A Malajziai Nagydíj második szabadedzése élőben

Események

grosjean lotus
Vágólapra másolva!
Kövesse velünk élőben a Malajziai Nagydíj péntek délutáni szabadedzését! Szöveges beszámolónk sok háttérinformációval, percről percre.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül41 bejegyzés
07:49
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

A szabadedzésről készült szöveges összefoglalónkat itt olvashatják.

http://www.origo.hu/s/partners/f1/html/session_2012_2_2.html
07:52
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Gyülekeznek a felhők

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Malajziai Nagydíj második szabadedzéséről élőben készülő tudósításunkban! Néhány perc múlva megnyitják a bokszkijáratot. A csapatoknak az idővel is verseny kell majd futniuk, mert hamarosan esőt várnak, a felhők fenyegetően gyülekeznek a pálya körül.

07:57
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Délelőtt Hamilton volt a leggyorsabb

Ez a hétvége is jól indult a McLaren számára, Hamilton simán maga mögé utasította a többieket az első edzésen. Mögötte Vettel és a két Mercedes volt a tabellán, de a mezőny eléggé széthúzódott: csak az első hat-hét helyezett volt egy másodpercen belül. Az edzésről itt olvashatják a beszámolónkat.

08:01
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Megkezdődött az edzés

Máris tizenöten mentek ki a pályára, hogy megtegyék az ellenőrző körüket. A levegő jelenleg 30, az aszfalt 46 fokos.

08:03
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Button autóját megjavították

Délelőtt olajszivárgás miatt korán be kellett fejeznie az edzést, de a McLaren azóta orvosolta a hibát. Vettel autóját viszont szerelik valamiért, egyelőre az egyik szerelő ül benne, és a németnek nyoma sincs.

08:05
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

De la Rosa kicsúszott

Egy féktávon megpördült a HRT-vel, ezért sárga zászlót lengettek, de folytatni tudta a körözést.

08:06
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Egyelőre Ricciardo vezet

1:40.328-cal áll az élen, mögötte Rosberg, Vergne és Schumacher van a tabellán. A sorrend egyelőre folyamatosan változik,

08:08
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Nem közelednek a felhők

Úgy tűnik, csökkent az eső valószínűsége, mert az eddig a pálya felé tartó felhők irányt váltottak, és a reptér felé tartanak. A csapatoknak minden kör jól jön, amit száraz pályán tehetnek meg.

08:10
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Di Resta kicsúszik

A 15-ös kanyarban lesodródott a pályáról, és kirongyolt a kavicságyba. A visszajátszás alapján úgy tűnik, jobbelső defektet kapott, és ahogy visszatért a bokszutcába, kigyulladt az autóján a balhátsó fék.

08:12
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton áll az élre

1:39.611-es körével 2 tizedet ver a korábban vezető Schumacherre. Közben Räikkönen már kipróbálta a lágyabb (azaz közepes) gumikat is. Mike Gascoyne, a Caterham technikai igazgatója azt írta, sokkal gyengébb a tapadás, mind délelőtt. Ezt Schumacher is bebizonyítja, lecsúszva a pályáról egy jobbosban.

08:14
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Új első szárnyat tesztel a Ferrari

Egyelőre csak Alonso autójára szerelték fel, Massa a régi változatot használja. A véglapokat alakították át, több rés található rajta.

08:15
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Vettel a 2. helyen kezd, de Alonso visszaelőzi

Első körével mindjárt megelőz mindenkit Hamiltonon kívül, a spanyol azonban a középső szektorban abszolút legjobb részidőt ér el, és újra megkaparintja előző helyét.

08:16
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton növeli az előnyét

1:38.921-es körének hála már 0,758 másodperccel vezet a 2. helyre az imént felkapaszkodó Alonso előtt. Mögötte Button és Schumacher van, mindenki másnak már egy másodpercen felül van a hátránya.

08:23
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Räikkönen besokall

Az első kanyarban, a féktáv végén kitör alatta a Lotus fara, két nagy ellenkormányzással tartja a pályán.

08:24
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Ricciardo a leggyorsabb

A lágyabb (közepes) gumikon 1:38.853-as eredményt ér el. Érdekes módon már a Red Bull is feltette Webber autójára ezt a keveréket. Vergne ugyanezeken a gumikon a 3. helyre kormányozta a Toro Rossót, beférkőzve Hamilton és Alonso közé.

08:26
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Webber Kovalainennel keménykedik

A célegyenes végén váratlanul érte, hogy Kovalainen kifékezte őt a célegyenes végén. Centiken múlt, hogy a két autó nem koccant össze. Webber végül a 11. helyről a harmadikra kapaszkodott fel, 0,280 másodperccel elmaradva az ugyancsak a közepes keveréket használó Ricciardótól.

08:29
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton lesodródik a pályáról

A 4-es kanyarnál elfékezi magát, de a bukótérből simán visszahozza a McLarent. 68 ezredmásodperc a hátránya Ricciardóhoz képest.

08:32
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Nyugi van a pályán

Csak öt autó van kint, köztük a két McLaren és a két Mercedes, de még mindannyian a kemény gumikkal. Räikkönen a lágyakon is próbálkozott már, de egyelőre a 18. helyet foglalja el honfitársa, Kovalainen mögött. Úgy tűnik, mindkét Lotus magas üzemanyagszinttel dolgozik.

08:35
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Kobajasinak váltóhibája van

Az autóját teljesen szétszedték, két darabban dolgoznak rajta a Sauber garázsában. Nem valószínű, hogy vissza fog tudni térni a pályára.

08:37
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Grosjean feljön ötödiknek

Ő is kipróbálja a lágyabb Pirelliket, fél másodperccel lassabb Ricciardónál.

08:39
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Alonso sem tudja megelőzni Ricciardót

A lágyabb gumikon 83 ezreddel rosszabb kört fut, mint előzőleg a Toro Rosso. Pedig a középső szektorban mindenkinél gyorsabb volt.

08:41
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Vettel is kicsúszik

Ugyanott, ahol korábban Hamilton és Schumacher, a 4-es kanyarban próbál túl nagy lendülettel elfordulni, de ő kevésbé sodródik le a rázókő mögé.

08:44
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton visszaveszi a vezetést

A McLaren ismét nagyon erős: Hamilton még mindig a kemény gumikat használja, mégis gyorsabb volt, mint a többiek a közepessel. 1:38.816-os eredménnyel állt az élre.

08:46
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Räikkönen a tizedik

Ő is kipróbálja a lágyabb keveréket, és a pálya első szektorában abszolút legjobb részidőt is ér el, de végül 4 tizeddel gyengébb kört fut, mint csapattársa, Grosjean.

08:48
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton még tovább javít

A használt, kemény keverékű gumikon a pálya második és harmadik szektorában is lejjebb tornázza a részidőt, 1:38.617-re faragva le az eredményét. Button közben, ugyanezekkel a Pirellikkel, a 3. helyre kapaszkodik fel.

08:52
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Button megközelíti csapattársát

Legutóbbi körében 57 ezredmásodpecre csökkentett a hátrányát. Még mindig a kemény gumikat használja, mögötte négyen a közepes keveréken érték el az eredményüket.

08:54
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Di Resta ismét füvezik

Az 5-ös kanyarban a jobbelső kerékkel megcsípi a belső rázókövet, ami azonnal befprgatja a Force Indiát. Di Resta nem először csúszik ki, de ismét megússza.

08:56
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Schumacher az élen

A lágyabb gumikon csak 84 ezredet ver Hamiltonra, aki még a keményebbeken futotta a körét. Schumacher 1:38.533-ra szorította le a lécet. Ez időmérő-szimuláció lehetett, egyetlen kör után visszatért a bokszba.

08:58
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Rosberg a 4. helyen

A pálya középső részén gyorsabb volt Schumachernél, de összességében 0,163 másodperccel lemaradt tőle. Webber közben a lágyabb gumikon teljesít egy hosszabb etapot éppen.

09:00
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Alonsót a bokszban hűtik

Felcsapott sisakrostéllyal tartja az arcát a cső felé, amiből hűvösebb levegőt fújnak rá. A versenyzőket keményen próbára teszi a hőség, különösen a garázsban, ahol 50 fok is lehet a pilótafülkében.

09:02
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton alig előzi meg Schumacher

Két századot ver rá, így veszi át újra a vezetést. Ezt a körét már ő is a lágyabb gumikon teljesítette. Hamiltont, Schumachert és Buttont összese 22 ezred választja el egymástól. Massa közben úgy tért vissza a Ferrari garázsába, hogy a szerelők nem számítottak rá.

09:05
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton begyorsul

Másodszorra már 0,361 másodpercre növeli az előnyét. Míg Schumacher úgy érte el az eredményét, hogy egyetlen mért kör után visszatért a bokszba, Hamilton kint maradt egy másodikra is. Button viszont maradt a 3. helyen, nem tudta megelőzni a Mercedest.

09:08
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Ilyen munka folyik a színfalak mögött

Button teljesítményért felelős mérnöke, Tom Stallard a monitorok előtt a garázsban. Az adatokat természetesen valós időben is figyelemmel követik.

09:11
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Alonso visszaváltott a kemény Pirellikre

Nyilván a versenyre gyűjt adatokat a Ferrari. A sorrend: Hamilton, Schumacher, Button, Rosberg, Ricciardo, Alonso, Webber, Vergne, Grosjean. A Toro Rossónak is jól áll a szénája.

09:14
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

De la Rosa megközelítette Picet

A gyorsabbik HRT csak fél másodpercre van a lassabbik Marussiától. Az összes autó 107 százalékon belül van jelenleg, a HRT-k is teljesítettek 18 illetve 14 értékes kört.

09:20
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Kobajasi elfékezi magát

A közepes gumikon. Jelenleg a 14. helyen áll. A  pályán most nagy a tumultus, a legjobb húsz közül csak Vettel és Glock nincs kint.

09:22
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton is kicsúszik

A 7-es kanyarnál kénytelen a műfüvön túl engedni az McLarent. Utána a pályával párhuzamosan futó aszfaltcsíkon gurul végig.

09:26
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Hamiltonnak középen kell gyorsulnia

A rádión közlik vele, hogy a pálya középső szektorában hozhatna 3 tizedet. Másokhoz hasonlóan most ő is hosszú etapot teljesít a versenyre készülve.

09:28
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Schumacher is elfékezi magát

A hajtű előtt állóra fékezi a Mercedes balelső, szemlátomást már kopott gumiját. Közben Hamilton és Webber hajszálra azonos versenytempót diktál.

09:30
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Karthikeyan megpördül

Az utolsó kanyarnál túl későn tapos a fékbe, és ahogy megpróbálja elfordítani a HRT-t, az köszöni, nem kér belőle. De la Rosát azonban nemrég megelőzte.

09:31
március 23, 2012
Vágólapra másolva!

Az edzésnek vége

Hamiltont, aki az élen végzett, behívták mérlegelésre. A végén már, ahogy az ilyenkor lenni szokott, nem javított senki. Hamarosan bővítjük a cikket az eredménytáblázattal. Köszönjük a figyelmet!