Hosszabbított a Tour de France-győztes a világ leggazdagabb csapatával

cycling Horizontal
Team Ineos Grenadiers' Geraint Thomas of Great Britain rides alone after crashing during the 3rd stage of the 108th edition of the Tour de France cycling race, 182 km between Lorient and Pontivy, on June 28, 2021. (Photo by Anne-Christine POUJOULAT / AFP)
Vágólapra másolva!
Két évvel meghosszabbította szerződését az Ineos profi kerékpáros csapatával a brit Geraint Thomas.

A 35 éves bringás alapítása, azaz 2010 óta szolgálja az Ineost, amit akkor még Team Skynak hívtak. Thomas új szerződése a 2023-as idény végéig szól. A 16. profi szezonjára éppen egy mallorcai edzőtáborban készülő sportoló annak ellenére kapott új szerződést, hogy a 2021-es éve kimondotta rosszul sikerült: kétszer is bukott a Tour de France-on, amit fel is kellett adnia, és ugyancsak bukott a tokiói olimpia mezőnyersenye során. Ugyanakkor megnyerte a Romandiai Körversenyt, 3. lett a Critérium du Dauphiné-en, és ugyancsak harmadik lett összetettben a Katalán Körversenyen.

Thomas 2018-ban az időfutam világbajnoki címe mellett megnyerte a Tour de France-t, míg a következő évben második lett összetettben a világ legrangosabb háromhetes kerékpárversenyén.