Ez lett a Forma-1 nagy sztorijaiból

A szezon előtt megígértük, most jól be is tartjuk: saját magunkat számon kérve zongorázzuk végig, hogy mi lett a válasz a Forma-1 legizgalmasabb kérdéseire.

Januárban, még a szezon kezdete előtt kigyűjtöttük, hogy mire lesz érdemes odafigyelni az idén. Most, miután a Sebastian Vettel újabb győzelmével végződő idény lezárult, újra elővesszük az akkor feltett kérdéseinket, és azokon keresztül, mintegy összefoglalásképpen áttekintjük az egész 2013-as évet. Amely a világbajnoki küzdelem szempontjából talán nem volt a legemlékezetesebb, de azért – mint az alábbiakban kiderül – tartogatott néhány érdekes mozzanatot.

Beletörik-e a Mercedesbe Hamilton bicskája?

Ezt írtuk januárban: „Hamilton számára a felnőtté válás utolsó lépése, hogy elhagyta a családi fészket, így 2013-ban sorsdöntő év vár rá."

Nos, erre a válasz látszólag nem is lehetne biztosabb: nem, nem tört bele a bicskája. Hamilton utólag egyértelműen helyes döntést hozott, amikor a családi fészkének számító McLarentől kirepülve átigazolt a Mercedeshez, ám ez csak az idén történtek fényében bizonyosodott be. Tavaly még sokan megkérdőjelezték a választását, azon sopánkodva, hogy az egyre nyomasztóbb szülői felügyelet elől menekülve a vesztébe rohan, de ennek – legalábbis egyelőre – éppen az ellenkezője történt.

Hamilton a Magyar Nagydíjon már egy győzelmet is aratott a Mercedesszel Forrás: Mercedes

Ha pusztán az eredményekből indulunk ki, semmit sem nyert a lépésével: maradt az egyéni tabella 4. helyén, egy ponttal kevesebbet szerzett, mint tavaly, és csak egyetlen nagydíjgyőzelmet aratott, holott 2012-ben még négyet. Valójában azonban az is komoly siker, hogy egyáltalán sikerült nyernie egy olyan csapattal, amely az előző évben még középszerűen teljesített.

Hamilton éppen a legjobbkor érkezett a Mercedeshez: akkor, amikor a Ross Brawn szerint részben a visszavonuló Michael Schumacher segítségével kirakosgatott építőkockák végre a helyükre kerültek. A W04 egy mért körben a mezőny leggyorsabb autója volt, amíg a gumikkal való jobb bánásmód érdekében kompromisszumot nem kötöttek a nyers tempójával, így aztán Hamilton Silverstone és Spa között zsinórban négyszer szerezte meg a pole pozíciót. Csak Sebastian Vettel rajtolhatott többször az élről, mint ő. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az idei bevallottan egy alapozó év volt a turbómotorokkal jövőre nagy áttörésre játszó Mercedes számára, Hamilton merész kalandja végképp ígéretesen indult. „Ez sokkal többről szól az eredményeknél. Az új autóval és az új csapattal megismerkedni egészében véve nagyon élvezetes élmény volt" – mondta.

Az üröm az örömben az, hogy ez nem mindig látszott rajta. Hamilton – akiről most már világos, hogy a lelkiállapota jelentősen befolyásolja a pályán nyújtott teljesítményét – gyakran tűnt lehangoltnak a versenyek után, és időnként feltűnő önostorozással húzta le magát. Többször hangoztatta bűnbánóan, hogy cserbenhagyta a csapatát, ha tehát önkritikáért is osztanának bajnoki címet, azt egyértelműen ő nyerte volna el. Az ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy mentálisan feldolgozta a McLarennel történt szakítást. Emellett tény, hogy nehezen barátkozott meg a Mercedes fékjeivel, és a tutyimutyi Pirellik pátyolgatása sem áll közel természetes, agresszív vezetési stílusához, összességében mégis jól jött ki a váltásból.

Mennyire jó Nico Rosberg?

Ezt írtuk januárban: „Vajon egyike a legjobbaknak, és csak az autója miatt nem aratta tucatszámra a győzelmeket, vagy felső középkategóriás versenyző, akinek az eredményei híven tükrözik a kvalitásait?"

Januárban azt reméltük, hogy idén, amikor Hamilton személyében mindenki által elismert csapattársat kap, választ kapunk a Rosberggel kapcsolatos legfőbb kérdésre. Nem mintha Michael Schumacher kvalitásait meg lehetett volna kérdőjelezni, de mivel az általánosan uralkodó vélemény szerint ő a visszatérése után már nem volt egészen a régi, az a tény, hogy Rosberg három éven át fel tudta venni vele a versenyt, nem mindenkit győzött meg.

Rosberg Hamiltonnal szemben sem vallott szégyent. Jövőre már előtte szeretne végezni Forrás: Mercedes

Most azonban már senki nem vonhatja kétségbe, hogy eddig csak azért nem sorolták a legjobbak közé, mert nem kapott elég gyors autót, amellyel igazán kamatoztathatta volna a képességeit. Mindössze 18 ponttal szerzett kevesebbet Hamiltonnál, és 8:11-re kapott ki tőle az időmérőkön (átlagosan 0,214 másodperccel), pedig Vettel mellett egy mért körben a britet tartják az etalonnak. Ráadásul a versenytávokon még kiegyenlítettebb volt közöttük a küzdelem: Rosberg a hosszú etapokon általában jobban bánt a gumikkal, ami a Pirelli-korszakban meghatározó tényezőnek számít, és két nagydíjgyőzelmet aratott, míg Hamilton csupán egyet.

A teljesítménye alapján Schumacher második karrierjét is érdemes átértékelni. Ha Rosberg majdnem olyan gyors, mint Hamilton, Schumacher pedig majdnem olyan gyors volt, mint Rosberg (sőt a hosszú etapokon még gyorsabb is), akkor Schumacher sem lehetett sokkal lassabb Hamiltonnál. Hogy Rosberget világbajnoki fából faragták-e, vagyis egy egész szezonon át képes lenne-e a maximumon pörögni, az persze már bonyolultabb kérdés. Erre még mindig nem kaptunk választ.

Vezéregyéniség-e Jenson Button?

Ezt írtuk januárban: „Mivel a csapaton belül, legalábbis kezdetben, nem lesz igazán komoly ellenfele, amennyiben a McLaren győztes autót épít, Button automatikusan a világbajnoki cím egyik fő esélyesévé lép elő; ennél nagyobb lehetőséget sohasem fog kapni. Kíváncsian várjuk, tud-e élni vele."

Hát, biztosan nem a 2013-as lesz az az év, amelyről Button hosszú évek múlva a legbüszkébben mesél majd az unokáinak. Ha finomak akarunk lenni vele, elintézhetjük annyival, hogy a McLaren idei autója csúnya melléfogás volt, ezért ő sem csillogtathatta meg vele a képességeit. Pedig egy évvel ezelőtt még minden ígéretesnek tűnt: 2012 végére a McLaren lett a leggyorsabb a mezőnyben, és Button Brazíliában győzelemmel zárta a szezont, így joggal remélhette, hogy 2013-ban, Hamilton távozása után, egy sokkal tapasztalatlanabb csapattárs mellett ő lesz az istálló folytatódó technikai fölényének legfőbb kedvezményezettje.

A McLarennek ez volt a leggyengébb éve, úgyhogy Button nem tudta kihasználni Hamilton távozását Forrás: McLaren

Mint tudjuk, a McLaren végül belebukott abba, hogy riválisaival ellentétben nem a régi autóját fejlesztette tovább. Button azonban ettől függetlenül sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Ami azt illeti, az időmérőkön 9:10 arányban alulmaradt a végül menesztett Sergio Pérezzel szemben, pedig neki Buttonhoz hasonlóan nem az egy mért kör az erőssége. Igaz, hogy Button 14-szer végzett a pontszerzők között, Pérez viszont csak 11-szer, azt azonban nehezen állíthatnánk róla, hogy az aszfaltba döngölte a csapattársát. Szemlátomást ő is érezte, hogy ez kevés: az utolsó hetekben mintha elveszítette volna megszokott, irigylésre méltó kiegyensúlyozottságát, és egy amúgy nem rá valló keserű vonás ült ki az arcára. Nem csoda, mert idén még a dobogót is csak alulról nézhette, ami 2008 óta nem fordult vele elő. S hogy vezéregyéniség-e? Erről idén alighanem senkit nem győzött meg. A jó hír az, hogy jövőre kap még egy esélyt.

Elkovalainenesedik-e Sergio Pérez?

Ezt írtuk januárban: „Péreznek most mindenképpen el kell kerülnie, hogy úgy járjon, mint az anno szintén ígéretes tehetségnek induló Heikki Kovalainen, aki a McLarennél töltött két szezon alatt - Hamilton ijesztően sötét árnyékában - végleg a 'futottak még' kategóriájába tornázta le magát."

Pérez egy éve a McLarennél olyan gyorsan elrepült, mintha csak álmodta volna. Az biztos, hogy a hozzá hasonló előéletű versenyzők közül kevesen kapnak akkora esélyt, mint ő, de éppígy kétségtelen az is, hogy utána kevesen zuhannak ekkorát. Pérez pusztán a teljesítményét nézve talán nem érdemelte meg, hogy egy élcsapathoz kerüljön, de ha már odakerült, azt sem érdemelte volna meg, hogy az első év végén megszabaduljanak tőle, ráadásul egy újonc kedvéért.

Pérez mindössze egyetlen évet kapott a McLarentől. Rosszabbkor nem is érkezhetett volna Forrás: McLaren

Pérez idei produkcióját kétféleképpen értelmezhetjük: vagy úgy, hogy nyilván nem nyűgözte le eléggé a McLarent (ők a nyers eredményeken túl is beleláttak a teljesítményébe), vagy úgy, hogy nem vallott szégyent egy világbajnokkal szemben. Mindkét nézőpont védhető, de Pérez kétségkívül a legrosszabb pillanatban érkezett a csapathoz, balszerencsés módon éppen akkor, amikor az történetének leggyengébb idényét kínlódta végig. Az egyéni teljesítményét ezért igazságtalan lenne túl kritikusan értékelni. Beszédes tény, hogy idén a McLarennel kevesebb pontot kapart össze, mint tavaly a Sauberrel - ez komoly enyhítő körülmény számára. Egy jobb autóval biztosan többre lett volna képes, másrészt viszont egyértelműen kiderült az is, hogy egy rossz autó korlátait az igazán nagy versenyzőkkel ellentétben alkalmanként sem tudja átlépni. Mindezek alapján sajnos azt kell mondanunk, hogy igen, pillanatnyilag jó úton halad az elkovalainenesedés felé; nem érdemes mérget venni rá, hogy valaha kap még egy esélyt valamelyik élcsapattól.

Meddig bírja törés nélkül a Ferrari-Alonso tengely?

Ezt írtuk januárban: „Ha netán ismét nem kap a kvalitásaihoz méltó - értsd: vb-győztes - autót, Alonsónál betelhet a pohár."

Nos, ez valóban a 2013-as szezon egyik legérdekesebb mellékszála lett. Amiben egyébként már a válasz is benne foglaltatik: Alonso ismét csak statisztálhatott Vettel újabb világbajnoki diadalmenetéhez, és semmilyen jel nem utalt arra, hogy a Ferrari 2012-höz képest előrelépett volna. Sőt. Bár Alonso megint a technikai lehetőségeit meghazudtolva végzett az összetett 2. helyén, egy győzelemmel kevesebbet aratott, és négy dobogós hellyel kevesebbet szerzett, mint egy évvel ezelőtt. Nem csoda, hogy a Ferrarinál szinte vallásos áhítattal várják a turbómotorok eljövetelét, mert a jelenlegi szabályrendszer keretei között egyre reménytelenebb küldetésnek tűnt megdönteni a Red Bull uralmát.

Alonso és a Ferrari között idén egyre feszültebbé vált a viszony, ahogy a szezonkezdet eufóriájának a gumikon végzett változtatásokkal eloszló ködében körvonalazódott a sokadik világbajnoki vereség réme. Ezt persze mindkét fél gyakran és hevesen tagadta, amit a cinikusabb megfigyelők önmagában is egyértelmű bizonyítékként könyveltek el. Alonso és a menedzsment között kétségkívül sor került néhány meglepően nyílt csörtére is. Miután a Hungaroringen tréfásan kijelentette, hogy „valaki más autóját" kérné a születésnapjára, a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo irritálóan tanárbácsis modorban szidta össze azt a versenyzőjét, aki nélkül a csapat még a konstruktőri 3. helyet sem tudta volna megmenteni. Montezemolo később beszólt még néhányszor Alonsónak, tíz pontból csak nyolcat adva a szezonjára, ami azért minden rosszindulat nélkül is elgondolkodtatta az embert, hogy Alonso vajon hány pontra értékelné a Ferrari teljesítményét.

A szezon egy képben: Alonso csak fogta, Vettel vakarta a fejét. A Red Bull fölénye a Ferrariba is reménytelenül belefojtotta a szót Forrás: AFP

Már az a finoman szólva különös döntés is üzenetértékű volt, hogy 2014-től Kimi Räikkönent igazolták le melléje; ez alighanem fokozta Alonso ingerültségét a szezon közepén. Bernie Ecclestone úgy tudja – és ki tudná jól, ha nem ő? – hogy a spanyol komolyan pályázott Mark Webber megüresedő helyére a Red Bullnál, de hogy ez oka vagy okozata volt a Ferrarinál kialakult feszültségnek, azt egyelőre nem tudhatjuk. A pohár még nem telt be, de Alonsóban egyre több a tüske, ezért nem kizárt, hogy a McLaren nyitott kapukat dönget, amikor a Honda vonzerejét kihasználva megpróbálja őt el-, illetve visszacsábítani.

Formában marad-e Felipe Massa?

Ezt írtuk januárban: „A Ferrari számára egyszerre lenne áldás és átok, ha úgy kezdené a 2013-as szezont, ahogy a 2012-eset abbahagyta, mert ez a konstruktőri esélyeiknek jót tenne, Alonsóval szemben viszont váratlan és nem kívánt feszültséget kelthetne a csapaton belül."

Ez a félelem – vagy ábránd, attól függően, honnan nézzük – végül megalapozatlannak bizonyult. Monza és Abu-Dzabi között Massának volt ugyan egy jó szériája, amikor hat időmérőből ötször legyőzte Alonsót, ám addigra a Ferrari már kiadta az útját, ezért egy béna szóviccel élve nem az volt a kérdés, hogy formában, hanem az, hogy a Forma-1-ben marad-e. A teljesítménye egy élcsapat mércéjével mérve idén is vállalhatatlanul hullámzó maradt: Szepangban ő szerezte meg a Ferrari idei legjobb rajthelyét, és egyszer (Barcelonában) felállhatott a dobogóra is, de a konstruktőri bajnokság első négy helyezettjének versenyzői közül ő végzett a leghátrébb az összetettben. A rajtok terén szokás szerint Massa volt a király, csakhogy ezért nem osztanak pontokat. Ha szigorúak akarunk lenni vele, akár őt is hibáztathatjuk amiatt, hogy a Ferrari csak harmadik lett a csapatok küzdelmében; egy olyan autóval, amellyel Alonso a 2. helyen végzett, nem lett volna lehetetlen megelőzniük a Mercedest.

Megbontja-e valaki a Red Bull-Ferrari-McLaren triumvirátust?

Ezt írtuk januárban: „Jót tenne a küzdelemnek, ha egy kívülálló felborítaná végre az erőviszonyokat. Erre a Lotus tűnik a legesélyesebbnek, hiszen tavaly is megszerezte a McLaren pontjainak 80 százalékát. (...) A másik sötét ló a Mercedes, amelyet Lewis Hamiltonnal a volánnál nem lehet figyelmen kívül hagyni."

A világért sem akarunk dicsekedni, de ezt egész jól eltaláltuk, bár azt nagyképűség lenne állítanunk, hogy számítottunk a McLaren mélyrepülésére. Az ő vergődésük megkönnyítette a frontvonal áttörését a Mercedes és a Lotus számára, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy az immár hagyományosnak tekinthető sorrend részleges felborulása tulajdonképpen optikai csalódás. A Red Bull ugyanis idén nyerte meg a legnagyobb (236 pontos) különbséggel a konstruktőri világbajnokságot – még 2011-ben sem tettek szert ekkora előnyre –, a többiek tehát csak az általuk elhullajtott morzsákat csipegethették fel, különösen a szezon második felében, amikor a hadjáratuk igazán lendületet vett.

A Mercedes a Red Bulltól jócskán lemaradva szerezte meg a konstruktőri 2. helyet, de így is hatalmasat lépett előre Forrás: Red Bull

A Mercedes ettől függetlenül tényleg megbontotta a Forma-1 klasszikus triumvirátusát, két és félszer annyi pontot gyűjtve, mint egy évvel ezelőtt, a Lotus viszont csak 12-vel gazdagodott, a Ferrari pedig alulmúlta tavalyi önmagát. Jövőre persze az ígérkezik a legfőbb kérdésnek, hogy valaki képes lesz-e megfosztani a Red Bullt a tróntól, de azt nehéz elképzelni, hogy a McLaren ennyire erőtlen marad.

Lesz-e áldozatuk a párhuzamos fejlesztéseknek?

Ezt írtuk januárban: „A változásokból adódóan ezúttal még több erőforrást fognak lekötni a következő szezonra épített autón végzett előkészítő munkálatok, ezért a csapatokra kellemetlen dilemma vár: a szokásosnál hamarabb kell eldönteniük, mikor adják fel az idei küzdelmet, és koncentrálnak inkább 2014-re."

A jövőre esedékes átfogó szabálymódosításoknak az egyoldalú világbajnoki küzdelem miatt idén végül nem lettek különösebben súlyos következményei. Habár menet közben minden csapatnál mérlegelték, hogy mikor helyezzék át a hangsúlyt a 2014-es fejlesztésekre – különösen a csodában viszonylag sokáig reménykedő Ferrari halogatta az elkerülhetetlenbe való beletörődést –, a Red Bull letaglózó fölénye elég hamar az új autók tervei felé irányította a mérnökök figyelmét. Noha a Mercedes sokáig küzdött a konstruktőri 2. helyért, pont a Red Bullnál tartanak attól, vagy legalábbis ők vállalják fel nyilvánosan (az elvárások tompítására amúgy is ez a leghatékonyabb módszer), hogy az idei fejlesztéseik a 2014-es esélyeik rovására mehetnek. „Utólag mondhatjuk, hogy a 2013-as autónkkal többet foglalkoztunk a kelleténél, hiszen minden perccel, amit arra fordítottunk, a 2014-es modellünkre jutott kevesebb idő" – ismerte el Adrian Newey, hozzátéve, hogy több hónapos lemaradásban vannak a felkészüléssel. Ami persze lehet ügyes porhintés is. A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz szerint például „az idei fejlesztéseink ötven százalékát jövőre is hasznosítani tudjuk majd."

Magára talál-e Romain Grosjean?

Ezt írtuk januárban: „A harcot önmagáért, önmagával most már mindenképpen neki kell megvívnia."

Végre egy kérdés, amelyre az idén történtek fényében egyértelmű igennel válaszolhatunk. Grosjean legyőzte önmagát, s mielőtt a brazíliai idényzáróról kiesett a búcsúzóul elfüstölő Renault V8-as miatt, öt versenyből négyet a dobogón fejezett be. Pedig, amint frappánsan megfogalmazta, korábban "néha gyorsabban táncoltam a zene ritmusánál". Grosjean meg sem próbálta letagadni, hogy a sorsdöntő változáshoz egy francia sportpszichológusnő közreműködését vette igénybe. "Elég okos voltam hozzá, hogy felismerjem: segítségre van szükségem" – mondta. "Ez nem a gyengeség, hanem éppenséggel az erő bizonyítéka, mert az ember mindig fejlődhet még tovább." Ezzel felesleges vitába szállni.

Grosjean egy sportpszichológus segítségével gyomlálta ki magából a pánikra való hajlamot. Végül többször állt a dobogón, mint Hamilton és Rosberg Forrás: Lotus

Grosjean, aki a szezon második felében gyakran bizonyult gyorsabbnak a Ferrari felé kacsingató Kimi Räikkönennél, éppen ezért jövőre is folyatni akarja a hetenkénti foglalkozásokat, de legsúlyosabb hibájától, a kétségbeesett spontán reakcióktól máris sikerült megszabadulnia. A versenyzők jelentős része valószínűleg túl pökhendi lett volna ahhoz, hogy külső segítséget kérjen – Grosjean ezzel talán a karrierjét mentette meg, bár a fejlődésében a főnökei szerint közrejátszott az apasággal elnyert kiegyensúlyozottság is.

Újra bekavar-e a Pirelli?

Ezt írtuk januárban: „Nem kizárt, hogy a csapatokat váratlanul éri majd az új gumik viselkedése - a közönségnek akár célszerű reménykednie is ebben, mert ez jelentené a legjobb garanciát egy újabb izgalmas idénykezdetre."

Íme egy újabb igen. Bár idén nem ámulhattunk olyan szintű változatosságon, mint 2012-ben, amikor az első hét futamot hét különböző versenyző nyerte meg, a szezon eleinte jórészt a gumiknak köszönhetően hozott fordulatos küzdelmet. A Pirellit divatos szidni amiatt, hogy a Német, illetve a Magyar Nagydíjtól kezdve bevetett, tavalyi szerkezetű, de idei keverékekkel készült abroncsai visszahozták a leküzdhetetlen Red Bull-fölényt, pedig valójában nekik köszönhető, hogy az legalább egy időre megszűnt. Ha a Pirelli nem változtat a 2012-es gumikon bevallottan a status quo felborításának céljával, a Red Bull valószínűleg már a szezon elejétől kezdve megfellebbezhetetlenül uralta volna a pályákat, mert az acélpalástos slickekkel kénytelenek voltak mélyen az autójuk határai alatt tipegni.

Másrészt a Pirelli sem jókedvében cserélte le a gumikat a Brit Nagydíj után: a silverstone-i defekteknél kínosabb antireklámot elképzelni is nehéz lett volna, ezért biztosak lehetünk abban, hogy nem szándékosan szánták rá magukat a drága és kellemetlen lépésre. Amely egyébként egyes csapatokat, például a Ferrarit és a Force Indiát, tagadhatatlanul hátrányosan, míg másokat, köztük a Red Bullt és a Saubert, előnyösen érintett. Bármit is gondoljunk azonban a Pirelli húzásáról, azzal bajosan lehetne vádolni őket, hogy a tevékenységük unalmas és kiszámítható.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!