A japán Hirosima város rendőrsége letartóztatott egy férfit, aki a gyanú szerint halálos gázolást követett el egy gyalogosok számára kijelölt átkelőhelyen, melynél ráadásul fényjelzésekkel irányították a forgalmat.
A Japan Today a rendőrség tájékoztatása alapján azt írja, hogy a baleset még pénteken, nem sokkal éjfél előtt történt. A 31 éves nő, az áldozat, épp átkelt az úttesten, amikor az arra haladó, a 22 éves gyanúsított vezette autó elütötte. A nőt kórházba szállították, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem sokkal ezt követően belehalt azokba.
A rendőrség vizsgálata szerint a közlekedési lámpák működtek a baleset bekövetkeztekor a helyszínen, és sárga fényjelzést adtak, amikor a balesetben érintett autó az átkelőhöz érkezett. Több információt egyelőre nem közöltek, pusztán annyit jeleztek, hogy a balesetért vélelmezhetően felelős férfi sofőrként áll alkalmazásban egy vállalatnál, és letartóztatását követően beismerte tettét.
A 124 millió lakosú Japánban a 2023-as jelentések szerint összesen több mint 91 millió gépjármű közlekedik az utakon, ennek nagyjából 68 százaléka személyautó.
Az ország közúti baleseti statisztikái javuló tendenciákat mutatnak. 2023-ban hozzávetőlegesen 307,9 ezer közúti közlekedési balesetet regisztráltak, ami jelentősen kevesebb, mint a 2014-ben feljegyzett 573,8 ezer. Vélhetően a koronavírus-járvány idején hozott hatósági intézkedések, az otthon maradást támogató döntések is hozzájárultak ahhoz, hogy az elmúlt években jelentősen csökkenjen a közúti balesetek száma.
A balesetek számának csökkenésével arányosan csökkent a halállal, illetve a súlyos sérülésekkel végződő incidensek száma is.
Japánban a közlekedésbiztonságot a mindenkori kormányok nemzeti szintű ügynek tekintik. Az 1970-es évek óta a japán kormány minden ötödik évben új közlekedésbiztonsági programot készít, a mostani hatálya 2025-ig szól. Tokió végső célja, hogy a közlekedési baleseteket teljesen felszámolják a japán társadalomban. Ennek érdekében folyamatos fejlesztéseket hajtanak végre a közlekedésbiztonsági eszközökben, egyre jobbá téve azokat.
Az elmúlt évek statisztikái alapján a balesetek száma nem csak összességében csökkent, hanem a lakosságszámhoz, a regisztrált járművek számához vagy a megtett távolsághoz képest is.