Megrázó részleteket mesélt mellrákjáról Fresh Andi

Fresh Andi
Vágólapra másolva!
Már két év telt el azóta, hogy Villányi Andrea, a Fresh együttes egykori énekesnője egy csomót tapintott ki a mellében. Akkor azt gondolta, hogy nem lehet nagy probléma és arra fogta, hogy valószínűleg hormonális probléma állhat a háttérben. Szerencséjére hamar fogadta az orvosa, aki közölte vele a rettenetes hírt, hogy rosszindulatú daganatot találtak nála. Fresh Andi megrázó részleteket árult el erről az időszakról.
Vágólapra másolva!

Villányi Andrea 39 éves volt, amikor felfedezte a csomót a mellében, amivel elkezdődött életének legnehezebb időszaka. Ma már szerencsére tünetmentes és jól érzi magát, de az elmúlt időszak nagyon megviselte lelkileg.

hogy 39 éves leszek, nem szültem, és ez biztosan amiatt, egy hormonálisan kialakult csomó, ami összefüggésben van azzal, hogy ugye nem szültem saját gyereket, és majd azt mondják, hogy kell egy műtét és jó napot kívánok. Én ennél tovább nem mentem" – idézi a Bors Villányi Andrea visszaemlékezését, aki akkor még nem sejtette mekkora a baj.

Az énekesnő egy hét múlva már orvosi vizsgálatra igyekezett, ahol alaposan kivizsgálták és rövidesen meg is tudta az eredményt.

egy maszkkal az arcomon, mindenkin maszk volt, és azt hallottam, hogy „vegyünk mintát, vastag tűvel, de ne csak onnan, hónaljból is". Mondtam, hogy nem kell, nincs ott semmi. És közben mint egy patak, elkezdett folyni a könnyem. Nem értettem, hogy ha nekem ott nincs semmi – legalábbis én azt gondoltam – miért kell abból mintát venni... A radiológus pedig akkor már tudta..." – magyarázta a Fresh énekesnője, akivel közölte az orvosa a rossz hírt, hogy rosszindulatú daganata van.

Az énekesnőben ekkor családja és párja tartották a lelket, szerinte nagyban nekik köszönhető a felépülése. Azóta már többször vállalt a mellrákkal kapcsolatos előadásokat és szívesen tesz eleget az ilyen meghívásoknak, természetesen ingyen, mivel szeretne segíteni más hasonló helyzetben lévő nőknek.