Dráma a TV2 modelles műsorában, rosszul lett egy szereplő

Next Top Model Hungary
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
Mindenki megijedt a forgatáson.
Vágólapra másolva!

Nem a fizikai megpróbáltatások, inkább a stressz miatt lett rosszul a Next Top Model Hungary legrutinosabb szereplője. Mint a felvételen is látható, Gabi nem bírta idegekkel, pánikrohama volt, letérdelt munka közben. "Kijött rajtam, hogy Úristen, muszáj, hogy leüljek. Éreztem, hogy húzott a föld nagyon, éreztem, hogy nem bírok a lábaimon állni, annyira remegtem" - mondta kicsit később. Itt a jelenet videón:

Mint írtuk, a Next Top Model Hungary egy korábbi adásában aktfotózáson vettek részt a műsor versenyzői, a meztelenkedés azonban nem jött be mindenkinek: két versenyző döntött úgy, hogy nem hajlandó megcsinálni a feladatot. Az egyik legmegosztóbb szereplő, Gabi egyértelműen kijelentette, hogy ő a hosszas pályafutása alatt sosem vállalt aktfotózást, mivel a meztelenkedés sosem fért bele neki, és ezután sem fog meztelenül pózolni. 

Nekem a pucérkodás soha nem ment. A gyerek előtt sem, a párom előtt sem, volt, hogy nagyon sok pénzt ajánlottak, de akkor sem. 

A csillagos eget is megígérték, mégis nemet mondtam. Azt gondolom, hogy egy modellnek meg kell tartania a testét önmagának. Az, hogy valahol én egy eszköz, egy ruhaakasztó vagyok, rendben van, ám a pucérság egy iszonyúan privát és intim dolog számomra. Régen is, és most is komoly elvi dolog, hogy nem meztelenkedek" - hangsúlyozta.

Azonban korábban a Next Top Model Hungary versenyzője bugyira már vetkőzött, azonban kiemelte, hogy fehérnemű nélkül soha nem állna a kamerák elé. "Tény és való, hogy ez megtörtént, és készült is rólam így egy kép. Ám ott, abban a pillanatban mégis bevállaltam. Nekem fura volt így látni a lányokat, miközben rengeteg ember rohangált körülöttünk. 

A testemmel amúgy nincs problémám, mert büszke vagyok rá, de képtelen lennék arra, hogy meztelenül mutogassam magamat. Ez egy annyira privát dolog!

Azt gondolom, ha én most levetkőznék, azt az extra pici dolgot, ami engem énné tesz, elvennék tőlem. Pont olyanná válnék, mint mindenki más, aki simán ledobja a bugyit. Ez nekem nem fér bele" - magyarázta.

Bővebben erről itt olvashat.