Volt főnöke ellenzi Grosjean visszatérését, megvonta a támogatását
Gene Haas nem akar pénzt adni arra, hogy egykori pilótája az életét kockáztassa.
Gene Haas nem akar pénzt adni arra, hogy egykori pilótája az életét kockáztassa.
Az FIA három fejlesztendő területet talált az autókon, rögtön változtatnak rajtuk.
A videón remekül látszik, ahogy a sokat bírált glória megmentette az F1-es pilóta életét.
Nem az rázta meg igazán, amit átélt, hanem az, hogy aggódtak érte a bahreini baleseténél.
A Közel-Kelet mentheti meg az F1-es szezon elejét, visszatérhet egy furcsa pálya.
A korábbi F1-es pilóta örül, mert megszabadult a kötéstől, otthonában gyógyul tovább.
Két hétvégét elhalasztanak, a melbourne-i futamnak van már új dátuma is.
A francia pilóta súlyosabban sérült keze is gyógyul, már szimulátorozni is tud.
A csapatok Barcelona helyett Bahreinben, két héttel a rajt előtt készülhetnek fel az idényre.
A hétszeres világbajnok koronavírustesztjei negatívak lettek, rajtengedélyt kapott.
Óva intettek attól, hogy a rémisztő ütközés után elhamarkodott következtetéseket vonjanak le.
Ricciardo egyeztetett a jogtulajdonossal a kifogásairól, hasznosnak érezte a megbeszélést.
Grosjean balesetéhez másodpercek alatt odaért, de Alan van der Merwe nem csak a volán mögött tesz az F1 biztonságáért.
A pilóta részletesen elmesélte a baleset után történteket, és azt, mi járt a fejében, miközben próbált szabadulni a lángoló autóból.
Ricciardo szerint túlságosan erőltették a visszajátszásokat, ezt tapintatlannak érezte.
A múlt vasárnap balesetet szenvedett F1-es pilótát tapssal és nagy örömmel fogadták.
Az FIA vizsgálatot indított az ügyben, a versenyző látogatóban visszatért a pályára.
A Red Bull pilótája örül, hogy ellenfele megúszta a balesetet, de kötelességtudata is van.
Megbeszélték a Ferrarinál a történteket, a sportigazgató jobb folytatást remél a hétvégén.
Életveszélyes balesetek, hirtelen kieső szupersztár és a brutálisan gyors pálya csak most jön.