Vágólapra másolva!
Bár még nem hivatalos, gyakorlatilag tény, hogy Carlos Tévez a télen kölcsönbe a Milanhoz igazol a Manchester Citytől.

A Gazzetta dello Sport című napilap egy fotóval megerősítve arról számolt be, hogy Kia Joorabchian, Tévez ügynöke, és Adriano Galliani, a Milan alelnöke egy vacsora keretében egyeztetett a csatár átigazolásáról.

Tévez a Milan tervei szerint ingyen érkezne, majd a nyáron a City 20 és 23 millió euró közötti eurót kapna érte, a csatár pedig évi ötmilliós fizetésért három évre írna alá. Galliani elmondta, a játékos és a Milan megállapodott egymással, így már csak a Citynek kell rábólintania az üzletre. Tévez akkor vált kegyvesztetté az angol listavezetőnél, amikor októberben csereként nem akart beállni a Bayern ellen BL-meccsen.

Klubja akkor két hétre eltiltotta, és 600 ezer fontra megbüntette, igaz, ezt később az angol hivatásos futballisták szervezetének nyomására megfelezte. Roberto Mancini, a City edzője kész lett volna kibékülni Tévezzel, aki azonban november elején hazaszökött Manchesterből, amivel utolsó esélyét is eljátszotta.