Vágólapra másolva!
A Forma–1-es Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen teljesítette a leggyorsabb kört, így ő indulhat az élről a vasárnapi futamon. A nagy esélyes Charles Leclerc a legrosszabbkor hibázott, Lewis Hamilton pedig már a Q2-ben kiesett, így ő csupán a 11. helyről rajtolhat.

A szabadedzés első szakaszában Logan Sargeant távolléte miatt négy pilóta búcsúzott, köztük az egyébként továbbjutást érő körének elvételével sújtott Daniel Ricciardo a hazaiak bánatára. A Q1-et a harmadik szabadedzés után megbüntetett Carlos Sainz nyerte, az Alpine pedig idén először örülhetett Q2-be kerülésnek Esteban Ocon jóvoltából.

A szintén a vakbélműtétje után visszatérő Sainz által megnyert második szakasz is szolgáltatott meglepetést, az öt élcsapat pilótái közül kilencen továbbjutottak, de a szabadedzéseken is végig szenvedő Lewis Hamiltonnak nem sikerült, így a Mercedes brit pilótája helyett Cunoda Juki jutott a Q3-ba.

Az utolsó szakasz elején Fernando Alonso nagyot hibázott – de nem törte össze az autóját –, a szombaton az autójába új erőforrást kapó Max Verstappen pedig a hétvégén először, a legjobbkor villant meg és állt az élre 1:16,048-as idővel. Verstappen ezen az utolsó körökön további 133 ezredet javított, az 1:15,915-ös időre pedig pláne nem volt senkinek válasza, végül 270 ezredes előnnyel szerezte meg a 35. pole pozícióját Carlos Sainz előtt. 

Az első rajthely legnagyobb esélyese, Charles Leclerc nagyot hibázott az utolsó körén, 

és vissza is jött a bokszba, így csak az ötödik helyen zárt.

Az Ausztrál Nagydíj 58 körös futamára vasárnap, magyar idő szerint 5 órától kerül majd sor.

Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek