Kihirdette bő 32 fős keretét a szaúdi labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya

fbl Horizontal HEADSHOT
Herve Renard a szaúdiak edzője
Vágólapra másolva!
Kihirdette a november 20-án rajtoló katari labdarúgó-világbajnokságra készülő bő, 32 fős keretét Herve Renard, a szaúdi válogatott szövetségi kapitánya.

A francia szakembernek a legnagyobb gondot a kapusok kiválasztása jelentette, ugyanis a névsorba bekerült négy hálóőrből három sem kap rendszeres játéklehetőséget klubcsapatában. Mohamed al-Ovajsz, Favaz al-Qarni és Navaf al-Aqidi is csak csere, a negyedik meghívott, Mohamed al-Jami pedig másodosztályú együttesben véd.

Herve Renard, a szaúdiak edzője nincs könnyű helyzetben Forrás: AFP/Karim Jaafar

A mezőnyjátékosok közül két futballista, az egyaránt az al-Hilalban szereplő Mohamed Kanno és Abdulelah al-Malki annak ellenére is bekerült a bő keretbe, hogy a mostani szezonban még nem játszott. Utóbbi februári súlyos térdsérüléséből lábadozik.
A szaúdiak még öt felkészülési meccset vívnak a vb-ig, az északmacedónokkal, az albánokkal, Hondurasszal, Izlanddal és Panamával találkoznak, mielőtt a C csoportban november 22-én megkezdik vb-szereplésüket az argentinok ellen. A kvartettnek még Mexikó és Lengyelország a tagja.

A szaúdi válogatott bő vb-kerete:
kapusok:
Mohamed al-Ovajsz (al-Hilal), Favaz al-Qarni (al-Sabab), Navaf al-Aqidi (al-Nasszr), Mohamed al-Jami (al-Ahli)
védők:
Jasszer al-Sahrani (al-Hilal), Ali al-Bulaihi (al-Hilal), Abdulelah al-Amri (al-Nasszr), Abdullah Madu (al-Nasszr), Hasszan Tambakti (al-Sabab), Szultan al-Ghanam (al-Nasszr), Ahmed Bamszaud (Ittihad), Mohammed al-Breik (al-Hilal), Szaud Abdulhamid (al-Hilal)
középpályások:
Szalman al-Faradzs (al-Hilal), Rijad Sarahili (Abha), Ali al-Hasszan (al-Nasszr), Mohamed Kanno (al-Hilal), Abdulelah al-Malki (al-Hilal), Szami al-Nadzsej (al-Nasszr), Abdullah Otajf (al-Hilal), Nasszer al-Davszari (al-Hilal), Abdulrahman al-Aboud (Ittihad), Ajman Jahja (al-Nasszr), Fahad al-Muvallad (al-Sabab), Navaf al-Abed (al-Sabab), Szalem al-Davszari (al-Hilal), Hattan Bahebri (al-Sabab)
támadók:
Haitham Aszzri (al-Ahli), Abdullah Radif (al-Taavun), Abdullah al-Hamdan (al-Hilal), Szaleh al-Sehri (al-Hilal), Firasz al-Buraikan (al-Fateh)