Vágólapra másolva!
Bár esőmenőként ismerték, a Mercedes egyelőre nem fekszik neki úgy a csúszós pályán, mint korábban a McLaren. Rosberg túl korán használta el a KERS-t.

Miután az esőben a Brazil Nagydíj egész hétvégéjén lassabb volt csapattársánál, Nico Rosbergnél, és az időmérőn csak az 5. rajtkockát szerezte meg, Lewis Hamilton elismerte, hogy nedves pályán jelenleg nem annyira gyors, mint korábban. Bár hagyományosan esőmenőként tartották számon, és a legszebb győzelmeit is ilyen körülmények között aratta, a Mercedesszel még nem forrt össze eléggé.

„Nagyjából ott végeztem, ahol vártam" – mondta az interlagosi időmérő után a Sky Sportsnak. „Megtettem, ami tőlem telt, de küszködtem. Ehhez nincs mit hozzátenni."

„A McLarennél már alaposan ismertem az autót. Nagyon sokáig versenyeztem ott, és az autójuk jobban passzolt hozzám, mint a mostani. Egyszerűen csak keményebben kell dolgoznom."

Rosberg egész hétvégén jobban ment az esőben, mint Hamilton Forrás: Mercedes

Nico Rosberg 2. lett az időmérőn, de több mint 6 tizedmásodperccel kikapott Sebastian Vetteltől. Ebből 4 tizedet a pálya végén szedett össze. A feltűnően nagy különbséget azzal magyarázta, hogy közvetlenül egymás után két mért kört tett meg, ezért nem tudta tartalékolni a KERS-t.

„Sajnos már az utolsó szektor előtt teljesen elhasználtam a KERS-t" – árulta el. „Ezzel a kompromisszummal jár, ha az esőben két mért kört kell teljesíteni egymás után. Számítottunk erre, mert mi alakítottuk így, de időt vesztettünk vele."

Rosberg elismerte, hogy a pole megszerzésére nem volt esélye. „Meglepődtem Sebastian előnyén. Óriási" – mondta. „Kétségkívül nehéz lett volna közel kerülni hozzá, még akkor is, ha mindent tökéletesen csinálunk. A 2. hely volt a maximum, és azt el is értük."

A Mercedes vezérigazgatója, Toto Wolff megjegyezte, hogy „elemeznünk kell, Lewisnak miért nem sikerült összeraknia a második mért körét, és nem voltunk-e túl óvatosak az időzítéseinkkel."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!