, öt csapatból nyolc pilóta aratott futamgyőzelmet. A végső nyertes azonban az új szabályok ellenére is a régi maradt, Michael Schumacher hatodik, zsinórban negyedik elsőségét gyűjtötte be.

Pedig ha valaki a tavalyi pontvadászat befejezése után azt mondta volna, 2003-ban csak az utolsó futamon dől el a világbajnoki cím(ek) sorsa, mindenki megmosolyogta volna az illetőt. Tavaly ugye a Ferrari és Michael Schumacher agyonverte a mezőnyt, s minden jel azt ígérte, idén ugyanez lesz a "menetrend". Aztán mégsem ez lett. Jóllehet ismét Michael Schumacher-Ferrari kombinációban kerültek kiosztásra az aranyérmek, a kerpeninek és Jean Todt együttesének az utolsó pillanatig harcolnia kellett a végső elsőségért, Kimi Räikkönen és a Williams kis híján megtréfálta a nagy esélyeseket. Ez a küzdelem pedig nagyon jót tett a sportágnak, amely a tavalyi unalom miatt jónéhány nézőt veszített el.

Idén összesen nyolcan arattak futamgyőzelmet, öt csapat delegált "küldöttet" a dobogó tetejére. 1982 óta nem volt ilyen kiegyensúlyozott szezonja a száguldó cirkusznak, hogy ez így alakulhatott, az számos tényező együttes hatásának köszönhető. Talán a szabálymódosítások tehetők leginkább felelőssé a mezőny összesűrűsödéséért, elvégre az egykörös időmérő, no meg az új pontrendszer nemegyszer kavarta össze alaposan a sorrendet.

Igaz, sokan máig nem barátkoztak meg a tengerentúli CART-sorozatból átvett pontozási szisztémával, mondván, egyeseket igazságtalan előnyhöz juttatott. Ahogy a Ferrari háza táján hangoztatták, igazán nem járja, hogy az idényzárón még Kimi Räikkönennek is volt esélye a világbajnoki címre, hiszen míg Schumacher addig hatszor diadalmaskodott, a finnek mindez csak egyszer sikerült. Ehhez csak annyit: a régi rendszerrel kalkulálva is ugyanaz lett volna a pilóták sorrendje az első hét helyen, Schumacher 77, Räikkönen 69, míg Juan Pablo Montoya 62 ponttal zárta volna a sorozatot, szemben a valóban megszerzett 93, 91, illetőleg 82 egységgel.

És ha már ők hárman: magának Schumachernek is szerepe volt abban, hogy a McLaren fiatal titánja, illetőleg a Williams kolumbiai sztárja végig a nyomában lihegett, idén nem volt olyan meggyőző, mint szokott. Tőle teljesen szokatlan módon pocsék idénykezdettel rukkolt elő, Ausztráliában negyedik, Malajziában hatodik lett, hogy aztán az egészet Brazíliában kieséssel tetézze. Eztán ugyan megtáltosodott, a következő öt futamból négyet megnyert, ám az Európai Nagydíjjal kezdve ismét hosszú hullámvölgy következett számára, amellyel üldözőinek esélyt adott a trónfosztásra. Nagyságát bizonyítja, hogy szorult helyzetben megnyerte az Olasz, valamint Amerikai Nagydíjat, így a szezonzáró japán versenyre azzal a tudattal utazhatott, hogy egy nyolcadik hellyel is övé a korona.

Szuzukában éppen nyolcadikként intette le Schumachert a kockás zászló, így a német lett a sportág első hatszoros világbajnoka s lépte át elsőként az ezerpontos álomhatárt. Kétségtelenül világra szóló tett, de ugyanígy ebbe a kategóriába tartozik a 24 éves Räikkönen teljesítménye is, aki a tavalyi McLarennel volt végig harcban a világbajnoki címért. Egyértelmű, a finnből a jövő nagy bajnoka lehet, már csak egy kis rutinra van szüksége (a BusinessF1 című szaklap szerint hamarosan ő lesz a sportág legjobban fizetett pilótája). Csakúgy, mint a másik "zöldfülűnek", Fernando Alonsónak, aki idén a rekordok könyvének két fejezetét is átírta: a Forma-1 történetének legfiatalabbjaként szerzett első rajtkockát Malajziában, s lett futamgyőztes a Hungaroringen. Azon a pályán, amelyet az idei versenyre teljesen átépítettek, többé-kevésbé közmegelégedésre.

Volt azonban még emlékezetes esemény bőven, ki ne emlékezne például a kaotikus Brazil GP-re, vagy a Brit Nagydíjon a versenyautók között rohangászó őrült hittérítőre. Vagy arra, hogy az előbb említett brazil futamon az a Giancarlo Fisichella lett a győztes, akinek Jordanje csak nagyritkán ütötte meg a középmezőny szintjét, vagy esetleg arra, hogy a nagy tehetségként beharangozott Antonio Pizzoniát idény közben menesztette a Jaguar gyenge teljesítménye miatt. De volt olyan is, hogy a rendre tökutolsó Minardik időmérő edzést nyertek (ehhez kellett az időjárás is), volt kémbotrány, Schumi (akinek édesanyja a San Marinó-i Nagydíj előtt elhunyt) majdnem felgyulladt, s egy világbajnoktól is el kellett búcsúznunk.

Jacques Villeneuve öt évet húzott le a BAR-nál, David Richards csapatfőnök azonban nemes egyszerűséggel kirúgta. Pontosabban nem rúgta ki, csak tárgyalásaik során erőteljesen utalt arra, hogy nem kíván szerződést hosszabbítani a kanadaival (egydolláros ajánlatot tett), akinek helyére a Honda kívánságának megfelelően a japán Szato Takumát igazolták le. Mindezt az utolsó, Japán Nagydíj előtt (éljen a sportszerűség), előtte elterjesztve azt is, hogy Villeneuve-vel nehéz együtt dolgozni. 1997 világbajnoka nem is talált magának csapatot 2004-re, a NASCAR-ban szeretné folytatni pályafutását. Kiszállt Heinz-Harald Frentzen is (ő a DTM-ben folytatja), akit a Sauber menesztett a szuzukai futam után.

Schumacher jövőre hetedik világbajnoki címére tör, de könnyen lehet, hogy ezúttal majd legyőzik őt. A Ferrari ugyanis a Bridgestone-nal áll szerződésben, márpedig a japán gumigyár alaposan lemaradt a Michelinnel vívott harcban. A maranellóiak legnagyobb riválisai (köztük a McLaren is, amelynek új autója a tesztek alatt már több pályacsúcsot ért el) francia papucsokat használnak, s ez kiegyenlítheti az esetleges különbségeket 2004-ben. Sőt, az erőviszonyok akár meg is fordulhatnak...