Vágólapra másolva!
Max Verstappen édesapja, Jos Verstappen arról nyilatkozott, hogy a Red Bull „szétszakadásának” kockázata áll fenn, ha Christian Horner marad a csapatfőnök.

Jos Verstappen egy interjúban Horner távozását követelte

Bár a Red Bull kettős győzelemmel indította a 2024-es szezonját, a Christian Horner jövője körüli helyzet szombat késő este drámai fordulatot vett, miután 

Jos Verstappen egy interjúban Horner távozását követelte 

- írja a Motorsport.

F1 Grand Prix of Mexico - Practice, Christian Horner, Jos Verstappen
Christian Hornert nem kímélte Jos Verstappen 
Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images via AFP/2017 Getty Images

Eddig is volt bőven feszültség az ügy körül, erre pedig idősebb az Verstappen rátett egy lapáttal azzal, hogy Horner távozását követelte a Daily Mailnek adott interjújában:

Megmarad a feszültség, amíg Christian a helyén marad. A csapatot a szétszakadás veszélye fenyegeti, ez így nem mehet tovább, robbanás fog következni. Az áldozatot játssza, miközben ő okozza a problémákat.

Max Verstappen óvatosabban fogalmazott

Idősebb Verstappen erős szavai azért jelentősek, mert fia hatalmas befolyással bír a csapatnál, és a negyedik közös világbajnoki címükért küzd. Ifjabb Verstappent a bahreini hétvégén többször is megkérdezték Hornerről, ő pedig mindig óvatosan fogalmazott:

„Nézd, ha megnézzük, hogyan működik Christian a csapaton belül, hihetetlenül jó csapatfőnök. Szóval a teljesítményét ilyen szempontból nem lehet megkérdőjelezni. És ez az, amivel én foglalkozom. 

Sokat beszélek Christiannal, és természetesen a hétvége egészében teljes mértékben elkötelezett a csapat mellett. Persze valószínűleg egy kicsit megzavarja az ügy. 

De ahogy már mondtam, mi a teljesítményre koncentrálunk és együtt dolgozunk.”

Horner ellen a Red Bull azt követően indított belső vizsgálatot, hogy egy női alkalmazott vádakat fogalmazott meg ellene – a vizsgálat szerdán lezárult, a Red Bull pedig tisztázta Hornert a vádak alól. Alig 24 órával később azonban névtelen emaileket küldtek az F1 munkatársainak, köztük csapatfőnököknek, vezető tisztségviselőknek és a médiának, amelyben felfedték az ügy középpontjában álló állítólagos bizonyítékokat.