Vágólapra másolva!
84 éves korában meghalt Cale Yarborough, a legendás NASCAR-versenyző.

Yarborough az 1970-es évek közepén uralta a NASCAR-t, ő lett az első versenyző, aki három egymást követő bajnoki címet nyert a legmagasabb osztályban. Pályafutása során még háromszor volt második a sorozatban.

- írta Yarborough-ról Jim France, a NASCAR elnöke és vezérigazgatója.

Cale Yarborough-t 2012-ben iktatták be a Hírességek Csarnokába Forrás: Getty Images via AFP/2012 Getty Images/John Harrelson

Yarborough a pályafutása 83 győzelméből 28-at az 1976-1978 közötti bajnoki éveiben aratott, és a hétszeres NASCAR-kupa-győztes Jimmie Johnsonnal holtversenyben a hatodik helyen áll a győzelmek számát tekintve.

Yarborough örökségéhez tartozik még egy incidens az 1979-es Daytona 500-on, az első 500 mérföldes NASCAR-futamon, amelyet teljes egészében közvetített az országos televízió. A CBS nézői végignézték, ahogy Yarborough és Donnie Allison az utolsó körben csatázott az élen, ahol az autók összeütköztek, majd a versenyzők egymásnak estek a pálya füvén, miközben Richard Petty megnyerte a versenyt. A harc akkor fokozódott, amikor Allison testvére, Bobbie félreállt a versenyautójával, és becsatlakozott a verekedésbe.

"Egy legenda a volán mögött, az biztos, mellette volt egy olyan személyisége, keménysége és pimaszsága, amely világszerte vonzotta a rajongókat hozzá és a NASCAR-hoz. Ő tényleg sokkal jobbá tette a sportot, mert a részese volt" - írta Dale Earnhardt Jr., aki csapattulajdonosként és műsorvezetőként dolgozik a NASCAR-ban.

Yarborough-t 2012-ben iktatták be a NASCAR Hírességek Csarnokába.