Berger továbbra is élénken érdeklődik Senna iránt

Vágólapra másolva!
Gerhard Berger, a Toro Rosso résztulajdonosa korábban éveken keresztül csapattársa volt a háromszoros világbajnok Ayrton Sennának, a jövőben pedig a brazil legenda unokaöccsével, Brunóval kerülhet munkakapcsolatba.
Vágólapra másolva!

Bruno Senna jelenleg a GP2-ben versenyez, ám a neve már korábban is kapcsolatba került a Forma-1-gyel. A fiatal dél-amerikai pilóta hamarosan a Toro Rossónál köthet ki.

A Forma-1 előszobályának tartott GP2 idei kiírásának első versenyét három héttel ezelőtt Bahreinben, az F1-es futam betétprogramjaként rendezték meg. Senna itt negyedik lett a kvalifikáción, ötödikként végzett a fő futamon, a sprintversenyben pedig a mezőny végéről a nyolcadik helyre verekedte fel magát.

A brazil sofőr tehát megvillantotta tehetségét, így nem csoda, ha ismét hírbe hozták a Forma-1-gyel is. Ezúttal is egy korábbi érdeklődő, Ayrton Senna egykori csapattársa, Gerhard Berger áradozott a 23 éves titánról.

"Az első versenye lenyűgöző volt"- mondta Berger a Sport Bildnek adott nyilatkozatában, Senna bahreini produkciójára utalva.

"Ha a Bahreinben nyújtott teljesítményét később is meg tudja majd ismételni, akkor szerintem minden akadály elhárulhat azelől, hogy a Forma-1-be szerződjön"- tette még hozzá Berger.

Sennának a Forma-1-ben való bemutatkozásra valószínűleg nem is kell majd sokat várnia, és erre a Red Bull B-csapatánál, a Toro Rossónál jó esélye is vannak. Nem csak azért, mert Gerhard Berger szimpatizál vele, hanem azért, mert Vitantonio Liuzzi mellett a másik ülés valószínűleg szabaddá válik 2008-tól, hiszen Scott Speed eddig nem alkotott maradandót.

Berger azért még nyugalomra inti a Senna-híveket: "Scott még a téli álmát alussza"- mondta a résztulajdonos. Viszont ha az amerikai pilóta hamarosan nem ébred fel álmából, akkor könnyen új állás után nézhet, hiszen Bruno Senna mellett a ChampCarban vitézkedő Sébastien Bourdais is beugrásra kész.