Vágólapra másolva!
A brit szerint már túl sokan nyertek világbajnokságot, ezért csak több címmel lehet kitűnni. Az elpazarolt lehetőségek miatt hagyta ott a McLarent.

Noha Lewis Hamilton gyakran hangoztatja, hogy baráti viszonyban búcsúzott el előző csapatától, a McLarentől, azért időről időre odaszúr egyet az őt gyerekkorától kezdve támogató istállónak. A Sun című napilapnak most elmondta, elsősorban azért igazolt át a Mercedeshez, mert a McLarennél a 2008-as világbajnoki címe óta csak „elpazarolta az éveit.”

„Amikor bekerültem az F1-be, majdnem megnyertem a bajnokságot az első szezonomban” – utalt a 2007-es idényre, amikor egy ponttal gyűjtött kevesebbet, mint a végső győztes Kimi Räikkönen. „A második évemben sikerült nyernem, de utána soha nem volt olyan autóm, amivel valóban harcba szállhattam volna a címért.”

Hamilton bízik benne, hogy a Mercedesnél nyerhet még bajnokságokat Forrás: Mercedes

Hamilton valószínűleg még nem tudta túltenni magát a 2012-es idényen, amikor egész évben remek formában versenyzett, de a McLaren sorozatos hibái miatt idő előtt kiszállt a világbajnoki küzdelemből. „Egy jó autó nagyon sokat számít – ellenkező esetben az ember a legjobb éveit pazarolja el” – mondta.

A 28 éves brit még mindenképpen szeretne világbajnokságot nyerni, hiszen szerinte az egyszeres bajnokokat már nem igazán ismerik el. „Egy világbajnoki cím manapság kevesebbet ér, mert olyan sokan elérték már” – vélekedett. „Most azok a versenyzők számítanak különlegesnek, akik kettő, három vagy négy címet szereztek.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!