A Williams csapatfőnöke nem bánta volna, ha Russell marad a Mercedesben
Simon Roberts szerint pilótája belül biztosan csalódott, hogy vissza kellett adnia a helyét Hamiltonnak.
Simon Roberts szerint pilótája belül biztosan csalódott, hogy vissza kellett adnia a helyét Hamiltonnak.
A fiatal brit Hamilton autójában bizonyított. Bottas reszkethet, mert gyorsan a helyére törhet.
A hétszeres világbajnok koronavírustesztjei negatívak lettek, rajtengedélyt kapott.
Hamilton, Russell és Aitken sorsa is függ attól, hogy a hétszeres világbajnok versenyezhet-e.
Nem a brit pilótából, hanem saját tehetségükből faragnák Verstappen új csapattársát.
A főmérnök szerint bármikor megtörténhetett volna a fiaskó és később sem zárható ki.
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke sem volt elájulva a finn pilóta teljesítményétől Szahírban.
Wolff elárulta, mi vezetett a bokszutcai fiaskóhoz, ami Russell első győzelmébe került.
A finnek még nem biztos a bajnoki második helye, de Hamilton helyettesének nem kell segítenie őt.
Igyekeztek levenni róla a terhet, ami a jelek szerint sikerült is.
Bottas nem csak saját eredményének örül, Verstappen a stratégiai eltérést emelte ki.
Egyesek szerint Toto Wolff nem lesz rest felhasználni a fiatal britet a Hamiltonnal folytatott szerződéshosszabbítási tárgyalásainál.
Bottasnak is feltűnt alkalmi csapattársa tempója, de nem csak őt tekinti riválisnak.
Helyettese, Russell a Szahíri Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén a leggyorsabb volt.
Sokat várnak kortársai a Hamilton helyére beugró pilótától, de buktatókat is látnak.
Hamilton helyettesének sokat kell tanulnia gyorsan, és az autóban sem ül kényelmesen.
Fittipaldi és Aitken is megérkezett első nagydíjuk sajtónapjára.
A bahreini alternatív vonalvezetésnél is érdekesebb lesz Russell teljesítménye a Mercedesben.
Ritka és nagy lehetőséget kap a fiatal F1-es pilóták egyik legtehetségesebb tagja.
George Russell szerint aki ilyen futamokat akar látni, az nézzen más sportágat.