Átlagemberek számára óriási összegű, 50 ezer eurós büntetést kapott Max Verstappen azért, mert megsértette a Nemzetközi Sportkódex egyik passzusát azzal, hogy a Sao Pauló-i Nagydíj időmérője után a parc fermében megfogta Lewis Hamilton autójának hátsó szárnyát. Az ügyet bonyolította, hogy Hamiltont később az ominózus alkatrész szabálytalansága miatt kizárták.
Verstappen a mezőny egyik legjobban fizetett versenyzője, így nem okoz gondot a számára, hogy átutalja a büntetést, de a Virtual Le Mans esport-verseny üzenőfalán egy vicces üzenetben azt írta, „most épp a paddockban szaladgálok, hogy segítsenek kifizetni az 50 ezres büntetést” és a sprintfutam leintése után is odaszólt a sportfelügyelőknek.
Ez elég nagy pénzbüntetés, úgyhogy remélem, elköltenek egy jó vacsorát, sok, jó, drága borral. Az kellemes lenne. Engem is meghívhatnak arra a vacsorára, fizetem majd nekik azt is!”
– élcelődött, majd elmondta, hogy ő személyesen fizeti a büntetést, és ezt később Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is megerősítette. „Hamilton esete egyértelmű volt. Max elég súlyos büntetést kapott, még akkor is, ha ez nem jelenti azt, hogy elveszíti a munkáját.”
Az ellenfeleket sem hagyta hidegen az eset, a sprintfutam után Sebastian Vettel is viccelődött a történtekkel, ami azért különösen érdekes, mert a német pilóta korábban rendszeresen nézegette az ellenfelek autóit és többször előfordult olyan is, hogy hozzá is ért azokhoz. Mérnöke most inkább lebeszélte erről.
„Megyek és megfogom Hamilton hátsó szárnyát” – mondta Vettel a rádión, mire mérnöke figyelmeztette, hogy az igen sokba fog kerülni. – „Csak viccelek. Majd megcsinálom az első szárnnyal, az talán csak 25 ezer lesz!” – felelte, mire a mérnöki stáb a rádión is hallható kuncogásba kezdett.
Hamilton mérnöke, Peter Bonnington is szóba hozta az esetet a brit pilóta látványos versenyzése után, amikor Hamilton kiszállni készült az autójából. „Oké Lewis, arra figyelj oda, hogy ne érints meg más autókat és semmilyen formában ne vizsgáld meg azokat”, a versenyző azonban nem reagált a közvetítésben a felvetésre.