Sokkoló videón a Robert Fico elleni merénylet

Vágólapra másolva!
Szerdán meglőtték Robert Fico szlovák kormányfőt. Az esetről előkerült egy videó, amelyen az látható, hogy a kormányfőt a testőrei azonnal egy kocsiba rakják, majd elhajtanak a helyszínről.
Vágólapra másolva!

Súlyosan megsebesült szerdán Nyitrabányán Robert Fico szlovák kormányfő, miután többször meglőtték. A lövések utáni pillanatról nyilvánosságra került egy videó, amelyen az látható, hogy a kormányfő testét a biztonsági emberek megfogják, majd egy kocsiba rakják.

Ezt követően az autó a helyi kórházba hajt. Az eset a Pozsonytól mintegy 150 kilométerrel északkeletre fekvő város kultúrháza előtt történt. Fico előtte kihelyezett kormányülést tartott ott, és támogatóival találkozott. A rendőrség körbezárta a helyszínt.

Blaha a TASR hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az eset idején a pozsonyi parlament éppen ülésezett, és azt felfüggesztették a hír hallatán.

A Denník N hírportál helyszíni tudósítója nem látta a lövéseket - három-négy lövés volt -, csak a hangjukat hallotta, majd azt látta, amint a testőrök felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, majd elviszik - írta az Új Szó magyar nyelvű hírportál.

A Plus7Dní híroldal információi szerint Ficót a mellkasán és gyomrán érték a lövések.