Az eső után is Rosbergé lett a pole Monacóban

Forma-1, Nico Rosberg
Vágólapra másolva!
Az időmérő döntőjére felszáradt a pálya, úgyhogy a papírforma visszatért, és a Mercedes ismét elfoglalta az első rajtsort. A második a Red Bullé lett, Räikkönen és Alonso az 5-6. kockába szorult, ami Monacóban megbosszulhatja magát. Massa már a Q1-ben sem tudott részt venni.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül39 bejegyzés
15:38
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Most tényleg fontos az időmérő

Üdvözöljük kedves olvasóinkat, 14 órakor kezdődik a Monacói Nagydíj kvalifikációja, amelynek a szokásosnál nagyobb jelentősége van, hiszen a szűk utcai pályán nagyon nehéz lesz előzni a futamon, vagyis fontos az elfoglalt pozíció.

15:40
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Esik az eső

Az előrejelzés pontos volt, megérkeztek az esőfelhők, és körülbelül negyedórája áztatják a pályát. A nagydíjhétvége folyamán először várhatók vizes körülmények, szóval érdekes lesz nézni, hogy ez hogyan befolyásolja az erőviszonyokat, és ki hogyan alkalmazkodik a körülményekhez. Az eső természetesen növeli a balesetveszélyt az utcai pályán, az útfestések és a csatornafedelek is csúszósabbá válnak, ezért ajánlott kerülni őket.

15:42
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Eddig Rosberg uralta a hétvégét

Mindhárom szabadedzést megnyerte a Mercedes német pilótája, igazolva, hogy a csapat változatlanul jó egy körön. Kérdés, hogy mire mennek nedves pályán, illetve a számukra hagyományosan nehezebb feladatot jelentő hosszú etapokon, de Monacóban nagyobb esélyük lehet a jó rajtpozíció kamatoztatására, elvégre itt akkor sem lesznek annyira könnyű prédák az autóik, ha esetleg nagyon elkopnak rajtuk a gumik. Az eső azonban keresztülhúzhatja a Mercedes számításait, micsoda pech!
15:45
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Massa autóját még szerelni kell

A brazil összetörte az autóját a délelőtti edzésen, s bár szokatlannak látszott a baleset, a Ferrari szerint nem műszaki hiba okozta. A szerelők dolgoznak a javításon, és a csapat szerint a Q1 végére elkészülhetnek vele. A váltó azonban megsérült, ki kellett cserélni, ezért Massa öt rajthelyes büntetést fog kapni. Sutil és Grosjean szintén megrongálta az autóját, róluk egyelőre nincs hír, hogy szenvednek-e hátrányt emiatt.

15:49
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Már csak csepereg

Alábbhagyott az eső, már csak cseppekben szemerkél. Lehet, hogy a körülmények mégis jók lesznek a slick gumikhoz. A hétvégén egyébként a szuperlágy és a lágy típust lehet használni. Az időmérő tíz perc múlva kezdődik.

15:55
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

A forgalomra is figyelni kell

Az időmérő első felvonásában 22 autó is a pályán lehet egyszerre. Hiába próbálja mindenki tiszta pályán megkezdeni a köreit, rendszeresen előfordulnak feltartások, és a durvábbakért büntetés is járhat.

15:57
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Lehűlt a pálya

Csupán 23 fokos az aszfalt, ami csütörtökhöz, illetve szombat délelőtthöz képest csökkenést jelent. A levegő hőmérséklete 17 Celsius fok.

16:00
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Massának kevés ideje marad

A Ferrari sietve próbálja rendbehozni a megsérült autót, a tervek szerint körülbelül negyedóra múlva végeznek vele. Ha így lesz, Massának nagyjából öt perce marad továbbjutni a Q1-ből, amely épp az imént kezdődött meg. A Ferrarira már visszarakták a délelőtt letört kerekeket.

16:02
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Intermediate gumikon a mezőny

Massa, Grosjean és Sutil, vagyis a három, délelőtt balesetet szenvedett pilóta kivételével mindenki a vizes pályára hajtott, méghozzá az intermediate abroncsokon. Bianchi Marrusiája viszont máris lerobbant, az autó már a bokszból kijövet is füstöt eregetett.

16:04
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Erősödik az eső

Tehát mindenkinek most érdemes ráhajtani egy jó köridőre, mert később nem biztos, hogy lesz lehetőség rá, ha nedvesebbé válik az aszfalt. Ez rossz hír Massáéknak. A Marussia egyelőre nem tudja, mi lehetett a baj Bianchi autójával.

16:07
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Di Resta az élen

Az előbb még Webber vezetett 1:36.529-cel, azonban di Resta most előzte meg 1:35.705-tel. A versenyzők megkapták az üzenetet, hogy teperjenek.

16:08
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Már Hamilton az első

Az ideje 1:32.920, úgy tűnik, javulnak a körülmények. Sutil közben kijött a pályára, Massa és Grosjean még a bokszban várakozik. A sorrend gyorsan változik.

16:10
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Massa már sisakban

Várja, hogy a Ferrari befejezze a szerelést. Grosjean helyzete viszont nem tűnik ígéretesnek, az első kerekek még rajta sincsenek a Lotuson. Vettel 1:31.431-gyel az élre állt, a két Force India, Maldonado, Räikkönen és Hamilton követi őt.

16:12
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Szárad a pálya

Ez jól látható, több helyen már nagy foltokban száraz az aszfalt, hamarosan előkerülhetnek a slick gumik. Vettelnek is szóltak, hogy javulnak a feltételek. Folyamatosan változik a sorrend, a továbbjutókról az utolsó perc fog dönteni.

16:14
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Hamilton a bokszban

A Q1 kezdete óta Bianchit, Massát és Grosjean leszámítva mindenki folyamatosan körözött, így elég nagy volt a forgalom, de azóta Hamilton bejött a bokszba, és most Räikkönen is betért oda. Pillanatnyilag Vettel, di Resta, Alonso, Maldonado, Webber, Vergne, Rosberg, Sutil, Pérez az első tíz sorrendje.

16:16
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Maradnak az interek

Hamilton, Räikkönen, továbbá mások is egy új szett intermediate gumival tértek vissza a pályára. Kieső helyen jelenleg a két Marussia, Hülkenberg és van der Garde áll, plusz Massa és Grosjean, akik kényszerűségből még mindig a garázsban várakoznak.

16:18
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Hamilton az élen

1:23.779-re szorította le a lécet, megelőzve Rosberget, Vettelt és Webbert. A köridők már nincsenek messze a száraz pályás időktől. Massa kifutott az időből, már nem tud mért kört futni a Q1-ben, Grosjean viszont kijött.

16:20
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Továbbjuthatnak a Caterhamek?

Pic és van der Garde továbbjutó helyen áll, miközben Gutiérrez, Chilton, Sutil és Vergne próbál fentebb kapaszkodni, hogy ne essenek ki.

16:22
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Di Resta és Gutiérrez bánkódhat

Ők azok, akik olyan autót vezetnek, amellyel alapesetben lehetséges lenne a továbbjutás a Q1-ből, de nekik mégsem sikerült. Massa és Bianchi mért kör nélkül zárt, ők értelemszerűen szintén kiestek, csakúgy, mint Pic és Chilton. A pontos sorrend hátul: 17. di Resta, 18. Pic, 19. Gutiérrez, 20. Chilton, 21. Bianchi, 22. Massa. Van der Garde tehát továbbjutott a Caterhammel.

16:25
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

A leggyorsabb Maldonado volt

A venezuelai versenyző érzi a monacói pályát, ezt a Q1 megnyerésével bizonyította. Vergne, Alonso, Grosjean, Button, Hamilton, Vettel, Rosberg, Bottas, Pérez lett mögötte a sorrend az első tíz helyen, de ez annyira nem mérvadó.

16:27
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Di Resta nem hiszi el

A Force India elnézést kért tőle rádión, mire a skót azt felelte, miután megtudta, hogy kiesett, hogy "vicceltek."

16:29
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Újra esik az eső

Nem véletlen, hogy Sutil és van der Garde kivételével mindenki azonnal pályára hajtott, amint megkezdődött a Q2. Megint fontos, hogy mindenkinek legyen legalább egy jó köre, mielőtt várhatóan megélénkül az eső.

16:32
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

A McLarenek vezetnek

Pérez 1:29.537-tel állt az élre, Buttonra több mint egy másodpercet vert. Räikkönen és Webber áll egyelőre mögöttük. Pérez idejénél 6 másodperccel jobbat is lehetett futni a Q1-ben, tényleg romlott a pálya állapota.

16:34
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Most nem kell gumit spórolni

Örvendetes, hogy folyamatos az akció, és senki sem tétlenkedik gumispórolásra hivatkozva. Ma nyugodtan el lehet használni a vizes pályára való gumikat, mert a futamra nem várható eső, ráadásul vasárnapra így mindenkinek sok friss lágy és szuperlágy gumija marad. A köridők ismét folyamatosan javulnak, megint az várható, hogy az utolsó pillanatig nyílt marad a továbbjutásért vívott küzdelem.

16:36
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Van der Garde továbbjutó helyen

Csoda lenne, ha megint továbbjutna...pedig már mind a 16 versenyző futott mért kört, és a holland így előzött meg sokakat. Rosberg, Webber, Button, Vettel, Grosjean az első öt most.

16:38
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Roham a slick gumikért

A szuperlágy keveréket kapta meg van der Garde, Webber, Button és Pérez is, vélhetően mások is követni fogják a példájukat. Räikkönen és Alonso kieső helyen áll, de a spanyol például mindjárt kijöhet a kieső zónából.

16:40
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Alonso is kereket cserél

Nem fejezte be az előző körét, így a szuperlágy gumikon kell majd mennie a továbbjutásért. Van der Garde a slickeken feljött a 6. helyre, Rosberg, Webber, Maldonado, Button és Vettel mögé.

16:42
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Webber javított

Az élre állt 1:19.254-gyel, ám most már Grosjean vezet 1:18.603-mal. Egy perc sincs hátra, ez érdekes lesz...

16:44
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Megúszták a nagyok

Végül nem született komolyabb meglepetés, mindenki bírta a nyomást, és az élcsapatok pilótái befértek az első tíz közé. Vettel volt a leggyorsabb Räikkönen előtt, Rosberg, Hamilton, Alonso, Sutil, Webber, Button, Vergne és Pérez jutott mégtovább.

16:46
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Grosjean viszont kiesett

Csak 13. lett, nem jutott tovább. Rajta kívül Hülkenberg, Ricciardo, Bottas, van der Garde és Maldonado esett ki.

16:50
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Sorakoznak a pilóták

Mindjárt kezdődik a Q3, Räikkönen vezetésével fog elindulni körbe a mezőny. Szuperlágy abroncsok vannak az autókon.

16:53
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Webber nyit az élen

1:15.134-et futott, ez már majdnem olyan jó idő, mint a hétvége legjobbja. Räikkönen lassú körrel kezdett.

16:55
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Webber csatázik a Mercedesekkel

Webber, Rosberg és Hamilton bement 1:15 alá, ők hárman vannak az élen.

16:56
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Vettel dominál

1:14.333-as idejével Webberre is négy tizedet vert. Rosberg, Hamilton, Alonso, Räikkönen, Button, Pérez, Vergne, Sutil a további állás. Érkezik a mezőny kerékcserére, egy új szett szuperlágy gumival lehet javítani.

16:59
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Alonso melegíti az első gumikat

Durván kormányoz, hogy melegítse az első abroncsokat. Räikkönen az előbb panaszkodott, hogy Lotusán túl hidegek az első gumik.

17:01
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Webber megelőzte Vettelt

Az ideje 1:14.181, azonban még korántsincs vége. Fél perc van a leintésig.

17:02
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Rosberg egy tizeddel veri Hamiltont

Hamilton megelőzte Webbert, de nem sokáig örülhetett az elsőségnek, mert Rosberg 91 ezredmásodperccel nála is gyorsabb volt, 1:13.876. Rosbergé a pole, Vettel a második kísérletével csak harmadiknak tudott bejönni. Webber sem javított, maradt negyedik.

17:03
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Räikkönen és Alonso a harmadik sorban

Räikkönen 5., Alonso 6. lett, Pérezt, Sutilt, Buttont és Vergne-t megelőzve. A Mercedes zsinórban negyedszer szerezte meg a pole pozíciót, és most a korábbiaknál nagyobb esélye van rá, hogy győzelemre is váltsa azt.

17:07
május 25, 2013
Vágólapra másolva!

Az eredmények

A Mercedes Monacóban is verhetetlen volt az időmérőn, az előző háromhoz hasonlóan ismét az egyik Ezüst Nyíl futotta meg a legjobb időt, megszerezve az első rajtkockát a futamra. A hétvégét eddig uraló Nico Rosberg volt az, aki zsinórban harmadszor sem talált legyőzőre a kvalifikáción, és csapattársát, Lewis Hamiltont 91 ezredmásodperccel megelőzve megnyerte a Q3-at.

A Mercedes a korábbi versenyekhez képest jobban bízhat benne, hogy végre sikerül győzelemre váltania a jó egykörös tempóját: egyrészt azért, mert ezen a pályán kicsi a gumikopás, másrészt a hosszabb etapokon általában erősebb ellenfeleiknek nagyon nehéz lesz előznie a szűk utcákon.

Rosberg mindhárom szabadedzésen a leggyorsabbnak bizonyult, így nem meglepetés, hogy az időmérőn is övé lett az elsőség, de ahogy arra ő is rámutatott, a körülmények megnehezítették a dolgát: az időmérő elején vizes volt a pálya, menet közben többször eleredt az eső, és csak a Q2 végétől tudták használni a csapatok a száraz aszfaltra való gumikat.

Forrás: Mercedes
A galériához kattintson!

"Könnyebb is lehetett volna. Összevissza változtak a feltételek, aztán szemerkélni kezdett az eső, és romlottak a köridők. Sokat változtak a körülmények" - mondta Rosberg. "Nagyon örülök, végül minden a tervek szerint alakult, és rendben ment az utolsó köröm." Hamilton, aki korábban nem volt teljesen elégedett a rövid etapjaival, azt emelte ki, hogy az időmérőre sokat tudott javulni.

Sebastian Vettel viszont csalódott volt, hogy nem tudta megelőzni a Mercedeseket, holott elmondása szerint képes lett volna rá. "Alig több, mint egy tizedmásodperc hiányzott, és úgy gondolom, ennyi még volt bennem" - vélte. "Az utolsó körömet nem tudtam rendesen összerakni, és ha valakit hibáztatni kell érte, az csak én lehetek." Vettel Rosbergtől 104, Hamiltontól 13 ezredmásodperccel kapott ki, annak azonban örült, hogy közvetlen bajnoki üldözői, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso előtt végzett.

A Lotus, illetve a Ferrari pilótája feltűnően szenvedett azzal, hogy üzemi hőfokra melegítse az első gumijait, és esélyük sem volt rá, hogy beférjenek az első kér rajtsorba. Kettejük között mindössze két ezredmásodperc döntött Räikkönen javára, de még a negyedik Mark Webbertől is több mint hat tizeddel kikaptak.

A változékony időjárás nem eredményezett nagy meglepetéseket, de kisebbeket igen. A Q3-ba például bejutott Jean-Eric Vergne a Toro Rossóval, a Q2-be pedig Giedo van der Garde a Caterhammel, ami még úgy is bravúrnak számít, hogy a kvalifikáció első felvonásában nem vehetett részt Felipe Massa.

A brazil pilóta csak tétlenül figyelhette az eseményeket, miután a szombat délelőtti edzésen úgy összetörte Ferrariját, hogy a szerelők hiába igyekeztek, nem sikerült időben megjavítaniuk az autóját. Van der Garde érdemeiből ez semmit sem von le, hiszen a Force Indiát vezető Paul di Restánál, valamint a sauberes Esteban Gutiérreznél is jobb időt ment. A Q1-ben egyébként Jules Bianchi időmérője is hamar véget ért, miután a bokszból kijövet egyből elfüstölt a Marussiája.

A futamra száraz idő várható, és a mezőny nagy része valószínűleg egy vagy két kerékcserével fogja teljesíteni a távot.

http://static.origos.hu/s/partners/f1/html/session_2013_6_9.html

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!