Vágólapra másolva!
A Red Bull csapatfőnöke körül kirobbant botrány hatással az osztrák istálló sztártervezőjére, Adrian Newey-re, aki emiatt akár a visszavonuás mellett is dönthet.

A Red Bull csapatfőnökének, Christian Hornernek az ügye akár hónapokig is elhúzódhat, az 50 éves szakember a hírek szerint az egyik női kollégájával szemben tanúsított, nem megfelelő viselkedése miatt került bajba, de ennél sokkal több is állhat a háttérben. Minden idők egyik legsikeresebb F1-es tervezője, a csapatnál 2005 óta dolgozó Adrian Newey karrierjére is hatással lehet az ügy, a 65 éves mérnök akár vissza is vonulhat, amennyiben Hornert kirúgják a Red Bulltól.

Adrian Newey
Adrian Newey 2005 óta dolgozik a Red Bullnál
Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images via AFP/2023 Getty Images

A Red Bull tervezője visszavonulhat

Adrian már egy olyan korban van, hogy szerintem visszavonulna. Ez jelezhetné számára egy korszak végét, amelynek során Christian ott volt neki "tompítóként", akivel remekül kijöttek, igazán egy hullámhosszon voltak" -

mondta Peter Windsor Forma-1-es szakértő minden idők egyik legsikeresebb F1-es tervezőjéről, aki eddig már 7 egyéni és 6 konstruktőri címet ünnepelhetett a Red Bull-al, korábban pedig a Williams és a McLaren csapatainál is nagy sikereket ért el.

Olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint Newey a Ferrarinál köthet ki, ám Windsor szerint a zseniális tervező az olasz csapatnál nem tudná kihozni magából a maximumot.

"Nem vagyok biztos abban, hogy feltétlenül a maximumot hozná ki a váltás Adrianből. Akkor sem boldogult, amikor a Williamsnél volt, és a politika nagy szerepet játszott a csapatnál. Hasonló volt a helyzet a McLarennél is Ron Dennisszel. 

Christiannal sokkal könnyebben jött ki és dolgozott együtt, és sok szempontból sokkal simább volt az együttműködés. Azt gondolom, már elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy a Ferrarihoz menjen" -

 idézte a motorsport.com az F1-es szakértő véleményét.