Bottas úgy érzi, újjászületett új csapatában
Az Alfa Romeóhoz igazoló finn végre kiteljesedhet, így remek eredményeket produkál.
Az Alfa Romeóhoz igazoló finn végre kiteljesedhet, így remek eredményeket produkál.
Vasseur nem helyesli a költségvetési plafon emelését, szerinte le kell kapcsolnia a szélcsatornákat a csapatoknak.
Nem állt ki harmadszor Bottas, így meg kellett elégednie a hatodik hellyel az Alfa Romeo finnjének.
A Forma-1 történetének első észt versenyzője ül be Sergio Pérez helyére, de Robert Kubicát is láthatjuk majd.
Az elmúlt három év legjobb rajtpozícióját szerezte az Alfának az első szabadedzésen autót törő finn.
Vassuer elmondta, az eddigi eredmények pilótáját is meggyőzhették arról, hogy jól döntött.
Az Alfa Romeo dobogóban reménykedik a jövő hétvégi, mindenki számára újdonságokkal szolgáló nagydíjon.
Az Alfa Romeo a mezőny legkönnyebb autója, de az ebből származó előnyüket el akarták venni.
Összehasonlította a két erőforrást Bottas, és ezt találta az egyik fő különbségnek.
Frédéric Vasseur le van nyűgözve a szezonkezdettől, Bottasról pedig megvan a maga véleménye.