Vágólapra másolva!
Kedd este két mérkőzéssel megkezdődtek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntői, de a pályaválasztó csapatok nem lehettek elégedettek. A párharc első meccsén a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig csak ráijeszteni tudott a Real Madridra, amely végül egy szenzációs góllal került előnybe. A címvédő Manchester City az FC Köbenhavn otthonában hozta a kötelezőt, és fél lábbal már a nyolc között érezheti magát. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai és a játéknap további érdekességei.

Gulácsi és Orbán is végig a pályán volt

A BL-nyolcaddöntős párharc első meccsén a két magyar válogatott futballistát is foglalkoztató RB Leipzig a Real Madridot fogadta, és kikapott 1-0-ra. Ugyanakkor magyar szempontból örömteli volt, hogy a hazaiaknál ezúttal a kezdőbe visszakerülő Gulácsi Péter és Willi Orbán is végig a pályán volt, ráadásul mindketten jól játszottak. A magyar kapusnak nem sok dolga akadt a meccsen, Willi Orbán pedig ismét vezére volt a védelemnek.

Real Madrid, RB leipzig, Willi Orbán
Willi Orbánék hatalmasat küzdőttek a Real Madrid ellen
Fotó: AFP

A két csapat eddig kétszer találkozott egymással az európai kupaporondon, a 2022/2023-as szezon csoportkörében a Real Madrid két hajrában szerzett góllal nyert otthon, legutóbb viszont Gulácsiék győztek 3-2-re Németországban. A Bundesligában mostanság gyenge formát mutató lipcseiek ezúttal is hasonló bravúrban reménykedtek, ennek megfelelően pedig hatalmas elánnal kezdték a meccset. Benjamin Sesko már másfél perc után a kapuba talált – ám les miatt nem adták meg a gólt, mivel a fejes előtt Henrichs lesen volt. A német Bild című napilapnál finoman szólva sem érezték úgy, hogy a játékvezető jó döntést hozott volna, ugyanis azzal a címmel írt az esetről, hogy 

"a bíró ellopott egy gólt a Lipcsétől!".

Marco Rose együttese az első húsz percben komoly nehézségeket okozott a Real Madridnak, de a helyzetek rendre kimaradtak. Az álmoskás kezdés után feljavult Carlo Ancelotti csapata, Eduardo Camavinga és Toni Kroos helyzeténél védenie is kellett Gulácsinak. 

Gulácsi Péter, Real Madrid, RB Leipzig
Gulácsi Péter szedi ki a labdát a kapuból a Real Madrid gólja után
Fotó: AFP

Hiába játszottak jól Gulácsiék, a Real egyszer villant

A fordulás után aztán Brahim Diaz 14 méterről, gyönyörű góllal szerezte meg a vezetést a spanyoloknak. Gulácsi ugyan vetődött, de nem volt esélye hárítani.

A Leipzig hátrányban sem adta fel, sorra alakította ki a helyzeteket, azonban képtelen volt betalálni. Összességében a lipcseiek végig nagyon jól játszottak, kevés területet hagytak a szélvész gyors madridi támadóknak, amit jól mutat, hogy hat kísérletből csupán háromszor találták el Gulácsi Péter kapuját. Ezzel szemben a németek 14-szer próbálkoztak, és ebből 9 kaput is talált. Azonban ismét bebizonyosodott, hogy a futballt gólra játsszák, mivel a jó lipcsei teljesítmény ezúttal nem párosult eredményességgel. 

A lipcsei játékosokból leginkább az önbizalom és a kapu előtti higgadtság hiányzott, míg a Real megint hozta azt, ami annyira jellemző Carlo Ancelotti együttesére: nyomás alatt is képes elképesztő higgadtsággal, és váratlan húzásokkal megnyerni egy olyan meccset, ahol nem játszott jól.

Bár csak egygólos hátrányról van szó, a Lipcsének óriási bravúrra van szüksége ahhoz, hogy a 2019/20-as szezon után ismét negyeddöntőbe kerüljön, ugyanis minden sorozatot figyelembe véve a Real 25 meccs óta veretlen hazai pályán.

Nyílt sisakos meccs volt a második félidőben. Egy szerencsés lövés döntött. Jól játszottunk, ezúttal biztosan nem mi voltunk a rosszabb csapat"

 – nyilatkozta a Lipcse magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter az Amazon Prime-nak a meccs után.

A Realból ezúttal sérülés miatt nem lehetett a pályán a tavaly nyáron 103 millió euróért vásárolt Jude Bellingham, de az ezer sebből vérző védelemből David Alaba, Eder Militao és Antonio Rüdiger is hiányzott. Az angol sztár a közösségi oldalán reagált csapattársa káprázatos góljára.

"Nagyon örülök, hogy segíthettem a csapatnak. Jude (Bellingham) és Rüdi (Antonio Rüdiger) hiánya ellenére kemény munkával bizonyítottuk, hogy nagyszerű csapat vagyunk – mi vagyunk a Madrid! Volt lehetőségünk arra, hogy még több gólt szerezzünk, de valljuk be őszintén, a Lipcsének is volt” – mondta a meccs emberének választott Brahim Díaz, majd kitért a góljára. „Megkaptam a labdát, elindultam a kapu felé, majd éreztem, hogy a védők óvakodnak a blokkolástól, inkább hátráltak. Így gondoltam egyet és a felső sarokba lőttem".

"A csapatom bátor volt. Sok olyan dolgot végrehajtottunk, amit jól elterveztünk, például Vinícius semlegesítését. 

A szünet után kaptunk egy álomgólt, mivel egy kicsit túl sok helyet hagytunk. Egy ilyen gólt el kell tudni fogadni.

Utána viszont megvoltak a lehetőségeink, picit lehettünk volna pontosabbak is. Lehetnénk jobb helyzetben is a visszavágó előtt, de elutazunk Madridba és mindent meg fogunk próbálni” - értékelt a lefújás után Marco Rose, a Lipcse edzője.

RB Leipzig - Real Madrid
Marco Rose és Carlo Ancelotti szerint is alakulhatott volna másképp a meccs
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

"Nehezen kiharcolt győzelem volt, de a Bajnokok Ligája már csak ilyen. Főleg Németországban. Nagyon küzdelmes meccs volt, de tudtam, hogy a csapatom játékban van – nagyon jól védekeztünk, annak ellenére, hogy fontos játékosok hiányoztak arról a posztról. Tetszett, hogy veszélyesek voltak az ellentámadásaink. 

Őszintén szólva, lehet, hogy többet értünk el, mint amennyit tettünk érte. Elismerem, hogy a Lipcse könnyen megnyerhette volna a meccset.

 Lunyin viszont jó napot fogott ki, talán a legjobb játékosunk volt. A rendszeres játéklehetőség önbizalmat adott neki” – nyilatkozta Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője a Movistarnak.

RB Leipzig, Real Madrid, Andrij Lunyin
Andrij Lunyin lehúzta a rolót Lipcsében
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2024 Anadolu

"Nagyon jól játszottunk és megmutattuk, hogy remek csapat vagyunk. De egyszerűen most nem sikerült betalálni. Remélhetőleg a visszavágón ez másképp lesz. Hinnünk kell benne, hogy lesznek lehetőségeink" – fogalmazott Benjamin Sesko, a lipcseiek támadója.

"Nem vagyunk elégedettek az eredménnyel, mert több helyzetünk volt gólt szerezni, de nem sikerült. Brahim Díaz nagyon jól játszott, és ő élni tudott a lehetőségével. A Real Madrid az egyik legjobb csapat Európában, az ilyen ellenfelekkel szemben a lehető legtöbbet kell kihoznod a lehetőségeidből" - mondta Dani Olmo, a lipcsei középpályás: 
 

Egy egyéni villanás döntötte el a meccset. Őszintén szólva bármelyik csapat nyerhetett volna. Az első félidőben talán a Lipcse dominált, a másodikban pedig mi. Az ilyen mérkőzéseken általában egy gól dönt, szerencsére azt mi szereztük”

 – fogalmazott a Real Madrid német válogatott középpálya, Toni Kroos.

 

Megállíthatatlan Manchester City

A játéknap másik meccsén Dávid és Góliát párharcának első felvonását rendezték, miután a címvédő Manchester City a Köbenhavnhoz látogatott. A dán csapat nagy meglepetésre ősszel a Galatasarayt és a Manchester Unitedet megelőzve jutott tovább a csoportjából, és csupán a Bayern Münchentől kapott ki hazai pályán. Az angol sztárcsapat viszont nem sok esélyt adott ellenfelének, Kevin de Buyne már a meccs elején vezetéshez juttatta a vendégeket. A belga karmester legutóbb egy hónapja, a Newcastle United ellen volt eredményes, valamint sorozatban negyedik tétmeccsén osztott ki gólpasszt.

Manchester City, Kevin de Bruyne
De Buyne újra gólt és gólpasszt jegyzett, fél lábbal a nyolc között a City
Fotó: AFP

A City óriási fölénye a gól után sem változott, de a kihagyott lehetőségek mellett Pep Guardiola leginkább azért bosszankodhatott, mert megsérült az angol válogatott Jack Grealish, akit le kellett cserélnie. Ederson hatalmas hibája után a Köbenhavn gyakorlatilag a semmiből egyenlített a debütáló Magnus Mattsson bombájával, de a dánok nem sokáig örülhettek, mivel Bernardo Silva még a szünet előtt visszavette a Citynek a vezetést. A második félidőben is hatalmas fölényben játszó angolok végül a hajrában megduplázták előnyüket, ezzel pedig gyakorlatilag eldöntötték a továbbjutást. Az újabb magabiztos sikerrel ráadásul történelmet írt a City, amely a Bajnokok Ligája történetében esőként tudott legalább három gólt szerezni sorozatban hét mérkőzésen.

"Nehéz este volt. jól kezdtünk, aztán hibáztunk egyet, amit ki is használtak. Ettől függetlenül szerintem jól játszottunk, és a második félidőben több gólt is szerezhettünk volna. Szerencsére a végén a harmadik találatot is sikerült megszerezni, így most megnyugtató az előny. Hosszú volt ez az öt, hat hónap, amit kihagytam a sérülés miatt, de örülök, hogy újra itt lehetek, és segíthetek a csapatnak. Úgy érzem, még szükségem van pár meccsre, közel egy éve nem játszottam 90 percet. De jól érzem magam, jól megy a játék, szóval boldog vagyok" – nyilatkozta érthetően elégedetten a gólt és gólpasszt jegyző Kevin De Bruyne, akit a mérkőzés emberének választottak.

"Nagyon, nagyon jó volt. Rendkívül büszke vagyok a csapatra, hogy ilyen magas tempóban játszottunk végig, tökéletes volt. Türelmesek voltunk a megfelelő pillanatokban. A harmadik gólunk nagyon fontos volt, így remélhetőleg hazai pályán, a saját közönségünk előtt tovább tudunk jutni a következő körbe. 

Az volt a fontos, hogy itt ne kapjunk ki. Kaptunk egy elkerülhető gólt, de az ilyesmi néha előfordul.

 Viszont jól reagáltunk, és még a szünet előtt visszaszereztük a vezetést. Tudom, mi történt ebben a stadionban a Bayernnel és a Manchester Uniteddel, szóval örülök, hogy tökéletes teljesítményt nyújtottunk” – mondta Pep Guardiola.

 

Hosszabbítás

Végül jöjjenek a játéknap legfontosabb statisztikái és érdekességei:

 

  • De Bruyne a 2019/2020-as szezon óta mindössze a negyedik játékos, aki elérte a tíz gólt a legrangosabb európai kupasorozat egyenes kieséses szakaszában, rajta kívül ez csak Karim Benzemának (17), Erling Haalandnak (13) és Robert Lewandowskinak (11) sikerült.
  • De Bruyne és Bernardo Silva is a legutóbbi 10 BL-gólját a kieséses szakaszban lőtte – csak Karim Benzemának (14 gól 2022 márciusa és 2023 áprilisa között) volt ennél hosszabb sorozata a verseny történetében.
  • Minden sorozatot figyelembe véve a Premier League-ben játszó futballisták közül Kevin de Bruyne és Phil Foden vette ki a részét közvetlenül a legtöbb gólból eddig 2024-ben. De Bruyne 2 gól, 6 gólpassz, míg Foden 6 gól és 2 gólpassz.
  • Az elmúlt húsz évben Andrij Lunin mindössze a második Real kapus, aki legalább kilenc védést mutatott be egyetlen BL-meccs alatt. Eddig ezt csupán Thibaut Courtois mondhatta el magáról, aki a 2022-es Liverpool elleni döntőben védett szintén 9 alkalommal.
  • Phil Foden 23 évesen és 261 naposan a valaha volt legfiatalabb angol játékos, összességében pedig a 25. futballista, aki 50 meccsig eljutott a Bajnokok Ligájában.

 

Eredmények, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
RB Leipzig (német)-Real Madrid (spanyol) 0-1 (0-0)
gólszerző: Diaz (49.)

FC Köbenhavn (dán)-Manchester City (angol) 1-3 (1-2)
g.: Mattsson (34.), illetve De Bruyne (10.), Silva (45+1.), Foden (92.)

A visszavágókat március 6-án rendezik Madridban és Manchesterben.