Péntek este, utolsó előtti játékosként mutatkozik be a legjobb 64 között a 2023-as darts-világbajnokságon Jonny Clayton, aki 7. kiemeltként vesz részt a londoni tornán. Noha az idei éve nem alakult olyan eredményesen, mint a 2021-es – amikor 4 televíziós versenysorozat trófeáját is megszerezte – és
az Alexandra Palace-ban megrendezett vb-n még sosem került a legjobb 8 közé, így is a torna egyik legnagyobb esélyesének számít.
A "Vadászgörény" becenévre hallgató 48 éves walesit honfitársától, Gerwyn Price-tól eltérően jellemzően kedveli a közönség, ám így is többször érezte már, hogy például egy rossz pillanatban érkezett sportszerűtlen bekiabálás vagy fütyülés megzavarta a koncentrációját – több százezer fonttól fosztva meg őt.
„A világbajnokságon azért játszunk, hogy 500 ezer fontot nyerjünk, de azt hiszem, hogy ez a szurkolók egy részét nem érdekli. Vannak, akik csak azért vannak ott, hogy ezt ellehetetlenítsék. Nem tudom, mit lehetne ellene tenni, hiszen még ha a biztonságiak egyből ki is dobják őt a helyről, addigra már késő. Hiába koncentrálok arra, hogy megnyerjem a meccset, nem lehet nem meghallani a közönséget. Gezzy [Gerwyn Price] jobban ért a figyelmen kívül hagyásban, de
remélem, a gyermekeim sosem hallják meg azt a mocskot, amit neki szoktak kiabálni."
Clayton, aki 2020 végéig elsősorban a vakolásból mint civil foglalkozásából élt meg, a túlzottan dühös hangvételű online kritikákat is kiemelte.
„Az interneten érkezett üzenetek azonban legalább ilyen rosszak.
Legutóbb valaki azt írta, hogy »Remélem, a családod szörnyű halált hal!«.
Ezután hiába próbálnak kedvesebb hangnemre váltani, az ilyeneket már nem tehetik jóvá. Azt hiszem, az ilyen megjegyzések nagy része a szerencsejátékkal kapcsolatos, miután elvesztettek egy fogadást.
De míg ők 10 fontot veszítettek egy rossz tippel, addig én egy döntő elvesztésével akár 250 ezer fontot is bukhatok – vajon ilyenkor én hogy érzem magam?"