Serena Williams elárulta, hogy szerinte ki minden idők legjobb teniszjátékosa

tennis Horizontal
Serena Williams a világ egyik legjobb női teniszezője
Vágólapra másolva!
Miközben a szurkolók és a szakértők folyamatosan arról vitáznak, hogy ki minden idők legjobb férfi teniszezője, a 23-szoros Grand Slam-győztes Serena Williams azt mondta: az ő szavazatát Roger Federer kapja.

A vetélytársak közül Rafael Nadal októberben tovább javította a rekordját azzal, hogy 13-adszor is megnyerte a Roland Garrost, s ezzel ugyanúgy 20 GS-sikere van, mint Federernek, míg a világranglistát vezető Novak Djokovic, aki 33 évével a legfiatalabb a nagy hármas tagjai közül, 18-szor győzött eddig Grand Slam-tornán.

Serena Williams a világ egyik legjobb női teniszezője Forrás: AFP/William West

A 39 esztendős Federer több mint egy évet kihagyott térdműtétei miatt, s az eheti, genfi viadal mindössze a második lesz számára márciusi visszatérése óta.

- mondta a Parmában szereplő Williams, aki szeptemberben 40 éves lesz.

Az amerikai teniszező - aki sokak szerint a nők között minden idők legjobbja - úgy fogalmazott: ő Federer szuperszurkolója.

- mondta a svájci játékosról Serena Wiliams.

Az első helyen kiemelt Federer a spanyol Pablo Andujar ellen kezdi meg a szereplését Genfben, kedden (ma) 15 órától. A rivális úgy fogalmazott: régóta szeretett volna összecsapni a volt világelsővel.

- mondta Andujar. "Azt hiszem, Rafa, Novak és Roger legendává váltak, a sport fölött állnak. A legfontosabb, amit tettek, hogy általuk fejlődött a sportág."