Vágólapra másolva!
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a Forma-1-be való visszatérésen gondolkodik. A német legenda 2022-ben vonult vissza, az utóbbi időben azonban többek között Toto Wolff-fal, a Mercedes csapatfőnökével, illetve más istállók vezetőivel is egyeztetett.

A 36 éves német legenda a Sky Sportsnak azt mondta, "feltételes módban" ő is tagja annak a piacnak, amelyről pilótákat választanak a következő idényre.

A lehetőség ott van, hiszen nincs versenyzői ülésem, a kérdés viszont az, hogy én szeretnék-e versenyezni. Azt hiszem, ez a csomagtól függ. Nem azért vonultam vissza a Forma-1-ből, hogy visszatérjek, de azt is mondtam, hogy soha nem tudhatjuk, mi történik. Ez a kijelentésem még mindig megállja a helyét

 - nyilatkozta Vettel. 

Tribute To Sebastian Vettel In Abu Dhabi
Óriási szenzáció lenne Sebastian Vettel Forma-1-es visszatérése
Fotó: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki

A Red Bull-lal négy világbajnoki címet nyerő pilóta az egymás után aratott diadalai után a Ferrarihoz szerződött, ott azonban hat év alatt nem sikerült vb-trófeát begyűjtenie, pályafutását pedig az Aston Martinnál fejezte be.

Vettel számára az egyik lehetőség épp a német Mercedes csapatnál alakulhat ki, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton ugyanis jövőre már a Ferrari versenyzője lesz. 

A 39 éves Hamilton helyére sajtóértesülések szerint a 42 éves spanyol Fernando Alonso is eséllyel pályázik, a jelenleg az Aston Martinnál vezető kétszeres vb-győztest állítólag szintén megkörnyékezte a Mercedes.

A legutóbb a Porsche Penske Le Mans-ban bevetésre kerülő versenyautójával is tesztelő Vettel elismerte, egyeztetett már Toto Wolff-fal, de úgy fogalmazott, nem a versenyzői ülés volt a téma.

Röviden átbeszéltük a kialakult helyzetet, ugyanakkor másokkal is szoktam kommunikálni, mert változatlanul tartom a kapcsolatot a Forma-1-ben dolgozókkal. Vannak ötleteim is, de majd meglátjuk, hogy ezekből lesz-e valami.

 Azt hiszem, szükség lesz még néhány telefonbeszélgetésre, hogy többet megtudjak a Mercedes terveiről, de kétségtelen, hogy a mezőny egyik legjobb ülése vált szabaddá" - mondta Vettel.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.