Fejfájásra panaszkodott, kész horror, amit az agyában találtak

agy logika mr
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Az indiai Gurugramban élő nyolcéves kislány komoly fejfájás és epilepsziás rohamok miatt kereste fel orvosait. A vizsgálatok során egészen elképesztő diagnózist állítottak fel a szakemberek: több mint száz galandféregpete volt az agyában. A gyermek hat hónapig tartó szörnyű időszakon ment keresztül.
Vágólapra másolva!

Eleinte az agyban talált cisztákra a kislány szteroidokat kapott, amitől viszont nagyon meghízott, 40 kilogrammról 60 kilogrammra ment fel a testsúlya. Emellett egyéb problémák is gyötörték, például alig kapott levegőt, sőt, még járni is alig bírt. Mivel állapota nem javult, az orvosok CT-vizsgálatra küldték a beteget, itt derült ki, hogy

paraziták fertőzték meg az agyát.

„A felvételen több száz apró fehér folt látható az agyban, ezek mind galandféregpeték” – mondta a Times of India magazinnak dr. Praveen Gupta, az Artemis Kórház neurológiai osztályának vezetője.

– magyarázta az orvos.

Illusztráció Forrás: Photononstop/Eric Audras

A lányt először dekongesztánsokkal kezelték, hogy a duzzanat lejjebb menjen, majd anthelmintikumot kapott, hogy a peték elpusztuljanak. Ezt követően ismét szteroidokat kellett szednie. Szerencsére a terápia sikeresnek bizonyult, a kislány már jól van, újra tud járni, és folytathatja tanulmányait.

A neurocysticercosist a Taenia solium nevű galandféregfaj petéi váltják ki. A parazita a tápcsatornában rakja le a petéket, ahonnan azok a vér-agy gáton átjutva bekerülnek az agyba. Mivel nincsenek egyértelmű, a betegségre jellemző szimptómák, a diagnózis felállítása nem egyszerű feladat. A kór elsősorban Dél-Amerika, Ázsia és Afrika szubszaharai régióját érinti, a világ más részein sokkal ritkábban fordul elő.

Forrás: Times of India

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!