Betegség és bolhák hátráltatták Mikó Fannit a Miss Intercontinentalon

Mikó Fanni, Miss Intercontinental 2019
Vágólapra másolva!
Kalandos volt Mikó Fanni útja a Miss Intercontinental címig, rögtön a verseny elején megfázott, majd bolhák csípték össze.
Vágólapra másolva!

A Magyarok Világszépe cím tulajdonosa, a Miss Intercontinental idei versenyét is megnyerő Mikó Fanni a Blikknek arról mesélt, hogy korántsem volt sima az útja a győzelemig, betegséggel és bolhákkal is meg kellett küzdenie.

"Nagyon kalandosan indult az egész verseny! Rögtön az elején csúnyán megfáztam, de erre fel voltam készülve, vittem magammal gyógyszereket, mert érzékeny vagyok a klímaberendezésekre. Úgy tűnt, javul a helyzet, ám egyik napról a másikra visszaestem és rosszabb volt, mint előtte" – mondta a szépségkirálynő, akit végül arcüreggyulladással is kezelni kellett.

Mikó Fanni, Miss Intercontinental 2019 Forrás: Facebook/Miss Intercontinental

"A negyedik napon, amikor már elég beteg voltam, elmentünk egy szafarira, ami újabb váratlan dolgot tartogatott. A program után tiszta kiütés lettem, az égő vörös pöttyök elborították a lábamat. Ugyan száz százalékig nem lehetünk benne biztosak, de valószínűleg az egyik teve bolhája csípett meg" – mesélte Fanni, aki a lábát takaró ruhák mellett alapozóval és kenőcsökkel igyekezett eltüntetni a foltokat.

Szerencsére a versenyre jelentősen javult az állapota, több mint 70 lány közül nyerte el a Miss Intercontinental 2019 címet: a versenytársairól itt talál fotókat, róla pedig itt nézhet végig egy galériát.

Friss sztárhírekért kövesse a Tévé rovat Facebook-oldalát!