Szoboszlai Dominik megint remekelt a Liverpoolban
A magyar válogatott középpályás csapata egyik legjobbja volt, Klopp a 300. meccsét nyerte.
A magyar válogatott középpályás csapata egyik legjobbja volt, Klopp a 300. meccsét nyerte.
Egy budapesti étteremben vacsoráztak együtt.
A spanyol edző döntött a jövőjéről.
Kezdettől fogva a klub korábbi spanyol sztárjátékosát tartották a legesélyesebbnek az edzői posztra.
Szoboszlai a konditermes edzésén sem tudott elszakadni a labdától.
Kétszer nyert angol bajnoki címet, és kétszer hódította el a BEK-et.
Egyszer már nekifutottak ennek az ügynek, akkor nem sikerült az áttörés, most újra megpróbálják.
Az Európa-bajnokságon éppen a mieink ellen lépne pályára.
A testvére még nála is rosszabbul járt.
A súlyos hasnyálmirigyrák-betegséggel küzdő Sven-Göran Erikssonnak ez volt az álma.
Az európai szövetség lezártnak is tekinti az ügyet.
A vb-ezüstérmes focistának hamarosan eldőlhet a sorsa a Liverpoolnál.
Szerinte ebben a magyar válogatott csapatkapitánya a legjobb.
A szervezeti felépítését szinte teljesen átalakítja a Liverpool.
A magyar válogatott csapatkapitánya Jürgen Klopp távozása után is maradhat a szurkolók nagy kedvence.
Az év egyik legdrámaibb meccsén esett ki a Liverpool az FA-kupából.
Nehezen tette túl magát a kupakudarcon Szoboszlaiék edzője.
Hosszabbításos dráma után dőlt el a továbbjutás az FA-kupában.
Már a negyeddöntőben összejött az olasz focirangadó.
A magyar válogatott csapatkapitánya nem ismeri a lehetetlent, mindenhol szinte azonnal bizonyította, hogy megérte az árát.