Isten kezét egy nyomorult angol védő dühítette fel

A november 25-én 60 éves korában meghalt argentin futball-legenda, Diego Maradona minden kétséget kizáróan 1986. június 22-én a mexikóvárosi Azték Stadionban játszotta élete mérkőzését, amikor a világbajnokság negyeddöntőjében az ő két góljával győzték le Angliát. A futballrajongók pontosan tudják, hogy az apró termetű géniusz öt percen belül szerezte a vb-k történetének két legemlékezetesebb gólját. Na, de mit csinált a fennmaradó 85 percben?

Ezt a kérdést teszi fel a The Athletic című oldalon még júniusban megjelent cikkében a számos könyvet jegyző, kiváló angol újságíró, Michael Cox. De emellett még arra is veszi a bátorságot, hogy feltegyen még egy, talán ennél is provokatívabb kérdést: valóban olyan jól játszott azon a meccsen Maradona, mint ahogy az emlékeinkben él? Röviden: igen.

Egy háború a meccs hátterében

Mint a legtöbb foci-vb-n, úgy az 1986-os tornán is összejött jó néhány presztízscsata. Már a csoportkörben volt egy olasz-argentin és egy nyugatnémet-uruguayi mérkőzés, majd az egyenes kieséses szakaszban egy Argentína-Uruguay és egy német-francia mérkőzés is. De valamennyinek a jelentősége eltörpült a negyeddöntőben sorra kerülő Argentína–Anglia összecsapás mellett. Ahol az „összecsapás" szónak bátran adhatunk egy kis harctéri ízt, hiszen a mérkőzésre csupán négy évvel a két ország közötti Falkland-szigeteki háború után került sor.

A déli Atlanti-óceánon, az argentin partoktól 500 kilométerre fekvő, 1822 óta brit fennhatóság alatt álló Falkland-szigeteket (összesen két nagy és több száz kis sziget) 1982. április 2-án foglalták el az argentin hadsereg egységei. Az ellencsapást indító britek május 21-én szálltak partra, és gyorsan megtörték az argentin erőket, akik június 14-én be is jelentették a kapitulációt. A status quo helyre állt, de ettől függetlenül az argentinok azóta is jogot formálnak a spanyolul Malvinasnak hívott szigetcsoportra.

„A meccs előtti interjúkban mindannyian azt mondtuk, hogy nem keverjük a sportot a politikával. De ez hazugság volt! Másra sem gondoltunk, csakis erre.

Egy nagy túrót volt ez is „csak egy meccs" a sok közül. Sokkal többről szólt, mint megnyerni egy focimeccset és hazaküldeni az angolokat a vb-ről.

Minden rosszért, ami szenvedést okozott az argentin népnek, az angolokat tettük felelőssé" – mondta később a dél-amerikai válogatott csapatkapitánya, Maradona.

Jól játszott Maradona? De még mennyire jól!

A találkozóról mindenki Maradona két góljára emlékszik, és az „Isten keze", valamint a káprázatos szólója olyan mértékben beleégett a futballagyba, hogy el is felejtettük, hogy a találkozó nem csupán öt percig tartott az 51. és az 55. perc között. Diego gyakorlatilag végig isteni volt.

Például tudott szórakoztatni: még gól nélküli állásnál ott volt – az első találat után egy csapásra világhírűvé váló – chilei partjelző, Berny Ulloa és Maradona szilveszteri műsorokba illő, egy szöglet elvégzése körül bonyolódó különszáma.

Maradona, mint egy fáradhatatlan örökmozgó, mindenhol ott volt. Rendszeresen visszalépett a labdákért mélyen a védelem elé, hogy begyűjtse a kevésbé labdabiztos társak rövid biztonsági passzait. Másodpercekkel később már az angol védők vonalában várta a hosszú passzok terén legmegbízhatóbb csapattársa, Sergio Batista indítását.

Az angol védőket nemcsak társakkal bemutatott kényszerítőkkel, hanem teljesen kiszámíthatatlan, de rendre pontos passzaival is az őrületbe kergette

– sosem tudhatták, hogy a folyton sprintben lévő Maradona éppen mikor fog sarokkal továbbtenni egy más számára szinte megjátszhatatlannak tűnő labdát.

Ugyanez volt igaz a lövéseire, legyen szó szabadrúgásról, egy kiugratásról, egy mélységi indításról, vagy egy, a védők számára elérhetetlen keresztlabdáról.

Aki soha életében nem látott még focit, annak is teljesen egyértelmű volt, hogy Maradona messze a legjobb játékos a pályán

– összegzi egy mondatban a fentieket Michael Cox.

Maradona passzainak két kedvenc célpontja a balszélső (a később a vb-döntő győztes gólját szerző) Jorge Burruchaga, valamint a csatár, Jorge Valdano volt. Utóbbi felé ment az a kemény, lőtt passz is, amiből az első gól, az „Isten keze" találat született az 51. percben. Cox felhívja rá a figyelmet, hogy Valdano a mérkőzésen már a negyedik alkalommal próbálta meg úgy átvenni Maradona passzát, hogy külsővel átpörgeti a mögötte álló angol védő fölött. Ezúttal csak félig sikerült neki, de balszerencséjére Steve Hodge pont középre húzta a labdát, Maradona pedig Peter Shilton megelőzve, kicsit túl is ugorva az angol kapust, bal kézzel a kapuba ütötte a labdát.

Ulloa partjelző (nagyon) távol állt az eseményektől, saját bevallása szerint még a másik térfélen volt, nem láthatott semmit, így őt aztán hiába figyelte a tunéziai Ali Bennaceur játékvezető, hogy int-e valamit a kolléga. Az angolok tomboltak, de nem tudták meggyőzni a bírót, aki hitelt adott Maradona önfeledt gólörömének, aki egy pillanatra sem tett úgy, mintha valami nem stimmelne.

A legnagyobb pillanat

Leírni is fölösleges, hiszen mindenki tudja. De azért leírjuk. Maradona az 55. percben még a saját térfelén kapott egy labdát, egy csellel bohócot csinált Peter Beardsley-ből és Peter Reidből, majd elindult az angol kapu felé. Az angolok, mintha lassított felvételen mozognának hozzá képest, Maradona labdával is sokkal gyorsabb volt mindegyiküknél. A tizenhatos előtt még kicselezte Terry Buthchert, elvitte a labdát a kétségbeesett Peter Shilton mellett, és mielőtt Terry Fenwick utolérhette volna, a kapuba passzolt.

Az ír RTÉ televízió legendás kommentátorának, az 1966 és 2010 között tucatnyi foci-vb-n dolgozó Jimmy Magee-nek a szállóigévé lett szavai tökéletesen adják vissza, mit láttak és mit érezhettek az angol szurkolók:

Ez egy másik szint, egy másik szint

– kiáltotta világgá.

A gól után többen is megkérdezték tőle, hogy muszáj volt-e Shiltont is kicseleznie, nem csak afféle nagyképű mutatvány volt-e még az egyébként is káprázatos szóló végén? Maradona válasza erre határozott nem volt. Elmondta, hogy hat évvel korábban szintén egy angolok elleni meccsen egy hasonló cselsorozat végén csak elgurította a labdát a kirontó Ray Clemence mellett, és még kaput sem talált.

A meccs után felhívta a bátyja, Hugo, és leteremtette, hogy miért lőtt, mikor Clemence gyakorlatilag felkínálta neki a helyet, hogy kicselezze. Akkor nem tette meg, hat évvel később igen, és azzal a plusz egy csellel feltette a koronát a teljesítményére, attól is lett az a gól AZ a gól.

Valamiről azonban mindenki hajlamos megfeledkezni

Mégpedig arról, hogy Maradona milyen elképesztő, 2020-ban szinte már hihetetlen mértékű agressziónak volt kitéve. Ahogy a Guardian egyik szerzője fogalmazott Diego halála után egy cikkben:

Maradona egy olyan korban tudott minden idők legnagyobbjává válni, amikor a súlyos testi sértés a legtöbb esetben még egy ócska sárga lapot sem érdemelt.

A mexikói vb meccseinek összefoglalóját, vagy akár a FIFA hivatalos dokumentumfilmjét látva az az elképesztő, hogy Maradona ép bőrrel megúszta a tornát, sőt annak a legjobbja tudott lenni.

Egy egész vb-re is elég lett volna, amit kapott:

Maradona faragását már a második percben megkezdték az angolok. Ebben Terry Fenwick járt az élen, aki a nyolcadik percben már nem az első kemény belépő után kapott is egy sárgát, így játszotta végig a hátralévő 82 percet, amely során legalább kétszer kellett volna kiállítania a bírónak – ha nem túl szigorú.

Nem állítjuk, hogy direkt utaztak rá, azt meg pláne nem, hogy sérülést okozzanak az argentin zseninek, egyszerűen csak képtelenek voltak követni a náluk sokkal gyorsabb Diegót, és talán valahol irritálta is őket, hogy Maradona rengeteget cselezett, minden helyzetben megpróbált bevetni egy trükköt.

A vb hét meccsén 53-szor cselezett, ami 37-tel(!) több, mint a második számú „cselgép"-é.

Visszatérve Fenwickre: az angol védő percekkel az első, kézzel ütött Maradona-gól előtt, a középpályán hasonlóan, a kezét a labda felé nyújtva ment egy felé szálló átadásra, az nem derült ki, hogy valóban a labdát akarta-e elütni Maradona elől, vagy csak egy újabb könyököst akart kiosztani, ahogy tette azt nem sokkal korábban. Michael Cox szerint akár ez a mozdulat is inspirálhatta Maradonát, amikor felugrott: majd ő megmutatja, hogy kell ezt csinálni, vagy csak igyekezett megelőzni egy újabb méretes pofont, ami ezúttal Shiltontól volt várható. Aztán lett belőle, ami lett, ugye.

A pillanat, miután Maradona beleütött a labdába Peter Shilton mellett Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Sven Simon

Ha Maradona nem lett volna olyan kemény, amilyennek a Buenos Aires-i szegénynegyed utcái nevelték, aligha lépett volna pályára a belgák elleni elődöntőben, amit az ő két pompás góljával nyertek meg 2-0-ra az argentinok, de talán még az NSZK elleni vb-döntőben sem, ahol ő adta a győztes találat előtt a gólpasszt Jorge Burruchagának.

Maradona a vb-k történetében egyedüliként zárt öt-öt góllal és gólpasszal, hogy négy év múlva újra vb-döntőbe segítse Argentínát, miközben szférikus magasságokba emelkedve két bajnoki címhez segítette a Napolit. Az angolok meg lassan majd túlteszik magukat a történteken.