Kocsis Tiborral és a Sugarloaffal kezdődik A Dal 2024 élő show-ja

A Dal 2024
Vágólapra másolva!
A pénteki előválogatóból 40 dal jutott tovább hazánk egyetlen dalversenyének élő show-jába. Február 10-től négy szombat este a válogatókban tízesével mutatkozhatnak be a produkciók. A tét az elődöntőbe kerülés, amelyben a versenydalok crossover feldolgozásban hangoznak el. A dalválasztó első adásában pop, rock, lírai, folk és elektronikus zenék versenyeznek - írta közleményben az MTVA.
Vágólapra másolva!

A Dal 2024 ítészei – Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter – az előválogatóban 40 dalra szűkítették a mezőnyt. „A dalt nemcsak a beküldött demófelvételen, hanem élőben is magas színvonalon kell eljátszaniuk" – emlékeztetett Ferenczi György, utalva arra, hogy a dalválasztóban az év dalának megtalálása a cél, és nemzetközi stúdióban való lemezkészítési lehetőség a fődíj. A műsor kizárólag a dalokról szól, azok szövegét, zenéjét és a kettő kapcsolatát nézi a zsűri.

MTVA

A február 10-i első élő show-ban izgalmas összeállításában megtalálhatók a könnyed hangulatú, a romantikus, az aktuális témát feldolgozó, valamint a mély üzenetű dalok egyaránt. Az új és visszatérő versenyzők pop, rock, elektronikus műfajú dallal, lírai produkcióval, balladával és folk zenével állnak színpadra.

MTVA

Az első válogató versenydalai:

Andalgó – Vigyen a szél
EVERFLASH – Nyisd ki a szemed!
Fekete Mátyás – Látom már
Jósa Tamás – Két szív
Kocsis Tibor – Egy életen át
Magidom – Esendő halandó
MYRA MONOKA – Így Alakult
Name Project – Nekem
Sugarloaf – Nászinduló
Szinnyai Dóri – Igennel felel

A válogatóból továbbjutó dalok az elődöntőben crossover feldolgozásban, míg a döntőben szimfonikus verzióban hangoznak el a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében. A fordulókban neves zenei szakemberek segítik az előadókat. A magyar dalok hét héten át tartó versenyében Rókusfalvy Lili és Fodor Imre, a Duna showműsorainak házigazdái várják a nézőket.

A dalválasztó tétje minden eddiginél nagyobb.

A győztes dal előadója „Az Év Dala 2024" cím mellett egy teljes lemez elkészítésére nyer lehetőséget – beleértve a felvételi, keverési és masteringelési munkálatokat – a berlini Hansa Studios-ban. Korábban olyan világsztárok rögzítették itt albumaikat, mint a U2, az R.E.M., a Depeche Mode vagy Iggy Pop.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!