Ha így fújja ki a tojást, az garantáltan egyben marad

tojásfújás
tojásfújás
Vágólapra másolva!
Húsvétkor nemcsak a menüből kihagyhatatlan a tojás, a dekorálásában is nélkülözhetetlen. Ehhez ad most a Mindmegette tippeket – legyen szó a főtt tojás festéséről vagy a kifújt tojás díszítéséről.
Vágólapra másolva!

A tojásfestés, a tojás dekorálása szuper közös családi program tud lenni. Sokszor csak az üres héjra van szükség, amihez el kell távolítani a tojás belsejét. Ez első pillanatban macerásnak tűnhet, hiszen a héjnak sértetlennek kell maradnia. Ne félj ettől a feladattól, az alábbi technikával biztosan sikerülni fog!

Amire szükségünk lesz:

  • friss, megmosott és szárazra törölt tojások
  • tojástartó doboz
  • biztosítótű
  • fogpiszkáló
  • szívószál
  • tál (vagy mérőkancsó)

Elkészítése:

  1. A megmosott tojásokat tegyük a tojástartóba. Óvatosan koppantsunk a tetejére a biztosítótűvel, majd nyomjunk egy lyukat a tojás csúcsára, lehetőleg középen. Miután megvan a lyuk, óvatosan szélesítsük ki a tű mozgatásával.
  2. Vegyük ki a tűt, és tegyük bele a fogpiszkálót! Nagyon óvatosan keverjük meg a tojást, hogy könnyebben ki tudjuk fújni a tartalmát.
  3. Fordítsuk meg a tojást és a másik felén is készítsünk a tűvel egy lyukat. Próbáljunk meg egy picivel nagyobb lyukat fúrni, de vigyázzunk, nehogy megrepedjen a héj! Újra keverjük meg a fogpiszkálóval a tojást.
  4. Tartsuk a tojást egy mérőkancsó (vagy tál) fölé úgy, hogy a nagyobb lyuk nézzen lefelé! Egy szívószál segítségével fújjunk bele a tojásba: először a fehérje jön ki, majd a sárgája. Ez akár egy percig is eltarthat, legyünk türelmesek!
  5. Az üres héjat a csap alatt öblítsük át meleg vízzel. Ezután fújjuk ki belőle a maradék vizet és tojást, rázzuk meg picit, végül óvatosan töröljük szárazra.
  6. Nem maradt más hátra, mint a díszítés: festékkel, matricákkal, filccel, csillámmal vagy bármi mással készülhet a csodálatos húsvéti motívum!
Húsvétkor nemcsak a menüből kihagyhatatlan a tojás, a dekorálásában is nélkülözhetetlen. Forrás: Mindmegette.hu
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!