Vágólapra másolva!
Pelé a futballtörténelem valaha volt legnagyobb játékosa, de az is biztos, hogy a pályán kívüli hagyatékáról még generációk fognak vitatkozni. A Netflix most dokumentumfilmet készített a háromszoros világbajnok legendás labdarúgóról. Brazília nemzeti hőse a kamerák előtt vallott többek között nyomorúságos gyerekkoráról, valamint ellentmondásos viszonyáról a politikai rezsimmel. A Pelé című dokumentumfilm egy egészen kivételes labdarúgó pályafutását mutatja be.

Megoszlanak a vélemények Peléről. Vannak, akik azt mondják, ő minden idők legjobb labdarúgója. Mások azt állítják, hogy csupán hakni meccseken, amatőr játékosok ellen tudott több mint ezer gólt szerezni. Nincs kizárva azonban, hogy mindkét állítás igaz.

Pelé 2020 márciusában viszont kijelentette, hogy ő minden idők legnagyszerűbb futballistája.

"Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni.

Mindig is nagy vitákat szült az a kérdés, amely arra kereste a választ, hogy ki minden idők legnagyobb labdarúgója. A fiatalabb generáció erre a kérdésre minden bizonnyal Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo nevét mondaná először. Az idősebbek talán a tavaly novemberben meghalt Diego Maradonát, vagy Pelét tartják a legjobbnak. De végső soron teljesen értelmetlen ezen vitázni, mivel az említett labdarúgók egytől egyig korszakos zsenik. Szerencsére a dokumentumfilm nem a „ki minden idők legjobbja" kérdésre keresi a választ, hanem átfogó képet ad a brazilok nemzeti kincséről, aki a pályán nyújtott bámulatos teljesítményével milliókat kápráztatott el.

Az ország számára óriási büszkeség az, amit elért. Zavarja, ha ezt elfelejtik" – mondta Peléről a film egyik rendezője.

A dokumentumfilm Pelé életét gyermekkorától kezdve egészen az 1970-es világbajnoki döntőig mutatja be. Az 1970-es finálét 4-1-re nyerte a valaha volt legerősebb brazil válogatott Olaszország ellen. A dél-amerikai csapatban olyan nevek szerepeltek ekkor, mint Gérson, Tostao, Rivellino, Jairzinho vagy Pelé.

Pelé 1991. december 7-én New Yorkban a világbajnoki trófeával, amit játékosként háromszor (1958, 1962, 1970) is megnyert Forrás: AFP/Helayne Seidman

Utóbbi szerezte a döntő első gólját. A vb-győzelemmel pedig mai napig ő az egyetlen labdarúgó, aki háromszoros világbajnoki címmel büszkélkedhet.

A vb-k történetében az 1970-es mexikói torna volt az első, amelyről színes televízióadásban közvetítettek.

- mondta Ben Nicholas, a film társrendezője.

A Selecao legendás sárga-zöld színű meze Pelé és Carlos Alberto aláírásával Forrás: AFP/2020 Getty Images/Rich Fury

A történet középpontjában Pelé áll, mint Brazília nemzeti kincse, akire a brazilok egészen az '50-es évekig vártak.

Brazília 1958-ban vált futballnagyhatalommá, miután a svédországi világbajnokság döntőjében legyőzte a házigazda csapatot. Történelmi jelentőségű volt a győzelem, ugyanis Brazília lett az első csapat, amely más kontinensen (jelentősen más időzónában) világbajnokságot tudott nyerni (és ez így maradt 2002-ig, amikor megint csak a brazilok nyertek az Ázsiában rendezett vb-n - a szerk.). Pelé mindössze 17 évesen a döntő legfiatalabb gólszerzője lett. Érdekesség, hogy ezt a rekordot még mindig ő tartja. Majd az 1970-es döntő után visszavonult a nemzetközi labdarúgástól. A brazil futball az említett két győzelem között élte első aranykorát, amelyről a film tökéletes képet ad számunkra.

A film elején rövid betekintést kapunk Edson Arantes do Nascimento, vagy ahogy az egész világ ismeri, Pelé gyerekkoráról. A Tres Coracoes-i nyomornegyedben született. Miután szintén focista apja megsérült és klubja nem fizetett neki, már gyerekként elkezdett dolgozni, szabadidejében pedig az utcán rúgta a bőrt.

– mondta Pelé.

De ugyanez elmondható Brazíliáról is, amelyet az ötvenes években még nem tekintettek futballnemzetnek. Mai ésszel hihetetlen belegondolni, hogy akkoriban a braziloknak még nem volt nemzeti bajnokságuk, csak állami szinten.

Pályafutása jelentős részét a Santosban töltötte, de az utolsó éveiben játszott a New York Cosmosban is Forrás: AFP/-

Brazília számára az 1950-es hazai rendezésű világbajnokság óriási tragédiát hozott. A döntőben Uruguay 1-0-ra nyert a rendező csapat ellen. Nelson Rodrigues drámaíró a játékosok mentalitásában látta a problémát.

A korcskomplexum megtestesülésének nevezte a vereséget" – mondta a brazil újságíró, Juca Kfouri.

Pelé viszont egy teljesen ellentétes mentalitást hozott magával. Elérte, hogy a brazilok újra szeressék magukat - mondta az egyik megszólaló a filmben.

A film remekül bemutatja, hogyan lett hirtelen mindenki kedvence a szegénységből jött fiú. A fiatal zseni volt az első focista, aki igazi világsztárnak számított. Ebben nagy szerepet játszott a média, ugyanis Pelé felemelkedése egy időben történt a televízió megjelenésével. Korábban csak a rádión közvetítettek mérkőzéseket.

Futballtudása és személyisége miatt imádták az emberek Forrás: AFP/-

Az archív felvételeknek köszönhetően látható, ahogy az óriási tömeg közepette is mosolyogva ad autogramot, és a futballtudása mellett ez is fontos szerepet játszott abban, hogy milliók rajongtak érte. A személyisége tette őt igazi sztárrá. A benzintől a fogkrémen át bármit el lehetett adni a nevével, mert a szegény emberek saját magukat látták benne.

Pelé klubcsapatával, a Santosszal bejárta az egész világot. Bemutató meccseken olyan csapatokat vertek meg, mint az AC Milan vagy a Real Madrid. Ekkoriban Pelé még 19 éves sem volt, de már a világ legjobbjaként tekintettek rá, a csapatát pedig egymaga emelte magasabb szintre.

Két legenda egy képen: Puskás Ferenc és Pelé Forrás: Twitter

Brazília az 1966-os vb-re favoritként utazott Angliába, de már a csoportkörben kiesett. A dél-amerikai nemzet számára ez óriási csalódás volt. Magyarként viszont felemelő volt azt látni a felvételeken, ahogy Magyarország legyőzi a Selecaót. Peléék 1954 után először szenvedtek vereséget világbajnoki mérkőzésen. Érdekesség, hogy akkor is a magyar válogatott győzte le a brazil együttest.

Pelé életéről már korábban is készült film, ez azonban teljesen más. Leginkább azért, mert a 80 éves főhős a történet egyik mesélője. Ezt nem volt könnyű összehozni, ugyanis a rendezők nyolc hónapig tárgyaltak vele, hogy a brazilok fociistene egyáltalán fogadja őket.

De megérte a kitartó várakozás, mert ez a film helyenként nagyon őszinte lett.

Pelé nyíltan beszél például arról, hogy különféle nőügyei hogyan tették tönkre az első házasságát. Mint ismert, a Fekete Gyöngyszem becenevű labdarúgó csak a Santoshoz volt hűséges, a magánéletben már nehezére esett hűnek maradni. Pelének hét gyermeke van, négy különböző nőtől. De ennél sokkal vitatottabb témákról is őszintén beszélt, például a politikai szerepvállalásáról, illetve a brazil kormányokkal folytatott kapcsolatáról.

– mondta Brazília korábbi elnöke, Fernando Henrique Cardoso.

Valóban így volt, mivel az emberek nem a politikára figyeltek.

Pelé és a foci segített elvonni az emberek figyelmét az országban zajló szörnyű állapotokról. Ő volt a tündöklő csillag Brazília sötét égboltján.

Az interjú során a rendezők olykor kimozdították Pelét a komfortzónájából Forrás: AFP/-

Emílio Garrastazu Médici hivatali ideje alatt Brazília gazdasága virágzott. A brazil csodaként emlegették ezt az időszakot, még akkor is, amikor több száz kormányellenes embert gyilkoltak meg, több ezret pedig megkínoztak.

Ezzel párhuzamosan a Selecao nemzeti szimbólummá vált, Pelé eredményei pedig egybeforrtak a nemzeti dicsőséggel.

A legendás labdarúgó évtizedeken át tudatosan próbált kimaradni a politikából, legalábbis amennyire ez lehetséges egy diktatúra alatt. A dokumentumfilm olyan archív felvételeket is bemutat, amelyen Pelé mosolyogva ráz kezet Brazília korábbi elnökével, Médicivel, miközben embertelen körülmények uralkodtak az országban.

– vallott őszintén Pelé az eltűnésekről és a kínzásokról.

Brazília 1968-ban. Lovas rendőrökkel és vízágyúkkal oszlatták a tömeget az utcákon Forrás: Agęncia Estado/Arquivo

Juca Kfouri megvédte Pelét a politikai szerepvállalása kapcsán, ugyanis rámutatott arra, Pelé az életét kockáztatta volna, ha megszólal.

Annyira imádták, hogy már szinte rab volt a saját országában - összegezte egy angol riporter a brazil világsztár helyzetét az 1970-es világbajnokság előtt.

A filmbeli interjúk során Pelét láthatóan kényelmetlenül érintette. Mára talán rájött, hogy a futballon túl is tehetett volna valamit hazájáért. Ezt azonban soha senki sem fogja számon kérni rajta.

Az 1970-es vb megnyerése Brazília számára rengeteget jelentett, az emberek fellélegezhettek. Persze a diktatúra kihasználta a diadalt, de nem Médici, hanem Pelé miatt maradt emlékezetes a győzelem. A harmadik vb-arany megnyerése szinte mindent elfeledtetett.

Pelé Brazília viharos korszakában tudott nemzeti hőssé válni Forrás: AFP/-

Kétségtelen, hogy Pelé élete mesebeli, mégis a dokumentumfilm egyik legszebb pillanata a jelenben játszódik. Egészen pontosan, amikor a régi Santosos csapattársak együtt mennek el egy grillpartira. A ma már 70-80 éves korukban járó klasszisok hirtelen ismét megfiatalodnak, és nevetve, önfeledten beszélgetnek a régi szép időkről. Igazán megható pillanat, ahogy ennyi idő után együtt elevenítik fel ismét a király fényes uralkodásának történetét.

A Pelé című film 2021. február 23-tól tekinthető meg a Netflixen.