Nem várta meg a sorozatgyilkos sztárrendőr, hogy kiderüljenek aljas tettei

Vágólapra másolva!
Francois Verove kényelmesen élte a nyugdíjas éveit, mint egy átlagos leszerelt rendőr. Eszébe sem jutott, hogy fény derül azokra a sötét titkokra, amiket évtizedek óta rejtegetett. Amikor túl közel jutottak hozzá a nyomozók, úgy döntött, nem néz szembe a következményekkel, inkább a halált választja. Így már sosem tudhatjuk meg, hogy mi vette rá a köztiszteletben álló rendőrt arra, hogy sorozatgyilkossá váljon.
Vágólapra másolva!

Francois Verove 1962. január 22-én született Franciaországban. Szigorú apjával, mostohaanyjával és két féltestvérével nőtt fel. Gyerekként imádta a horrorfilmeket, a kedvence a Cannibal Holocaust volt. 1983-ban Párizsba költözött, csatlakozott a rendőrséghez, a motoros osztagnál szolgált.

Később az Országos Rendőrséghez ment át és az Île-de-France régióban lévő Hauts-de-Seine megyében dolgozott. A szakszervezet tagjaként, küldött is volt. Aktívan részt vett a közösség életében.

A kollégái kedves, de hirtelen haragú embernek írták le.

Nyugdíjazása után önkormányzati tanácsossá választották 2019-ben.Eközben a francia rendőrök évtizedek óta nyomoztak egy sorozatgyilkos után. Az évek során arra jutottak, hogy a gyilkos a rendőrség tagja lehetett korábban.

A keresett férfi többek között megerőszakolt és megölt egy 11 éves, Cecile nevű kislányt és megfojtott egy fiatal házaspárt a 80-as években.

2021-ben a nyomozóknak sikerült összeállítaniuk egy DNS-profilt és elkezdték kihallgatni a gyilkosságok körzetében dolgozó rendőröket, összesen 750 embert. A rendőrség segítségére volt egy fantomkép is, amit az alapján készítettek, hogy egy szemtanú, az egyik bűntény napján látott egy gyanús alakot a házuk körül.

A megrajzolt férfi arca apró sebhelyekkel volt tele, ezért azt a becenevet kapta, hogy Le Grele, azaz a Himlős.

 

A férfi fantomképe
Fotó: WIKIMEDIA COMMONS

Egyikük volt az akkor 59 éves Francois Verove, akinek 2021. szeptember 24-én küldtek egy idézést, hogy öt nappal később jelenjen meg egy kihallgatáson. Három nappal az idézés elküldése után Verove felesége bejelentette a rendőrségen, hogy férje eltűnt.

Pár nappal később megtalálták a férfi holttestét egy, a Földközi-tenger partján fekvő halászfaluban. Öngyilkos lett.

A rendőrök ellenőrizték, hogy egyezik-e Francois DNS-e azzal a mintával, amit a nyomozók korábban összeállítottak, ez pedig egyértelműen kimutatta, hogy ő a sorozatgyilkos, akit keresnek. 

Ezt a férfi búcsúlevele is megerősítette, amiben arról írt, hogy nagy indulatok tomboltak benne, de már meg tudta fékezni, és 1997 óta nem követett el bűncselekményt.

Azonban a levél nem tartalmazott konkrétumokat, ezért azt, hogy mi az igazság, már nem tudhatjuk meg. A család ügyvédje azt nyilatkozta, hogy fájdalmas a tudat, hogy a bűnöző magával vitte a titkait.

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Forrás: Daily Mail