A koronavírus miatt Ljubljanában kell játszania a Sopron Basketnek
Az olaszországi Schióban nem lehetett megrendezni az Euroliga alapszakaszának utolsó mérkőzését.
Az olaszországi Schióban nem lehetett megrendezni az Euroliga alapszakaszának utolsó mérkőzését.
A Ludogorec ellen mérkőzést a koronavírus miatt kell szurkolók nélkül megrendezni.
Az észak-olaszországi koronavírus-helyzet miatt bizonytalan a magyar együttes Euroliga meccse.
A nyári Eb miatt nem szeretnének mérkőzéseket elhalasztani.
A szervezőbizottság valamennyi hatósággal szoros együttműködésben dolgozik.
Jelenleg az első kettő-négy forduló elhalasztásában gondolkodnak.
Március 1-ig egyetlen rendezvényt nem tarthatnak meg.
A Kínai GP-nek nehéz lesz időpontot találni, Hanoival egyelőre számolnak.
A magyar együttesnek Olaszországban lenne az utolsó csoportmérkőzése a koronavírus fertőzte területek mellett.
A hét utolsó napján miniszterelnöki utasításra semmilyen sporteseményt nem rendeznek meg Észak-Olaszországban.
Az UIPM bejelentette, hogy Hsziamen 2022-ben lesz házigazda.
A rendezők ismét hangsúlyozták, nincs napirenden az olimpia törlése vagy elhalasztása.
A vírus miatt a kínai válogatott jelenleg Katarban készül a világbajnokságra.
A koronavírus miatt az összes kínai bajnokit elhalasztották.
Ott lehetnek a kínaiak, de komoly procedúra vár rájuk.
A virológus szerint aggodalomra az ad okot, hogy a betegség más földrészeken is feltűnt.
Az ázsiai együttes nem tud elutazni Romániába.
A világ második legnagyobb küzdősport-szervezete a halasztás helyett a zárt kapuk mellett döntött.
Kazahsztánban lett volna, de a járvány miatt korlátozzák a ki- és beutazást.
Amatőr futók nélkül rendezik meg a versenyt a koronavírus miatt.