Vágólapra másolva!
A Forma–1-es Japán Nagydíj második szabadedzésén a McLaren ausztrál pilótája, Oscar Piastri teljesítette a leggyorsabb kört. Az eső által befolyásolt gyakorláson összesen tizenhárom pilóta gurult ki a pályára.

Az első szabadedzésen balesetet szenvedő Logan Sargeant nem tudott elindulni a második szuzukai gyakorláson, de szerencséjére az eső nagyban befolyásolta a többiek szereplését is rajta. A Japán Nagydíj nyitánya után ugyanis elkezdett esni az eső, és ugyan az FP2 elejére alábbhagyott, a legtöbb pilóta a garázsban ácsorgott, amikor elindult az egyórás etap – hiába jósolnak esős futamot vasárnapra. 12 perc után aztán Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo a pályára hajtott, és eleinte találtak is száraz íveket a közepes keverékű gumikon, de az ausztrál azt jelentette, hogy ismét nagyobb az eső intenzitása, így visszatértek a bokszutcába.

Forma-1, Japán Nagydíj 2024, Daniel Ricciardo
Ritka pillanat a Japán Nagydíj második szabadedzésének első felében: autó (Daniel Ricciardo) a pályán
Fotó: Philip FONG / AFP

Legközelebb Oscar Piastri jött ki a bokszból 27 perc elteltével, aki azt jelezte, hogy nem olyan vizesek a körülmények, így aztán egyre több pilóta követte őt a pályára átmeneti esőgumikon – az 50. percig így is csupán összesen 7 pilóta hagyta el a bokszutcát. Bő fél óra után a két RB futotta meg az első mért köröket. Néhány percig Cunoda Juki és Daniel Ricciardo szorgosan körözött, de 40 perc után visszatértek a garázsba, és egy ideig ismét kiürült a pálya, majd a Sauberek érkeztek a helyükre. A hajrában még többen is kigurultak a pályára, de mért kört a két RB-n kívül a leintés pillanatáig csak ketten futottak.

Végül összesen 13-an jöttek ki egyáltalán a garázsukból, és közülük a többségnek lett mért ideje: az elmúlt évek egyik legkülönösebb szabadedzését Piastri nyerte Hamilton és Leclerc előtt.

A Japán Nagydíj hétvégéje magyar idő szerint szombaton 4:30-tól a harmadik szabadedzéssel folytatódik, majd az időmérő 8 órakor kezdődik. Az 53 körös futamra vasárnap, magyar idő szerint 7 órától kerül majd sor.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek