Vágólapra másolva!
A februárban Bázelbe igazolt Szalai Ádám vasárnap duplázott a másik kerettagunkat, Bolla Bendegúzt is foglalkoztató Grasshoppers ellen. Ráadásul a gólörömével élete nagy hírét is világgá kürtölte: hüvelykujját szopva, a pocakját tapogatva jelezte, hogy rövidesen édesapa lesz.

Szalai bombaformában játszik Svájcban. Válogatott csatárunk vasárnap például két gólt szerzett, és még ennél is nagyobb örömhírt árult el a gólörömével a Basel-Grasshoppers (4-2) rangadón.

"Igen, érkezik. Augusztusban apa leszek, és ezt természetesen meg akartam ünnepelni kicsit. Eddig titokban tartottuk, de most kiderült"

– erősítette meg a hat bázeli meccsén négygólos Szalai a svájci Blue News adásában, ahol rákérdeztek: valóban arra utal-e a gólöröme, hogy gyermeke születik - írja a Ripost.

A Szerbia és Észak-Írország elleni felkészülési mérkőzésekre készülő magyar labdarúgó-válogatott 24 fős keretének fele már édesapa.

Mindhárom kapusnak született már gyereke (Dibusz Dénesnek és Szappanos Péternek egy-egy, Gulácsi Péternek kettő); a mezőnyjátékosok közül Ádám Martin, Botka Endre, Fiola Attila, Nagy Ádám, Nagy Zsolt, Spandler Csaba és Vécsei Bálint egyszeres, Lang Ádám és Gazdag Dániel pedig már kétszeres apa.

"Alig várjuk, hogy végre találkozzunk" – üzente később a közösségi oldalain is születendő babájának a 34 éves labdarúgó.

A 16 esztendős kora óta külföldön – két és fél madridi szezon kivételével, javarészt Németországban – élő csatár szerelme Krista Tcherneva.

A 23 éves szépség modellként és színésznőként is sikeres. Szerepel például a hazánkban is népszerű, Kitz titkai című Netflix-sorozatban.

Krista bolgár származású (Instagram-posztjai alapján ezekben a napokban is Szófiában tartózkodik a szüleinél), de Berlinben született, német állampolgár. Először 2020 tavaszán szimatolta meg a sajtó, hogy egy párt alkotnak, de

Szalai és kedvese is ügyel arra, hogy a kapcsolatuk részleteit ne verjék nagydobra.

Közös fotók híján eddig leginkább csak abból derült ki a szerelmük, hogy külföldön és Magyarországon – Szalai heidelbergi, majd újabban bázeli otthonából éppúgy, mint a Maldív-szigeteken nyaralva, de akár Budapestről vagy Ráckevéről, a Dunán hajókázva – is többször hasonló beállítású képekkel, ugyanakkor és ugyanonnan jelentkeztek be a rajongóiknak.