Vágólapra másolva!
Egyes feltételezések szerint a Forma-1-et sújtó folyamatos költségcsökkentés lehetőséget nyújt majd az élcsapatoknak arra, hogy 2004-től akár komplett kasztnikat is értékesítsenek a szerényebb költségvetéssel munkálkodó kiscsapatoknak. Veszélybe került az Ausztrál Nagydíj jövője is.

1996 óta hagyományosan a melbourne-i Ausztrál Nagydíj az idény első futama, a dohányreklámok tilalma miatt azonban a Belga- és Osztrák Nagydíj sorsára juthat. Hiába kedvelt a versenyzők, csapatvezetők és nézők körében, amennyiben a Max Mosley vezette Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy dönt, hogy a dohánycégek pénzére márpedig szükség van, a kontinensnyi országba sem utazik többé a száguldó cirkusz.

Ismeretes, hogy az Európai Unió tagállamaiban 2006 helyett már 2005-től tilos lesz mindennemű dohányreklám, emiatt a Belga- és Osztrák Nagydíj már kikerült a versenynaptárból (a sógorok idén lesznek utoljára rendezők), s további európai versenyeket is veszély fenyeget. Az is elképzelhető, hogy a jövőben az öreg kontinensnek csak négy futama lesz, a Forma-1 pedig új területeket, jelesül Ázsiát hódítja meg magának.

Mivel az ausztrál törvények szerint az országban 2006-tól szintén tilos lesz dohánytermékeket reklámozni, az FIA várhatóan a melbourne-i futamot is lecseréli majd másikra. Jelentkező akad bőven.