Hamilton első idejét törölték, de így is az övé lett a pole

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, McLaren, Brit Nagydíj
Vágólapra másolva!
A Mercedes brit versenyzője a hazai pályáján megállíthatlan volt, jelentős fölénnyel verte Rosberget is. A Red Bullok gyorsabbak voltak a Ferrariknál, Vettel ezúttal Räikkönentől is kikapott, és a váltócseréje miatt csak a 11. helyről rajtolhat majd a Brit Nagydíjon.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül45 bejegyzés

A papírformának megfelelően a két Mercedes lehengerlő teljesítménnyel kisajátította az első rajtsort a vasárnapi Brit Nagydíjra, és kisebb megingása ellenére Lewis Hamilton pole pozíciójához sem férhetett kétség. A hazai pályán versenyző Hamilton bő 3 tizedmásodperccel győzte le Nico Rosberget, aki csak a tét nélküli Q1-ben tudta megszorítani a háromszoros silverstone-i győztest.

Hamilton mindhárom szabadedzést az élen zárta, de amikor Rosberg autója működött, mindig közel tudott kerülni hozzá. A Q1-ben meg is előzte, de Hamilton egy szenzációs körrel a Q2-ben jelezte, hogy ezúttal ő a pole pozíció elsőszámú esélyese, és Rosbergnek csupán a 2. hely marad. Az már az elejétől nyilvánvaló volt, hogy a Red Bull és a Ferrari autói túl lassúak a Mercedesek ellen.

Újabb pole pozíció Hamiltonnak, már csak 10-zel marad el Ayrton Sennától - még több kép a galériában! Forrás: DPPI media/Frederic Le Floc H

Ettől függetlenül maradt némi izgalom a Q3-ra is, mert Hamilton hiába volt a leggyorsabb az első etapja során, pályaelhagyás miatt törölték a körét, ezért 5 perccel a leintés előtt még csak a 10. helyen szerepelt. Maradt még ideje, és legközelebb már nem hibázott: bár a pálya állapota kissé romlott, ezért elmaradt a hétvégi legjobb körétől, így is simán megszerezte a pole pozíciót.

Rosberg kénytelen volt a 2. hellyel beérni, főleg azután, hogy nem tudott javítani a második Q3-as etapja során, de Hamilton kirobbanó formája mellett egyébként sem termett sok babér a számára. Az üldözők miatt nem kellett aggódnia, mert Max Verstappen bő 7 tizedmásodperccel lassabb volt nála, a holland tinédzser Hamiltontól pedig már több, mint 1 másodpercet kapott.

A Red Bull azonban így is elégedett lehet az időmérőn mutatott formájukkal, mert a gyors silverstone-i pályán mindkét autójukkal legyőzték az esélyesebbnek tartott Ferrarikat. Verstappen folyamatosan gyorsabb volt csapattársánál, Daniel Ricciardónál, így az első alkalommal előrébb rajtolhat a rutinosabb ausztrálnál. A tempója alapján ez a legjobb, amire számíthatott.

Nem mondható el ugyanez a Ferrariról, ami hibát hibára halmozott a szombati nap során. Sebastian Vettel már az időmérő előtt öthelyes rajtbüntetést kapott, mert a vadonatúj sebességváltó a 60 perces szabadedzést sem bírta ki az autójában, és az időmérőn is csak csetlett-botlott, végül több, mint 2 másodperces (!) hátránnyal Hamilton mögött csak a 6. helyet érte el, és a 11. helyről indulhat.

Kimi Räikkönen ezúttal jobban szerepelt a négyszeres világbajnoknál, de ez sem jelenti azt, hogy büszke lehet a teljesítményére. Räikkönen közel került a kieséshez a Q2-ben, mivel az első gyors köre előtt a felvezető kör végén megpördült, majd a kerékcsere utáni mért körében is hibázott. Az utolsó pillanatban aztán végre gond nélkül körbeért, és bejutott a Q3-ba, ahol az 5. helyet érdemelte ki.

Verstappen először verte meg időmérőn Ricciardót - még több kép a galériában! Forrás: AFP/Adrian Dennis

A legjobb 10 alsóházában a többiek csak egy-egy versenyzővel képviseltették magukat: Valtteri Bottas kihozta a Williamsből, ami ezen a hétvégén benne van, és a 7. lett, miután Felipe Massa kiesett a 12. helyen. Carlos Sainz a 8. lett, ezzel ismét legyőzte a motorjával és a forgalommal küszködő Danyiil Kvjatot (15.), de ehhez az is kellett, hogy a 9. helyezett Nico Hülkenberg körét töröljék. Így is jobbnak bizonyult a 11. helyezett Sergio Péreznél.

Az időmérő pozitív és negatív szenzációját is a McLaren hozta össze: A továbbfejlesztett Honda motornak köszönhetően Fernando Alonso a 8. leggyorsabb volt a Q3-ban, de pályaelhagyás miatt törölték a körét, így a 10. lett. Jenson Button viszont a közönségnek csalódást okozva a Q1-ben kiesett, mert a hátsó szárny hibája miatt az edzés végén nem tudott újabb mért kört futni.

Ez azonban nem volt ilyen egyszerű: A McLaren arra számított, hogy a 16. helyen rangsorolt Kevin Magnussen idejét törölni fogják, mert négy kerékkel elhagyta a pályát, ezért Buttont visszaültették az autóba. A sportfelügyelők nem voltak annyira szigorúak, ahogy azt az edzés előtt ígérték, és Magnussen pályaelhagyását nem is vizsgálták, de korábban tőle, és Jolyon Palmertől is elvettek egy-egy kört.

Räikkönen szerepelt jobban a Ferrari színeiben, de ő sem lehet büszke a teljesítményére - még több kép a galériában! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Button kiesésén kívül nem történt váratlan esemény a Q1-ben, a McLaren versenyzője mellett a szintén hazai pályán szereplő Palmer, Rio Haryanto, Pascal Wehrlein és Felipe Nasr búcsúzott. A Manornál ezzel 5:5-re módosult a csata állása az időmérőkön, a Sauber pedig nagy hátránnyal, teljesen utolsó lett a Brit Nagydíj időmérő edzésén.

A tréningen Marcus Ericsson nem is tudott részt venni, mert a harmadik szabadedzésen totálkárosra törte az autóját, ráadásul megfigyelés céljából az oxfordi kórházba szállították. Ericsson önállóan szállt ki a roncsból, és még a pályán megvizsgálták, a kórházból azonban az edzés végéig nem érkezett információ a svéd pilóta állapotával kapcsolatban.

15:22
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton ismét Rosberg ellen

Nemsokára kezdődik a Brit Nagydíj időmérő edzése. Mindhárom szabadedzést Lewis Hamilton zárta az élen, de amikor az autója működött, Nico Rosberg nagyon közel tudott kerülni hozzá. Ez történt legutóbb:

Rosberg Hamilton sarkában, Ericsson nagyot bukott Silverstone-banhttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20160709-f1-a-brit-nagydij-harmadik-szabadedzese-eloben.html
15:25
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Ericssont kórházba vitték

Elővigyázatosságból Oxfordba szállították Marcus Ericssont, aki a harmadik szabadedzésen óriási balesetet szenvedett a Stowe kanyarból kihajtva. A Sauber a nedves kerékvetőkön csúszott meg, majd nagy sebességgel a gumifalnak ütközött. A becsapódás akkora volt, hogy még a kormány is levált a rúdjáról, de a svéd pilóta önállóan ki tudott szállni. Az orvosok már a helyszínen megvizsgálták, de úgy ítélték meg, hogy további ellenőrzések céljából kórházba szállítják.

15:27
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel autójában sebességváltót kell cserélni

A 60 perces harmadik szabadedzést sem bírta ki a Sebastian Vettel autójába frissen beszerelt sebességváltó, ezért a Ferrari kénytelen kicserélni azt egy újra az időmérő előtt. Ez automatikusan öthelyes rajtbüntetést eredményez Vettel számára.

Balesete után hasonlóan járt Marcus Ericsson is, de a svéd pilótát közben kórházba szállították, és valószínűleg a bokszutcából rajtolhat csak, ezért az ő öthelyes büntetése csupán elméleti.

15:34
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Az FIA lecsap a pályaelhagyókra

Zéró toleranciát hirdettek, azonnal törlik egy adott versenyző körét, ha elhagyja a pályát a Copse, a Stowe és a Club kanyarban. Elméletben elképzelhető, hogy a pálya kiszélesítésével a pilóták előnyhöz juthatnak, de Anthony Davidson, a Sky Sports szakértője szerint ez a Copse-ban nem kézenfekvő.

Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója közölte, hogy a futamon csak akkor indítanak majd vizsgálatot, ha a versenyző világos, és maradandó előnyt szerez a pálya elhagyása révén.

15:40
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

A Ferrari a legsikeresebb a silverstone-i időmérőkön

Meglepő, de nem az amúgy is erős túlsúlyban lévő brit istállók szerepeltek eddig a legjobban a silverstone-i időmérőkön. Persze, nekik sem kell szerénynek lenniük.

15:43
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberget zrikálják a brit szurkolók

"Vigyázat, kanyar következik, ne felejts el fordulni!" - írják a navigációs szoftverek stílusában a Hamilton szurkolók.

15:45
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Megérkezett a légierő is

A Brit Nagydíj nem lenne teljes a brit légierő vagy híres műrepülő csapatuk bemutatója nélkül. Ma a vadászgépeké volt az égbolt, ebből is látszik, hogy a Silverstone-ra leselkedő vihar egyelőre nem érkezett meg.

15:49
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Ericsson kihagyja az időmérőt

Még nem ért vissza a kórházból, sőt a Sauber még hírt sem kapott az állapotáról. Csak Felipe Nasr képviseli a svájci istállót a silverstone-i időmérőn.

15:54
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Nem kell esőtől tartani

Ian Fergusson, a BBC időjósa szerint nem kell félni záporok érkezésétől a silverstone-i időmérő alatt. A levegő 20, a pálya 25 fokos.

15:55
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Szinte biztosan megdőlnek a tavalyi idők

Tavaly Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót, de ennél már rögtön az első szabadedzésen gyorsabban ment. Az időmérőn, ha mindent beleadnak, még jobb idők várhatók.

15:58
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

A Mercedesnél már felpörögtek az időmérőre

16:00
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

A szél megint erős

A volt II. világháborús repülőtéren ez egyáltalán nem meglepetés, hiszen a térség szinte teljesen sík. A kérdés csupán az, hogy melyik irányból fúj, és megváltozik-e az iránya az időmérő során, ez jelentősen befolyásolhatja az eredményeket.

16:02
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

A két Manor kezdi az időmérőt

Hazai pályán fürdenek egy kicsit a népszerűségben, de rögtön utánuk érkezik Nico Rosberg is, aki valószínűleg tesztelésre használja majd a Q1-et. A lágy gumit kapta meg, amit tegnap délután egyáltalán nem tudott kipróbálni, műszaki hiba miatt.

16:03
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton jön Rosberg mögött

Később hajtott ki a bokszból, de a pályán megelőzte az egyik Haast, és a Hangar egyenesben Rosberg után eredt. Wehrlein lágy gumival már gyors kört kezdett.

16:05
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg erős idővel az élen

1:30.724-gyel a német pilóta vezet, Hamilton 0,015 másodperccel egyelőre elmarad tőle. Ha úgy látják jónak, akár vissza is vonulhatnak, ezzel simán tovább jutnak.

16:07
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Törölték Palmer idejét

Ő az első áldozata az FIA pályaelhagyással kapcsolatos vasszigorának, így hiába futott mért kört, egyelőre nem rangsorolja az időmérés.

16:09
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Massa a Mercedesek nyomába sem ér

A Williams erőforrásának hardvere ugyanaz, mint a Mercedesé, de Massa több, mint 1,4 másodperccel lassabb Rosbergnél, és csak a 6. helyre ért oda. Bottas is csupán néhány tizeddel volt gyorsabb nála.

16:10
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Verstappen igyekszik a Mercedesek után

A Red Bullok feljöttek a 3-4. helyre, de hátrányuk számottevő: Max Verstappen 1:31.305-öt futott, ez bő fél másodperccel lassabb Rosbergnél, Ricciardo csak 1:31.684-et ért el, ezzel ő a 4. helyezett.

16:11
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Magnussen körét is törölték

A Renault versenyzőinek nem megy, hogy a pályán kell közlekedni, Palmer után Magnussen körét is törölték.

16:12
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel nem bírt Verstappennel

A Mercedesekkel meg főleg nem. A Ferrari versenyzője 1:31.606-tal csak az 5. helyre ért oda, ez nem sok jót ígér, hiszen öthelyes rajtbüntetést is kapott. Räikkönen jobb kört ment nála, ő 1:31.326-tal a 4. lett.

16:17
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Az élmezőny gyorsan lerendezte ezt a szakaszt

Mindenki igyekezett biztosra menni, már csak a megszokott szereplők ingadoznak a kiesés határán. Az egyetlen igazi kérdés Danyiil Kvjat sorsa, akinek a Sky Sports szerint motorproblémái vannak, és csak a 15., de egyelőre továbbjutó helyen áll.

16:21
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Q1: Button kiesett

Kínos eredmény a hazai pályán szereplő versenyzőtől: A McLarennél elszámították magukat, és a bokszban ülve nézték végig, ahogy Magnussen és Kvjat kiszorítja a 2009-es világbajnokot a továbbjutók közül. Button még soha sem tudott dobogóra állni Silverstone-ban, és most is adott magának egy pofont.

17. Jenson Button
18. Jolyon Palmer
19. Rio Haryanto
20. Pascal Wehrlein
21. Felipe Nasr
Nem indult: Marcus Ericsson

16:24
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Button visszaül az autóba

Valószínűleg törölték valakinek az idejét, de egyelőre erről semmilyen tájékoztatás nem érkezett. Mégis tovább jutott?

16:26
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Magnussen elhagyta a pályát a gyors körén

Továbbra is a dán versenyzőt rangsorolják a 16. helyen, ezzel ő a tovább jutó, és elkezdődött a Q2 is. Button visszaült az autójába, de ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy hiába.

16:28
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Q2: Hamilton már a pályán

Közben a Sky Sports riportere szerint Button azért esett ki, mert a McLaren nem volt biztos a hátsó szárny helyes működésében, ezért nem engedték ki versenyzőjüket a pályára.

16:29
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Q2: Button megint kiszállt

Úgy néz ki, Magnussen jutott tovább, legalábbis Button levette a sisakját, és megint kiszállt az autóból. A dán pilóta továbbra is a bokszban van.

16:30
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton most feladta a leckét Rosbergnek

A hazai pályán versenyző pilóta 1:29.243-ra javította a legjobb köridőt, Rosberg egyelőre csak 1:29.970-nél tart. Kissé zavarba ejtő, hogy egyelőre Kvjat a . helyezett 1:32.306-tal...

16:32
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Ennyi volt Hamiltonnak

Mérnöke arra kérte, hogy térjen vissza a bokszba, és vigyázzon az abroncsaira, mert ezekkel indul a versenyen. Ennél jobb időre nem fog törekedni, de nincs is szüksége erre.

16:33
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

A zéró tolerancia nem is annyira zéró

Magnussen Q1-es köre után a Q2-ben Max Verstappen is négy kerékkel elhagyta a pályát, mégsem törölték 1:30.697-es körét, ami a 3. helyre elegendő. Daniel Ricciardo 1:31.319-cel követi a 4. helyen.

16:34
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen megpördült

Az utolsó kanyarban vesztette el uralmát az autó fölött, a kerékvetőre hajtva pördült meg. Közben Vettel feljött a 3. helyre 1:30.915-tel. Verstappen ellen egyelőre nincs orvosságuk.

16:35
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Némi késéssel kijött a Q1 eredménye

Egyelőre nem hivatalos, de Buttonon ez már nem segít. Kiesett.

16:37
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen mindent egy lapra tesz fel

Az előző hibája után új gumikat kellett feltenni az autójára, és most indult ki, hogy fusson egy mért kört, amivel tovább juthat, mert egyelőre csak a 15. helyen rangsorolják, köridő nélkül. Kevin Magnussen is hasonló helyzetben van, neki sincs még mért köre a 16. helyen.

16:38
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen megint hibázott

Elfékezte magát, és kicsúszott a pályáról, ezt a körét is eldobta. Ha siet, még egy talán belefér az időbe, de Maurizio Arrivabene már csóválja a fejét.

16:40
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Magnussen is kijött a pályára

Nem lesz ideje mért kört futni, valószínűleg csak azért lépett pályára, hogy hivatalosan rangsorolják. Räikkönen megkezdte utolsó körét, ezzel kell tovább jutást érő helyre érnie.

16:42
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen megúszta

Ezt a Q2-es szereplést nem fogja kitenni az ablakba, de legalább tovább ment a 6. helyen. Végül Magnussen is körbe ért, de maradt a 16. helyen.

16:44
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Q2: Alonso megint tovább jutott

Tényleg javul a McLaren, már a gyors silverstone-i pályán is befért a legjobb 10 közé az egyik autójuk. A kiesők:

11. Sergio Pérez
12. Felipe Massa
13. Romain Grosjean
14. Esteban Gutiérrez
15. Danyiil Kvjat
16. Kevin Magnussen

16:46
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen is kiszélesítette a pályát

Ezzel viszont aligha szerzett előnyt, mert már azelőtt megcsúszott a pályán. Korábban meg is pördült, ezzel kezdődött a vesszőfutása a Q2-ben.

16:49
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

A Q2 eredménye

Kvjat a rádión arra panaszkodott, hogy feltartották. Egyelőre nem indult vizsgálat.

16:49
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Q3: Rosberg és Hamilton is a pályán

Vajon Rosberg ki tud találni valamit, amivel gyorsan ledolgozhatja Hamilton Q2-es fölényét?

16:53
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton vezet, de kisebb a különbség

Hamilton 1:29.339-et ért el, ez egyelőre gyengébb a Q2-es körénél, Rosberg viszont 1:29.606-ra javított úgy, hogy gyors köre során mindkét Ferrarit meg kellett előznie. Egyelőre Hülkenberg és Alonso követi őket.

16:55
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Törölték Hamilton körét!

Ezzel Rosberg állt az élre, és a Mercedesnél gyorsan kereket kell cserélni, mert már csak 5 perc van hátra, és Hamilton visszaesett a 10. helyre.

16:56
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton a 9-es kanyarban vétett

A visszajátszás szerint négy kerékkel elhagyta a fehér vonalat, de kívülről nehéz megállapítani, hogy ezzel előnyt szerzett-e. A sportfelügyelők szerint igen.

16:57
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

A Ferrarik gyenge időkkel kezdtek

Hamilton körének törlése után Rosberg vezet 1:29.606-tal, Verstappen és Ricciardo előtt. Utánuk Räikkönen és Vettel következik, utóbbi látványos hibát vétett a Stowe kanyarban, ahol keresztbe csúszva tudta csak bevenni a kanyart.

16:58
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton indul újabb gyors köreire

Bő 3 és fél perce maradt, hogy elmozduljon a 10. helyről, ha váratlan esemény, hiba, körtörlés nem történik, megvan a tempója a pole pozícióhoz.

17:02
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Hamiltoné a silverstone-i pole

1:29.287-tel visszaszerezte a pole-t, miután törölték az első körét, Rosberg nem tudott javítani az első etapban elért legjobb körén, így a 2. kockából rajtolhat.

A Red Bullok Verstappen-Ricciardo sorrendben legyőzték a Ferrarikat, Räikkönen indul az 5. helyről, Vettel viszont csak a 6. lett, így a 11. rajtkocka lesz az övé. Bottas, Hülkenberg, Sainz és Alonso a legjobb 10 további sorrendje.