Vágólapra másolva!
A Premier League 27. fordulójában a listavezető Arsenal 3-0-ra legyőzte a Fulmham csapatát a Craven Cottage-on, míg a Manchester United közel egy órát emberhátrányban futballozva 0-0-s döntetlent játszott az utolsó helyen álló Southampton ellen az Old Traffordon.

Az Arsenal remekül kezdte a Fulham elleni meccset, már a 17. percben vezetést szerezhetett volna, de a videobíró érvénytelenítette az észak-londoni csapat gólját. A 21. percben aztán Leandro Trossard szöglete után a brazil válogatott Gabriel Magalhaes fejelt gólt, majd öt perccel később Trossard újabb remek tálalása után a szintén brazil Gabriel Martinelli is betalált, akinek ez volt a 23 gólja a Premier League-ben, ezzel beállította a francia Nicolas Anelka rekordját, aki korábban klub történetének legeredményesebb U21-es játékosa volt.

Martinelli a 12 bajnoki gólját lőtte a szezonban Forrás: AFP/Adrian Dennis

Az első félidő hosszabbításában az Arsenal eldöntötte a meccset. Trossard bal oldali beadása után Martin Ødegaard kapta a labdát a hosszú oldalon, kicselezett két védőt, majd 11 méterről a kapu jobb oldalába bombázott.

  • A belga Leandro Trossard lett az első játékos a Premier League történetében, aki egy idegenbeli meccs első félidejében három gólpasszt is kiosztott.
A télen igazolt Leandro Trossard volt az Arsenal hőse Forrás: AFP/Adrian Dennis

A második félidőben az Arsenal visszavett egy sebességi fokozatot, amiben nyilván szerepet játszott a jövő csütörtöki Sporting elleni El-nyolcaddöntő visszavágó is. Azonban az észak-londoni csapat szurkolóinak így is volt miért örülniük a győzelem mellett, ugyanis a decemberi térdműtétje után visszatért a csapatba a brazil válogatott Gabriel Jesus, aki a 85. percben lőhetett is volna egy gólt, de a Fulham kapusa, Bernd Leno lábbal védte a ziccerét.

Győzelmével az Arsenal újra öt pontra növelte az előnyét a címvédő Manchester City előtt.

A Manchester United az előző fordulóban 7-0-ra kikapott a Liverpooltól, Erik ten Hag csapata azonban javítani tudott, miután csütörtökön 4-1-re legyőzte a spanyol Betis csapatát az Európa-liga nyolcaddöntőjének első meccsén. A holland edző a legerősebb kezdőjét küldte a pályára, de a United nem tudta megszerezni a vezetést, az első félidő 34. percében pedig videózás után kiállították a csapat legfontosabb játékosát, a brazil Casemirót, akinek a becsúszó szerelését Anthony Taylor játékvezető túl keménynek ítélte meg.

  • Nemanja Vidic (2013/14) óta a brazil Casemiro az első játékos, aki két piros lapot kapott egy Premier League-szezonban a Manchester United játékosaként.
Piros lapot ért Casemiro kőkemény belépője Forrás: AFP/Darren Staples

A második félidőben a Manchester United és a Southampton is mindent megtett a győzelemért. A Vörös Ördögök Bruno Fernandes, míg a Szentek Kyle Walker-Peters révén találták el a kapufát, gól végül nem született a mérkőzésen, a döntetlennel pedig egyik csapat sem járt jól, mert a Southampton így maradt az utolsó helyen, a Manchester Unitednak pedig egyre fogy az előnye a negyedik Tottenhammel szemben.

A Newcastle öt nyeretlen bajnoki után gyűjtötte be ismét a három pontot. Sikerükkel a Szarkák a Liverpoolt megelőzve az ötödik helyre léptek előre.

Premier League, 27. forduló
Fulham-Arsenal 0-3 (0-3)
Manchester United-Southampton 0-0
West Ham United-Aston Villa 1-1 (1-1)
Newcastle United-Wolverhampton 2-1 (1-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista