Ezek a legárulkodóbb jelek, ha túl sok mosószert használunk

mosógép
Vágólapra másolva!
Napjainkban egyre jellemzőbb társadalmunkra a „minél több, annál jobb-mantra", így természetesen ez háztartásunk vezetésében is megjelenik. Éppen ezért a használandó mosószer mennyiségének meghatározásakor is sokan úgy tartják; ha sok mosószert használnak, akkor ruháik frissebbek, tisztábbak lesznek. Miután ezzel a gondolatmenettel vannak bizonyos fenntartásaink, utánajártunk, igaz-e a feltételezés.
Vágólapra másolva!

Bár elsőre természetesen logikusnak tűnik, hogy minél több mosószert használunk mosáskor, ruháink kristálytisztán ragyognak majd, a kutatások szerint ennek valójában inkább az ellenkezője igaz. Az alapos vizsgálban Mary Gagliardi, azaz Dr. Laundry foltszakértő, a Clorox szakértője és Laura Johnson, a mosó- és szárítógépeket gyártó LG Electronics kutatás-fejlesztési elemzője voltak a Reader's Digest segítségére.

Még ha a ruha piszkos, büdös és foltos is, ha sok mosószert használunk, az nem feltétlenül hatásosabb. Forrás: Shutterstock/Andrey_Popov

„Egyik mosószer esetén sem érdemes túlzásba esnünk az adagolását illetően – mondja Johnson - Ez ugyanis túl sok habot eredményezhet, ami nagyobb vízfelhasználáshoz vezethet, ráadásul idővel felhalmozódhat a gép belsejében, ez pedig később egyéb problémákhoz is vezethet."

A szakértők által jóváhagyott tanácsokat – függetlenül attól, hogy milyen mosószert használunk – mindannyiunknak érdemes megfogadnunk, hogy ruháink tiszták és friss illatúak legyenek – sok mosás után is.

Más cégekhez hasonlóan a mosószergyártók is folyamatosan növelni szeretnék eladásaikat, ennek okaként pedig általános stratégia a kommunikációban, hogy érdemes olykor a szükségesnél több mosószer használatát javasolni, azonban fontos néhány alapszabályt ismernünk a mosószer adagolását illetően, hiszen ez helytelen mosást is eredményezhet.

Mára közismert tény lett, hogy a magas hatásfokú (MH) mosógépek csökkentik a vízigényt, a felhasznált energiát és kevesebb mosószert is igényelnek.

Miután ezek a gépek egyetlen töltéssel rendkívüli mennyiségben képesek a ruhák megtisztítására, így egyre népszerűbbek, ám általuk az emberek kevesebb mosószert használnak, hiszen kevesebb ciklust kell lefutassanak. Ez ugyan alapvetően társadalmunk számára kedvező hír, de a mosószerértékesítőknek kevéssé.

Egyik mosószer esetén sem érdemes túlzásba esni az adagolását illetően. Forrás: Shutterstock/Patryk Kosmider

A mosószer adagolásnak is vannak praktikái

Kiadásaink optimalizálása és környezetünk kímélete érdekében most részletesen bemutatjuk, hogy mennyi mosószert érdemes használni hagyományos, illetve magas hatásfokú mosógépeink esetén:

  • Előre kimért mosószercsomagok, kapszulás mosószerek: Ciklusonként adjunk egyet minden géptípushoz.
  • Mosópor esetén: A hagyományos mosógépek negyed csészényit igényelnek, ha azonban komoly szennyeződésekkel küzdünk, használjunk fél csészével. Az MH gépek mintegy körülbelül evőkanálnak megfelelő adagolással működnek a legjobban.
  • Ha folyékony mosószert használunk: Hagyományos mosógép esetén használjunk két evőkanálnyit, míg magas hatásfokú gépünk két teáskanálra tart igényt.
  • Ha háztartásunkban lágy a víz: Hagyományos gép esetén másfél evőkanálra, MH modelleknél viszont másfél teáskanálra érdemes kalibrálni a szintet.

„Ha magas hatásfokú hatékonyságú mosógéppel rendelkezünk, akkor MH-mosószert kell használnunk." – fogalmaz Mary Gagliardi, más néven Dr. Laundry.

A szakértő azzal indokolja kijelentését, hogy ebben az esetben ezek a legjobb mosószerek, hiszen kifejezetten olyan gépekhez készültek, amelyek mosásonként kevesebb vizet használnak, így túlzott habzás nélkül tisztítják a ruhákat.

„Az MH mosógépek működésük közben gyengéden mozgatják a ruháinkat, tehát sokkal kíméletesebben bánnak az anyagokkal, mint hagyományos társaik – mondja – Ez azonban azt is jelenti, hogy önmagukban nem tisztítanak olyan hatékonyan, tehát nagyobb mértékben támaszkodnak a mosószerek összetevőire, így kiegyenlítvén a különbséget."

Mára közismert tény lett, hogy a magas hatásfokú (MH) mosógépek csökkentik a vízigényt, a felhasznált energiát és kevesebb mosószert igényelnek. Forrás: Shutterstock

Ez persze egyáltalán nem jelet zöld lámpát a túl sok mosószer használatára, épp ellenkezőleg. Ezek a gépek kevesebb vizet használnak, így kevesebb mosószerrel teljesítenek jobban. Gondoljunk bele! Ha kevés a víz, de nagy mennyiségű a gépben a mosószer, akkor a szappanos oldat többlete nehezebb lesz alaposan leöblíteni a felesleget, s a „tiszta" ruhákon foltok éktelenkednek a túl sok hab miatt.

- mondja Gagliardi.

Hagyományos mosógépekben mosásra is használhatunk MH mosószert, „csak ne számítsunk habosodásra" – figyelmeztet Gagliardi.

„Természetesen a hagyományos mosószer a legjobb választás egy hagyományos mélytöltős mosógéphez" – mondja.

Felső töltésű mosógépek

A hagyományos, felültöltős mosógép központi keverővel rendelkezik, amely körbeforgatja a mosószert, a ruhákat és a sok vizet is, hogy eltávolítsa a makacs foltokat, illetve a nem kívánt szagokat. Az eddigiekhez képest, „a hagyományos mosógépek agresszívebben keverik a ruhaneműt, ez pedig egyenletesebb tisztítást eredményez, hiszen teljesen alámerülnek a mosóoldatban" – mondja Gagliardi.

Mivel a felső töltésű mosógépek jóval több vizet használnak fel, mint a magas hatásfokú társaik – bő 40 gallont (közel 150 liter) – akkor sem történik nagy probléma, ha véletlenül egy kicsivel több mosószert töltöttünk a tartályba, ugyanis a mosóoldat koncentrációja a lehetséges károkat tekintve elenyésző.

Annál nagyobb bosszúság lehet azonban, ha túl sok mosószert használunk az ilyen típusú gépekben, mert pénzünk nagy része így „a lefolyóban landol".

Tegyünk egy szívességet a pénztárcánknak, és kövessük a mosószer csomagolásán található utasításokat, és nagyobb adagok esetén is használjuk az előírt legalacsonyabb szintet!

Ne csak a mennyiségeket nézzük, amikor eldöntjük, hogy mennyi mosószert használjunk!" – teszi hozzá Gagliardi. „Érdemes alaposan áttanulmányozni a bolt kínálatát, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy valóban a szükséges legalacsonyabb mennyiségű mosószert tudjuk majd használni."

Hogyan állapítható meg, ha túl sok mosószert használunk?

Aki szeretne megbizonyosodni arról, hogy ideális, vagy nagy mennyiségű mosószert használ-e, annak elég csupán egy pillantást vetnie a legutóbb kimosott ruhaneműre. Ha a nedves ruhák kissé nyálkásnak, ragadósnak vagy szappanosnak tűnnek, azok valószínűleg a mosószer maradványai, azaz túlzásba estünk és túl sok mosószert-, vagy nem a legjobb mosószert használtuk

Szintén azonnali beavatkozást igényel mosási szokásainkban, ha ruháink a program lejártával is nedvesek maradnak, merevnek tűnnek, a színes ruhák elvesztik élénkségüket, vagy a fehér ruhák törtfehérre, esetleg szürkére váltanak. A mosószer lesz a hibás, vagy annak mennyisége.

És végül a negatív tünetek királya: ha a magas hatásfokú mosógépünk bűzös, penészes, vagy dohszagú ott a mosószer valószínűleg idővel felhalmozódott. Nincs mit tenni: ki kell tisztítanunk a mosógépet szódabikarbónával, vagy ecettel, addig ne is használjuk!

Aki szeretne megbizonyosodni arról, hogy ideális, vagy nagy mennyiségű mosószert használ-e, annak elég csupán egy pillantást vetnie a legutóbb kimosott ruhaneműre. Forrás: Getty Images/RyanJLane/Ryanjlane

Ha túl kevés a mosószer

Általában véve a "kevesebb több" praktika itt is működik, de vannak olyan esetek, amikor a szennyezett ruhák bizony több mosószert igényelnek.

Érdemes azonban előtte alaposan áttanulmányozni a ruha mosási utasításait, hogy biztosak lehessünk abban, hogy megfelelően tisztítjuk.

Semmiképp ne öntsünk továbbá mosószert közvetlenül a szennyezett ruhákra, ez ugyanis mosószernyomokat hagyhat az anyagon, ha túl sokáig áll rajta. Ehelyett Mary Marlowe Leverette, textilápolási szakértő és tanácsadó 40 éves tapasztalatával azt javasolja, hogy készítsünk ún. előáztató oldatot két evőkanál folyékony mosószer és egy gallon (kb. 3,8 liter) meleg vízből. Ezután merítsük víz alá az erősen szennyezett ruhadarabot, és hagyjuk ázni legalább két órán át, vagy egy egész éjszakán át, így jelentősen nő folteltávolító hatékonyságunk és a szagtalanítás is megtörténik.

Egy másik kevéssé ismert mosási faktor, hogy a víz keménysége bizony befolyásolja a mosószerünk hatékonyságát, ezért, aki olyan területen él, ahol kemény a víz, annak arányosan több mosószert javasolt használnia, mint ahol lágy a víz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!