Sainz balesete, Verstappen műszaki hibája és a Mercedes szárnyalása a második gyakorláson
A címvédő nem tudott gyors kört menni, a spanyol pedig odacsapta a Ferrarit.
A címvédő nem tudott gyors kört menni, a spanyol pedig odacsapta a Ferrarit.
Tekintse meg képválogatásunkat a Miami Nagydíj hétvégéjének pénteki napjáról!
Russell bejött Leclerc és Verstappen közé, Bottas összetörte az autóját a debütáló pályán.
Az egyik parkolóban alakítottak ki egy műkikötőt, amelyben még víz sincs.
Egy rakás újítást kapott a W13, emellett változik a hátsó szárny festése is.
Bernie Ecclestone negyven évig nem tudta megcsinálni azt, amit a Liberty Media most igen. A Las Vegas-i milliomosok saját erkélyükről nézhetik a száguldó F1-es autókat.
A pálya tervezői örülnek, hogy a kihívások miatt "őrült" ötleteket is megvalósíthattak a pályával.
Az új bukósisakja nagyon találó és vagány lett a Miami Nagydíjra.
Az újabb amerikai verseny kapcsán egy sor könnyed témában kellett választaniuk két lehetőség közül.
Gyors és lassú részek egyaránt vannak rajta, de sokak szívébe máris belopta magát.
A Mercedes komoly fejlesztésekkel érkezik Miamiba, de Wolff szerint inkább a szezon későbbi részében lehet ennek jelentősége.
Az Alfa Romeo dobogóban reménykedik a jövő hétvégi, mindenki számára újdonságokkal szolgáló nagydíjon.
A hét eleji koronavírus-mizéria után úgy tűnik, eldőlt a Miami Nagydíj versenyigazgatójának személye.
Az amerikai vezérigazgató és az exversenyző szerint is óriási fellendülést hozhatnak az ország motorsportéletében a jövő hétvégi események.
Az első hírek robbanásról és életveszélyről szóltak, de kiderült, hogy egyik sem igaz.
A hírek szerint Niels Wittich és Eduardo Freitas is pozitív koronavírustesztet produkált.
A két hét múlva esedékes versenyhelyszín környékének lakói fellázadtak a várható zajterhelés miatt, a bíróság most döntött az ügyben.
A környék lakói próbálják kikényszeríteni, hogy ne rendezzék meg a versenyt három hét múlva.
Óriási az érdeklődés az első Miami Nagydíj iránt, pedig még a futam időpontja sem ismert.
Az első Miami Nagydíj helyszínéül szolgáló utcai pályát a tervező cég mutatta meg.